Az 1956-os forradalom kezdetét ünnepelték a Műegyetemen

1956-ban a Műegyetem falai közül indult el az a forradalom, amellyel újjászületett a magyar nemzet, amely „együtt kereste a szabadságot”.

Ünnepi beszédében ezt mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter október 22-én a BME Központi épületének Aulájában tartott állami ünnepségen.

A honvédelmi miniszter kiemelte még, hogy 1956 nagy közös álma a szabadság volt, ez a közös álom, ez a közös cél vitte a fiatalokat a Műegyetemre, majd másnap az utcára, és ez a közös álom szólította meg a járókelőket, akik lelkesülten csatlakoztak a diáksághoz, hogy utána hatalmas tömeg hömpölyögjön Budapest utcáin. Péceli Gábor rektor ünnepi beszédében az egyetemi autonómia fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta: „a szabadság alapvető eszköze 1956-ban is az volt, és most, 56 évvel később is az kell, hogy legyen”. Hajtó Ödön, a Műegyetem 1956 Alapítvány elnöke köszöntőjében 1956 minden egyetemistájáról megemlékezett, akik megfogalmazták gondolataikat, majd október 22-én a Műegyetemen pontokba foglalták követeléseiket. Kovács András, az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke köszönetet mondott az 1956-os forradalom hőseinek, hogy „tettükkel megalapozták azt a szabadságot”, amelynek következményeként ők, a ma fiataljai szabadon járhatnak a világban, szabadon szólhatnak és szabad választásokon vehetnek részt. Az ünnepségen beszédet tartott még a Magyarországon tanuló felvidéki diákok szövetségének elnöke is, valamint elhangzottak az 1956. október 22-i műegyetemi nagygyűlésen megfogalmazott pontok, és egy egykori szemtanú és résztvevő személyes hangvételű visszaemlékezése is.

A megemlékezést az egyetem hősi halottjainak emléktáblája előtti tisztelgés zárta. A Műegyetemi Zenekar adta elő Beethoven Egmont-nyitányát, amelynek hangjaira az aulában található ’56-os emléktáblánál koszorút helyezett el többek között Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, Sólyom László, volt köztársasági elnök, Tarlós István, Budapest főpolgármestere, Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és Péceli Gábor, a BME rektora. Ezt követően a résztvevők is megtették az 56 évvel ezelőtt a műegyetemisták által végigjárt, a Bem térig vezető utat.