Kiválóan tesztelhető a középiskolások matematika- és fizikatudása a BME Alfán

A Természettudományi Kar által kifejlesztett online gyakorló felület átogatottsága folyamatosan növekszik, a BME-s tanulmányokra történő felkészülésben döntő szerepet játszhat.

 

Az Alfa felület főként a műszaki- és természettudományok iránt érdeklődő középiskolásoknak szól, de olyan tanárok számára is tartalmaz hasznos információkat és feladatokat, akiknek a diákjai a Műegyetemre készülnek. A 2012. augusztus közepe óta működő oldalt közel kilenc és fél ezren látogatták meg, hat és fél ezren választották a matematika, háromezren pedig a fizika gyakorlófelületet.  A látogatók egyharmada aktív felhasználónak bizonyult, vagyis regisztrált és feladatmegoldásban is felmérte a tudását.

Az oldalon megtalálható az egyetemi tanulmányok megkezdéséhez szükséges matematikai és fizikai elméleti tudnivalók tematikus összefoglalása, emellett próbatesztek és feleletválasztós feladatokból álló gyakorló feladatsorok is az ide látogató diákok rendelkezésére állnak. A felvételt nyert hallgatók egyetemi beilleszkedését és a követelményekhez való könnyebb alkalmazkodását hivatott megkönnyíteni az a folyamatosan bővülő feladatsor, amely évekre visszamenően tartalmazza az őszi szemeszter elején, az elsőévesek által megírandó matematika „nulladik” zárthelyi és a fizika felmérő dolgozatok feladatait. Az alapos felkészülést segítő gyakorlatokon túl az oldal másik nagy előnye, hogy a felvetődő problémákról, kérdésekről bárki szabadon nyithat topikot, illetve a fórumon tapasztalatot cserélhet a többi érdeklődővel. A BME Alfa felületének használatához csupán regisztrációra van szükség, majd a matematika vagy a fizika kurzus kiválasztását követően már indulhat is a megmérettetés.

A BME Alfa itt érhető el.