Tudáspróba kreatívan: BME összegyetemi fizikaverseny 2013

A Wigner Jenő Szakkollégium, a BME TTK és a BME Fizika Intézet összefogásának köszönhetően első alkalommal rendezték meg a BME „összegyetemi” fizikaversenyét.

 

A hagyományteremtő szándékkal szervezett megmérettetés eredményhirdetésén Mihály György professzor, a BME Fizikai Intézet igazgatója, a verseny fővédnöke és Vida György, a Wigner Jenő Szakkollégium elnöke adták át a nyerteseknek járó oklevelet és a pénzjutalmat.

– Ez egy olyan tudás, amelyet az egyetemen önmagában nehéz elsajátítani. Olyan feladatokkal találkozhat az ember, amikkel az egyetemi gyakorlatokon egyáltalán nem, és ha nem is oldja meg ezeket, a gondolkodás megmozgathat olyan idegsejteket, amiket addig nem – összegezte  a legfontosabb tapasztalatokat a BME Fizikaversenyének egyik győztese. Az V. évfolyamos Szolnoki Lénárd „Fizikus” kategóriában nyert idén. A végzős hallgató rutinos résztvevőnek számít, hiszen többször is részt vett a BME Matematikaversenyén, de kifejezetten a fizikaversenyek iránt érdeklődik.

Eddig azonban nem volt ilyen verseny a Műegyetemen. Másfél évvel ezelőtt, egy németországi tanulmányúton vetődött fel először, hogy kellene a hallgatóknak egy olyan verseny, amely az egyetemi tananyagon kívül, a fizika szépségeit tágabb formában is magába foglalja, így felkelti a fizika iránti érdeklődést – hangsúlyozta Kanász-Nagy Márton fizikus Phd hallgató, a BME Fizikaverseny egyik ötletgazdája a bme.hu-nak nyilatkozva. A hazaérkezésüket követően eldöntötték, olyan versenyt rendeznek, amelyen bármely karon tanuló BME hallgató részt vehet. A mintát a BME matematika verseny adta, és az ötlet megvalósítása idén végre sikerült. A másik ötletadó Werner Miklós, a Wigner Jenő Szakkollégium kapcsolatok munkacsoportjának vezetője. A bme.hu kérdésére hozzátette, hogy a Wigner Jenő Szakkollégium a kezdetektől támogatta az ötletet. A BME Fizika Intézettel és a BME TTK-val fennálló szoros kapcsolatnak köszönhetően sikerült szert tenni a verseny megrendezéséhez szükséges támogatásra.

A verseny sikerét és a biztató jövőt mutatja, hogy az első BME Fizika Versenyen 71-en indultak és 66-an adták be a versenydolgozatot. A szervezők reményei valóra váltak: a  hallgatók közül valóban nemcsak a fizikusoknak volt kedvük a megmérettetéshez: a 12 fizikushallgató mellett 54 dolgozat más képzések hallgatóinak (pl.:műszaki menedzser, építész, építő, vegyész, gépész) tollából született.

 

(Fotó: Maszlik Zoltán)

 

A „Nem Fizikus” kategória legjobbja Várnai Péter II. évfolyamos Mechatronika szakos hallgató lett. A bme.hu-nak elmondta:, hogy nagyon megörült verseny kiírásának, ezért is ment el. – Tavaly nézegettem a versenyeket, és láttam a VIK-es fizikaversenyt, csak azt is láttam, hogy nem indulhatok rajta. Tudtam, hogy van BME matek verseny, de matekban annyira nem vagyok jó. Végre fizikából is szerveződött ilyen megmérettetés, amin bárki indulhat. Szükség volt már ilyen versenyre.

A szervezők elmondták: éppen a verseny „összegyetemi” jellege miatt a 10 feladat összeállításánál arra törekedtek, hogy a fizika minél több területét érintsék. Így minden versenyző egyenlő eséllyel indult attól függetlenül, hogy „csupán” gimnáziumi tanulmányaira, vagy éppen az általa hallgatott szak követelményei szerinti ismereteire hagyatkozhatott. Az esélyegyenlőség jegyében alakították ki a „fizikus/nem fizikus” kategóriákat, továbbá a csak elsőéves hallgatók számára szóló feladatokat.

A két általunk megkérdezett nyertes megerősítette, hogy a feladatok megoldásához elsősorban kreativitás kellett. – Nagyon tetszettek a feladatok. Közepesen sok feladat volt a 4 órára, ami azért volt jó, mert pörögni kellett. A feladatok sokszínűek voltak, nehezebb és könnyebb vegyesen, gimnáziumi tudással, egyéb OKTV-s tapasztalattal teljesen meg lehetett csinálni. Sőt, azt gondoltam, hogy előnyben van, aki fiatalabb, mert a tudása még frissebb. Tehát inkább a kreativitás számított – vélekedett Várnai Péter.

Szolnoki Lénárd további terveket is dédelget a verseny feladatainak összeállításában. – Jövőre feladatkitűzőként vennék részt szívesen a szervező munkában. Werner Miklóssal sokat csináltunk ilyet a felkészülések során. Én személy szerint, ha majd előbb-utóbb doktorandusz leszek, szeretnék egy feladatmegoldó szemináriumot fizikusoknak. Matematikusoknak, azt hiszem, van már ez alaptantárgyként. Egyszerűen csak feladatok megoldása a fő cél – nem csak egy adott témakörre specializálódva  –, ez fontos, mert nagyon segíti annak az intuíciónak az erősítését, amit ilyen száraz tantárgyak keretében nehéz elsajátítani.

A cél az volt, hogy a résztvevők utólag egy könnyed, élvezetes, mégis kihívást jelentő versenyre emlékezzenek – fejtette ki a feladatok összeállításáért felelős Werner Miklós, azzal, hogy külön köszönet jár Konczer József BME hallgatónak, a Wigner Jenő szakkollégium korábbi elnökének, Kómár Péternek, a Harvard Egyetem doktoranduszának, és nem utolsósorban Vígh Máténak, az ELTE doktoranduszának, aki a fizikai diákolimpiai csapat felkészítésében is jeleskedik. Ők mind feladat-ötletekkel segítették a munkát, mint ahogy Gubicza Ágnes szakkollégiumi alelnök is.

Kanász-Nagy Márton megerősítette, hogy az első alkalom sikerén felbuzdulva bizakodnak, hogy jövőre még több támogatót tudnak bevonni a szervezésbe. Idővel a verseny nemcsak tudástesztté, hanem közösségi megmozdulássá is válhat olyan hallgatók számára, akik érdeklődnek a fizika iránt és készen állnak tudásuk és kreativitásuk felmérésére.

 

Íme, az élmezőny:

Nem fizikus kategória
1. Várnai Péter (Mechatronika, GPK), 2. évf.
2. Drozdy András (Villamosmérnök, VIK), 2. évf.
3. Pálovics Péter (Villamosmérnök, VIK), 3. évf.
3. Béres Bertold (Villamosmérnök, VIK), 1. évf.

Fizikus kategória:
1. Szolnoki Lénárd (Fizikus, TTK), 5. évf.
2. Jéhn Zoltán (Fizika, TTK), 2. évf.
3. Iván Dávid (Fizika TTK), 3. évf.

(Fotó: Mészáros Anna)