A Műegyetem megtartotta előkelő pozícióit a hazai felsőoktatási rangsorokban

A 2012. évi felsőoktatási rangsor nemcsak az oktatás színvonalát és a diákok preferenciáit tükröző, nyilvánosan elérhető statisztikai adatok alapján készült.

Kiemelt szerepet kapott benne a felsőoktatási intézmények munkaerő-piaci megítélése is. Az egyes képzések összehasonlítása során az alábbiakat vizsgálták: jelentkezési preferencia, diák-tanár arány, oktatói összetétel, OTDK szereplések, valamint a foglalkoztatók és a fejvadász cégek véleménye. Ennek a hatféle szempontnak az összesített pontszáma alapján kaptak helyezést az intézmények.

Műszaki képzési területen a gépészmérnök alapképzést vizsgálták. Egyetemünk a jelentkezési preferenciák, az OTDK, a foglalkoztatók és a fejvadászcégek véleménye alapján került az összesített első helyre. Az informatikai képzések vizsgálatakor szintén ezen preferenciák alapján végzett az élen a Műegyetem. A tavaly óta változatlan összesített első helyeket nem befolyásolta, hogy a BME-n egy oktatóra több hallgató jut, mint a többi felsőoktatási intézményben. Az OTDK-pontszámok mindkét képzés esetében elérték a vizsgálatban maximálisan adhatót, az informatikai képzésben pedig a vállalati perspektíva pontszámai is maximálisra adódtak.

A kommunikációs képzésben a BME az 5. helyet szerezte meg, jelentősen javítva eredményét a tavalyihoz képest (akkor a 9. helyen végzett). Itt a legmagasabb pontszámot a foglalkoztatók véleménye alapján kapta egyetemünk, amely a második legmagasabb volt 14 intézmény közül, csupán az összesített nyertes BCE előzte meg ebben a vizsgálati kategóriában.

A közgazdasági képzésben két helyet előrelépve a BME az összesített 2. helyezett lett. A vizsgált perspektívák közül a foglalkoztatók véleménye alapján maximális pontszámot kapott az egyetem, valamint dobogós helyet ért el a fejvadászok véleménye és a jelentkezési preferencia alapján kapott pontszámversenyben is.

A legnépszerűbb oktatók versenyében Stépán Gábort, a Műszaki Mechanika Tanszék vezetőjét választották a kar legjobb oktatójának a gépészhallgatók. A tanszékvezető úgy nyilatkozott, hogy „az ember akkor tud jó oktató lenni, ha a tanítás mellett kutat, és tapasztalatait bele tudja építeni az előadásaiba.”

A vizsgálat kitért a vállalatok és a felsőoktatás kapcsolatára is. A kérdőívre válaszoló gazdasági szereplők a BME-t említették legtöbbször, az esetek több mint felében, vagyis egyetemünk a legnépszerűbb vállalati partner.

A lap a nemzetközi egyetemi rangsorokat is szemlézi, a BME ebben az összehasonlításban is jól teljesít. Bár az idei ARWU-rangsorba csak két másik magyar egyetem jutott be a legjobb 500 közé, a QS-rangsorban a természettudományi kategóriában egyetemünk a 359. helyet érte el. A Webometrics rangsorban pedig egyetlen hellyel maradt le az első 300-ból, amellyel még mindig a legjobb magyar egyetem.

Az időközben megjelent 2012-es NTU egyetemi világranglistán a BME Gépészmérnöki Kar a 198. helyezést érte el, megelőzve például a Bécsi Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karát.