Jön az egy litert fogyasztó autó! Dr. Martin Winterkorn előadása a BME-n

A Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke tartott előadást a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az 1-literes autóról, az XL1-ről.

Az előadás része a több éves múltra visszatekintő, az Audi, a Volkswagen és a BME közötti sokrétű együttműködésnek. Számos innovatív kutatási- és fejlesztési projekt, gyakornoki programok, valamint az elektrokémia területéhez kapcsolódó tudományos projektek képezik a kooperáció további területeit.

„A hatékony, fenntartható mobilitás hosszú távon az autóipar meghatározó kérdése lesz. Az XL1 0,83 literes fogyasztással és 21 g/km szén-dioxid kibocsátással új távlatokat nyit, és ami a legfontosabb, ez a technológia már a sorozatgyártásban is megjelenik” – fejtette ki Martin Winterkorn professzor, a BME tiszteletbeli professzora a több mint 400 fős – egyetemistákból és a magyar gazdasági-politikai élet képviselőiből álló – hallgatóság előtt. A Volkswagen 1-literes autója Németországban, az osnabrücki Volkswagen gyárban készül kisszériás gyártásban. A Plug–in–Hybrid rendszerének köszönhetően a kétüléses jármű 50 kilométerig képes tisztán elektromos hajtással, azaz lokálisan szén-dioxid kibocsátás nélkül haladni.

Dr. Martin Winterkorn immár kilencedik alkalommal tartott előadást a BME-n. Az elmúlt évek előadásai többek között a járműgyártásban használt innovatív anyagokról, elektromobilitásról és a Volkswagen konszern felépítési stratégiájáról szóltak.  Az előadás a több éves múltra visszatekintő, az Audi, a Volkswagen és a BME közötti sokrétű együttműködés része. Az egyetemi kooperáció meghatározó tényező a Volkswagen és az Audi szakember-utánpótlás biztosításában, elemei többek között a közös kutatási és fejlesztési projektek, gyakornoki programok, ösztöndíjak, valamint a Volkswagen konszern kutatóival és vezetőivel szervezett közös rendezvények.

A BME-vel közös kutatási projektekre is széles tematikai spektrum jellemző: a motoranalízisek és számítógépes szimulációk mellett termék- és gyártástechnológiák, illetve új vizsgálati módszerek fejlesztésére és használatára kerül a hangsúly. Az egyetemen ezeket a projekteket az oktatási tevékenység szervezése mellett a BME-Audi Hungaria Kooperációs Kutatóközpont koordinálja. A sikeres kutatási projektek egyikének eredményét a tömítőanyagok vizsgálatának témakörében már bejegyezték a német Szabadalmi- és Védjegy Hivatalban. A BME-vel fennálló együttműködés új eleme az ez év elején alapított Elektrokémiai Csoport, amely a Volkswagen AG Konszernkutatás részlegének és a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának támogatásával jött létre. Az együttműködés középpontjában olyan elektrokémiai folyamatok matematikai és számítógépes szimulációja valamint elemzése áll, mint például bizonyos akkumulátorok öregedési mechanizmusa.

 

 

(Fotó: Philip János)