Az 1956-os forradalom és szabadságharc és a Műegyetem

 

Műegyetem 1956 - Az ifjúság szabadsága 2016

 

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a rendszerváltozást követően szinte azonnal megkezdte a Műegyetem polgárainak az 1956-os forradalom és szabadságharc elindulásában játszott meghatározó szerepének méltó megőrzését, bemutatását célzó tevékenységét. Az eltelt negyedszázad tapasztalatai két fontos szempontot vetettek fel (hagyományok megtartása-megújulás, fiatalok-mostani hallgatók bevonása), amelyre többek között idei ünnepi programjainkkal kívánunk választ találni.

A műegyetemi megemlékezés alapja hagyományosan az 1956. október 22-én lezajlott aulai diákgyűlés, illetve a másnapi Bem-szoborhoz történő felvonulás hiteles történetének feltárása és az erről történő megemlékezés (az 1956-os egyetemi emlékezet formálásáról egyetemtörténeti publikáció is készült).

Az egykori résztvevők ma, 60 évvel 1956-ot követően is büszkén mondhatják magukról: ők fogalmazták meg az események egyik legismertebb dokumentumát, a műegyetemisták pontjait, a forradalom bölcsőjévé téve ezzel az intézményt (a 16 pont itt olvasható).

A 60. évfordulóra készülve célunk volt, hogy ezt a több mint 25 éve ápolt hagyományt méltó módon megtartsuk, új elemekkel is gazdagítva (ezt szolgálják tervezett új kiadványaink, beltéri tablóink, utcai molinóink, az épületek fényfestése, interaktív tartalmaink). Az évforduló alkalmából emlékérem kiadásával is készülünk, amelyet az egyetem egykori polgárai és vendégeink kapnak meg.     

A jubileumi programsorozatba e mellett minden korábbinál erőteljesebben kívánjuk bevonni a fiatalokat, jelenlegi hallgatóinkat, akik a 21. századhoz méltóan, szabadon és kreatívan kidolgozott projektjeikkel (dokumentumfilm, mobiltelefonos applikáció) mutatják meg, mit jelent az ő számukra elődeik 1956-os története.

A program megvalósítását az 1956-os Emlékbizottság támogatta.

 

Az emlékévi program részletei:

 

1956-2016 - Történelmet csinált a nép

Az 2016. október 22-i emlékünnepség beszámolója ITT olvasható.

 

A Műegyetem történelmi emlékhellyé nyilvánítása

A 313/2016. (X. 19.) Korm. rendelet alapján 2016. október 23-án a Műegyetem történelmi emlékhellyé vált. Az egyetem elődintézménye, a 18. századi Institutum Geometrico-Hydrotechnicum révén a hazai műszaki felsőoktatás bölcsője. Történeti kampuszán 1956. október 22-én tartott hallgatói nagygyűlés hatására kaptak szélesebb nyilvánosságot a politikai berendezkedéssel szembeni követelések. Az innen induló tüntetés lett a forradalom fővárosi nyitánya október 23-án.

A magyar és angol nyelvű feliratot tartalmazó, a Nemzeti Örökség Intézete által készített sztélé a központi épület főbejárata mellett található.

 

Ismeretterjesztés a közösségi médiában

A 60. évfordulón a közösségi médiában A Műegyetem 1956 - Az ifjúság szabadsága 2016 elnevezésű emlékoldalt indítottunk, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc műegyetemi eseményeinek és szereplőinek kíván emléket állítani. Az oldalon további információk, fotók és történetek ismerhetők meg a Műegyetem 1956-os történetéről, beleértve az idei ünnepségre készülő egykori hallgatók legújabb ajándékait is.

 

Mobiltelefonos applikáció

A program keretében készült játékkal a Műegyetem hallgatóit és a fiatalabb generációt szeretnénk bevonni az 1956-os forradalom és szabadságharc (műegyetemi) eseményeiről történő megemlékezésbe. A játékfejlesztők között BME-s hallgató is található.

www.mistorygame.com

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Beltéri és kültéri plakátok, molinók

Az egyetem néhány épületében, illetve kerítésén ezekkel a plakátokkal lehet majd találkozni:

 

Emlékérme

Az évfordulóhoz méltó, egyedi tervezésű és kivitelezésű, bronz emlékérme készült, amelyeket az ünnepségen az 1956-os történelmi évfolyamok tagjai, valamint a megjelent vendégek részére adunk át, illetve juttatunk el az október 22-i ünnepséget követően. Az érme Csíkszentmihályi Róbert művészi alkotása, amelyet Szabó Géza ötvösmester formált meg.

 

Fényfestés

2016. október 22-én és 23-án este 18-24 óra között speciális 1956-os fényárban a Műegyetem központi, illetve Ch épülete.

 

Dokumentumfilm

A Műegyetemi ifjak. Visszaemlékezések című dokumentumfilmben, amely a Budavári Schönherz Stúdió hallgatóinak jóvoltából készül, a diákok kérdeznek, ők tartják a kamerát, a mikrofont. Így valósulhat meg az emlékévi program egyik legfontosabb célja, hogy túl a diákfilmesek témaérzékenységének és tudásának elmélyítésén, éppen az ő látószögükön keresztül jusson el a mai fiatal nemzedékekhez mindaz, amit 1956 jelentett és jelenthet a ma élő utódok számára. A filmet oktatási céllal is készítettük.

 

Kiadványok

A Jövő Mérnöke című egyetemi újság 1956. október 23-i számának reprint változata, amelyet az ünnepségre látogatók hazavihetnek, az egyetem hallgatói és munkatársai pedig az épületek előtereiben találhatnak meg (képünkön a címlap látható).

 

Id. Frivaldszky János: A jövő mérnökei

A kötet eddig ismeretlen vagy kevésbé köztudatba került naplók, interjúk, visszaemlékezések, dokumentumok fotókkal kiegészített gyűjteménye, amely a mai kor bármely olvasójához, legfőképpen természetesen a mai műegyetemistákhoz szól. Azért is hozzájuk, mert e kötetben nem annyira a nemzetőr műegyetemistákra vetül a fény, hanem azokra, akik a forradalom eseményeiben egy ígéretes jövő kezdetét élték meg, amely egy, a szocializmus és a kapitalizmus hibái által nem terhelt társadalom felé mutat. S olyan feladatokat vállaltak el ennek érdekében, amelyek valóban méltók mérnökemberekhez. Ezáltal bemutatható ötvenhatnak az intézményteremtő volta is, amely valóságos volt, akkor is, ha a szovjet tankok a forradalommal együtt eltiporták.

 

Eryk Bazylczuk: Magyarország 1956 - emlékképek

Eryk Bazylczuk 1953 őszétől tartózkodott Magyarországon a BME Villamosmérnöki Kar lengyel állami ösztöndíjas hallgatójaként. Részt vett az 1956. október 22-i aulai nagygyűlésen és azt megelőző vári diákszállóbeli gyűléseken, ott volt az október 23-án a Bem szoborhoz vonuló műegyetemisták között. Az eseményeket át- és túlélte, 1957-ben oklevelet szerzett és hazatért Lengyelországba. Kapcsolata nem szakadt meg sem az országgal, sem évfolyamtársaival (1987-ben részt vett a 30. évfolyam-találkozón, 2007-ben pedig aranydiplomát kapott). 2015 őszén látogatott el újra a Műegyetemre, néhány nappal halála előtt.

 

Himnusz az éjszakában című képes interjúösszeállítás, amelyet Egyetemünk oktatója, Németh József készített.