Szerethető és állandóan fejlődik a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Kornai János előadásával és kitüntetések átadásával ünnepelte 15. születésnapját és a pedagógusnapot a BME legfiatalabb kara.

A közgazdász fő feladata a problémák felszínre hozása – fogalmazott előadásában Kornai János akadémikus. A Harvard Egyetem professzora abban próbál újat mutatni, hogy elemzéseiben a szocialista rendszerben felnevelkedett emberként láttatja a kapitalizmust, és úgy véli, hogy így az ő számára – a kapitalizmusba születettekhez képest – alapvető dolgok is magyarázatot igényelnek. Műveiben a két rendszer egészének összehasonlításával foglalkozik, és azt az alapvetést boncolgatja, hogy a szocialista rendszer természete hiánygazdaságot, a kapitalistáé pedig többletgazdaságot szül. Kornai János kifejtette, hogy sokat foglalkozik azon mérések és adatösszegzések problematikájával, amelyek egy gazdaságban a hiányt vagy a többletet okozó változók megfigyelését segítik.

A kapitalizmus egyik fő erénye a többletgazdaság, nem pedig pazarlás – szögezte le a közgazdász professzor. Kijelentéséhez magyarázatot is fűzött, utalva a piaci verseny szerepére a technikai haladásban és a folyamatos innovációban. Ez utóbbiról azt mondta, hogy abban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem élen jár. Hozzátette, a szocialista rendszerben csupán a hadiipar volt képes nagy, áttörő újításokra, szintén egyfajta versenykényszer hatására. A több mint egy órás előadást követő kérdésekre válaszolva Kornai professzor egyebek mellett annak a véleményének adott hangot, hogy a politikai döntéshozóknak értékállásfoglalásuk alapján kell meghatározniuk a sokszor fájdalmas intézkedéseket. Kutatókként az a dolgunk, hogy a választásaikat befolyásoló dilemmákat megmutassuk, de a döntés nem a mi kezünkben van – fogalmazott a professzor. Példaként a kapitalizmus általa is legrosszabbnak ítélt oldalát, a munkanélküliséget említette. Mint mondta, nem a közgazdászok dolga megállapítani, hogy hány munkanélküli szenvedése „éri meg”, hogy egy ország elkerülje a költségvetése megroppanását a túlzott szociális gondoskodás következtében.

Kornai János a Harvard Egyetemen a közgazdaságtan Allie S. Freed emeritus professzora, a Budapesti Corvinus Egyetem tiszteletbeli emeritus professzora. Az MTA és az Academia Europeae rendes tagja, valamint külföldi tagja az Amerikai, a Brit, a Bolgár, a Finn, az Orosz és a Svéd Királyi Akadémiának. A Nemzetközi Ökonometriai Társaság, az Európai Közgazdasági Társaság és a Nemzetközi Közgazdasági Társaság elnöki tisztét is betöltötte. A legmagasabb magyar tudományos díjak (Akadémiai Díj, Magyar Állami Díj, Deák Ferenc-díj, Széchenyi-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, Prima Primissima-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal, Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje), a Seidman-díj (USA), a Humboldt-díj (Németország), az Erasmus Érem (Academia Europeae) és a Leontief Medal (Oroszország) kitüntetettje, valamint a Francia Becsületrend Tisztje. Tizennégy egyetem díszdoktora.

Kornai János a szocialista rendszer és a posztszocialista átalakulás kritikai elemzésével foglalkozik. A kelet-európai szocializmus összeomlása után figyelme részben a gazdaságpolitika, azon belül a makroökonomiai problémák és a jóléti állam reformja felé fordult. Legismertebb művei: A gazdasági vezetés túlzott központosítása (1957), Anti-Equilibrium (1971), A hiány (1980), Indulatos röpirat a gazdasági átmenet ügyében (1989), A szocialista rendszer (1993), Útkeresés (1993), Vergődés és remény (1996), Egyéni választás és szolidaritás (társszerző: Karen Eggleston, 2004), A gondolat erejével (2005), Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás (2007), Gondolatok a kapitalizmusról (2011). Művei több mint húsz nyelven jelentek meg.

 

Jogosan vagyunk büszkék az elmúlt 15 évben végzett közös munkára – fogalmazta meg Kövesi János dékán az előadás után a kari ünnepségen. A kezdetekre emlékezve elmondta: 100 műszaki menedzser szakos hallgatóval, 3 szakirányú továbbképzéssel és aládúcolt épületrészekben működő tanszékekkel indult az 1998-ban önállósult Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. Jelenleg minden tanévben 1300-1400 új hallgató iratkozik be (a BME-re felvételt nyert diákok mintegy 27%-a). Hat alapszakon és tizenhárom mesterszakon folytathatnak tanulmányokat az egyetem korszerű épületeiben.

A GTK 15 éve, a kezdetektől rendelkezik elszánt, elismert oktatói gárdával, amelynek mára több mint a kétharmada szerzett tudományos fokozatot – mondott köszönetet munkatársainak Kövesi János. A dékán kiemelte az országosan is elismert tanárképzést, amelynek sok évtizedes műegyetemi hagyományát az Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet viszi tovább. „Ha nincs ez a kar, ez a hozzáállás, a Műegyetemen nem lenne nyelvi képzés és testnevelés” – tette hozzá Kövesi János az Idegennyelvi Központ és a Testnevelési Központ elfogadott és sikeres munkáját értékelve.

Ezután a kar hallgatóihoz fordult. Emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a GTK hallgatói még mindig 33%-os arányban képviseltetik magukat a kari tanácsban, ami a vezető testület és a hallgatók kiváló kapcsolatát mutatja. „Sohase kérdőjelezzék meg, hogy a megfelelő hivatást választották, amikor a jövő értelmiségének képzésére fordították az életüket” – erősítette meg mintegy válaszul, utalva a kölcsönös bizalomra a kari hallgatói képviselet elnöke. Pásztor Rita felbecsülhetetlennek minősítette azt a nevelői, pedagógiai és hivatali munkát, amit a kar oktatói és dolgozói végeznek, és amit a hallgatók sokszor csak évekkel később, a nagybetűs élet akadályait sikeresen véve értékelnek igazán.

Az ünnepség végén Kövesi János dékán egyetemi tanári és docensi kinevezéseket, új vezetői megbízásokat, valamint kari kitüntetéseket és vezetői elismeréseket adott át munkatársainak.

Fotó: Philip János

 

Egyetemi tanári kinevezést kapott 2013. szeptember 1-től Forrai Gábor (Filozófia és Tudománytörténet Tanszék), valamint Losoncz Miklós (Közgazdaságtan Tanszék).

Egyetemi docensi címben részesült 2013. július 1-től Kocsis János Balázs (Szociológia és Kommunikáció Tanszék) és Molnár György (Műszaki Pedagógia Tanszék).

Címzetes egyetemi tanári címet kapott Szórádiné dr. Szabó Márta (Pénzügyek Tanszék) és Valkó László (Környezetgazdaságtan Tanszék).

Címzetes docensi címben részesült Kovács Sándor, aki 1998 óta vesz részt a BME Differenciálegyenletek Tanszék által gesztorált tárgyak oktatásában. Kutatási területe még a matematikai közgazdaságtan.

Tanszékvezetői kinevezést kaptak: Benedek András (Műszaki Pedagógia Tanszék), Meyer Dietmar (Közgazdaságtan Tanszék), Csete Mária (Környezetgazdaságtan Tanszék), Láng Benedek (Filozófia és Tudománytörténet Tanszék).

Intézetigazgatói kinevezésben részesültek: Margitay Tihamér (Társadalomismeret Intézet), Meyer Dietmar (Közgazdaságtudományok Intézet), Pázmándi Kinga (Üzleti Tudományok Intézet).

Kari emlékéremben részesültek:

Kósi Kálmán egyetemi docens, a Környezetgazdaságtan Tanszék helyettes vezetője, aki 1984 óta az egyetem oktatója. Oktatási és kutatási tevékenysége szervesen kapcsolódik a környezetgazdaságtan-környezetmenedzsment szakterülethez. Jelentős szerepe volt abban, hogy a tématerület több mérnöki szakon teljes értékű befogadást nyert. Szakmai irányítása mellett eddig 3 PhD-hallgató szerzett fokozatot és évente 10-15 diplomázó kap oklevelet, valamint 3-5 hallgatót készít fel TDK-ra. Tudományos munkája a környezetmenedzsment rendszerek és a környezeti teljesítményértékelés témák köré koncentrálódik. Eddig megjelent tudományos közleményeinek száma 116, szerzőként, illetve társszerzőként 7 szakkönyvet, középiskolai és egyetemi tankönyvet jegyez. Hosszú évek óta az Országos Tudományos Diákköri Tanács Közgazdasági Szakbizottságának elnökhelyettese, továbbá a kar TDK Bizottságának elnöke. A GTK Oktatási Bizottságának tagja.

Farkas János professzor emeritus, a Szociológia és Kommunikáció Tanszék elődjének alapító tanszékvezetője. 1971 óta tanít a Műegyetemen, kutatásai elsősorban tudományszociológiai problémákra, a tudomány és az ipar kapcsolatának társadalmi feltételeire összpontosítanak. Az MTA Szociológiai Intézet igazgatóhelyettese, a Nemzetközi Szociológiai Társaság Tudományszociológiai Kutatási Bizottságának elnöke és a Magyar Szociológiai Társaság korábbi elnöke Kiemelkedő oktatási, tudományos és tudományszervezői tevékenységét számos kitüntetéssel, díjjal ismerték el.

A Kar Kiváló Oktatója címet vehetett át:

Hercegfi Károly, az Ergonómia és Pszichológia Tanszék docense 1999-től a tanszék munkatársa. Kiemelkedő munkát végzett annak érdekében, hogy új oktatási célok felismerésével bővüljön a tanszék ergonómia tárgyainak kínálata. Az Ergonómia tankönyv szerkesztője, több fejezetét is ő írta. A tanszék doktorandusz hallgatóit kutatási ötleteivel segítette hozzá az eredmények eléréséhez. Az OHV átlagai az elmúlt években meghaladták a kari átlagot.

Janky Béla egyetemi docens 2000 óta a Szociológia és Kommunikáció Tanszék oktatója. Többek között gazdaságszociológiával, a kollektív cselekvések elméletével és a hazai romák integrációjával foglalkozik. A BME kutatóegyetemi program Fenntartható Energetika projektjének tanszéki témavezetője volt. 2013-tól az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja Szociológiai Intézetének igazgatója. Mindig tudatosan törekedett legfrissebb kutatásait bevinni kurzusaira, hallgatóit bevonni kutatásaiba. Kurzusai rendkívül népszerűek, amit jól tükröz, hogy 2012 őszén a BME tízedik legjobb oktatója volt.

Nicholas Arnold Palmer 2005 óta az Idegennyelvi Központ munkatársa, az Angol Nyelvi Csoportban tanít nyelvi kredit tárgyakat és felsőfokú előkészítő csoportokat, illetve a szakfordító és tolmácsképzésben oktat. Részt vett a Kommunikáció és Médiatudomány alapképzési szak Nemzetközi Kommunikáció szakirányában oktatott angol nyelvi tárgyak kidolgozásában és tanításában. Anyanyelvi lektorként nagyon sokat tett és tesz a különböző egyetemi kiadványok nyelvi minőségének javításáért. A hallgatók nagyon pozitívan értékelik tanári munkáját, 2011 őszén az egyetemi oktatói rangsorban a 17. helyet foglalta el.

A Kar Kiváló Hallgatója Díjat ketten nyerték el 2013-ban: Bányai Zsófia kommunikáció és médiatudomány alapszakos, valamint Pásztorné Pintér Lívia kommunikáció és médiatudomány mesterszakos hallgatók.

A GTK Hallgatói Képviselete által adományozott Kari Hallgatói Díjban második alkalommal részesült Daruka Magdolna, a Közgazdaságtan Tanszék adjunktusa.

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Kutatási Díjában részesült:

Molnár György, a Műszaki Pedagógia Tanszék adjunktusa, a mérnöktanár mesterképzés szakfelelőse (Junior fokozat). Főbb kutatási területe az IKT eszközök alkalmazása az oktatásban. Számos külföldi és hazai publikációja jelent, jelentős nemzetközi szakmai konferenciák előadó. Összességében mintegy 20 ív terjedelmű saját könyvrészletet és jegyzetet írt az elmúlt években, jelentős feladatot vállalt a BME-n folyó tananyag-digitalizációs projektekben és a MOODLE oktatási keretrendszer elterjesztésében.

Izsó Lajos egyetemi tanár, az MTA doktora, az Ergonómia és Pszichológia Tanszék korábbi vezetője (Senior fokozat). Négy doktori iskola témavezetője és oktatója, a BME Pszichológia Doktori Iskola alapító törzstagja és jelenlegi vezetője. Társszerzőivel az utóbbi négy évben 3 impaktfaktoros és 3 további folyóiratcikket, 2 könyvet, 1 angol nyelvű könyvfejezetet és 3 konferenciacikket jelentetett meg az ember-számítógép interakció, a pszichofiziológia, a foglalkoztatási rehabilitáció, a termékélmény és a matematika-statisztika területein.

2013. január 28-án Péceli Gábor rektor adott át Rektori Dicséretet Boros Györgynének, a Sportközpont igazgatóhelyettesének. A 2013. június 5-én tartott kari ünnepségen négyen vehettek még át Rektori Dicséretet: Hegyközi Zsuzsanna, az Angol Nyelvi Csoport csoportvezető helyettese, Juhász Márta, az Ergonómia és Pszichológia Tanszék docense, a pszichológiai szakcsoport vezetője, Tanács János, a Filozófia és Tudománytörténet Tanszék vezető-helyettese, valamint Vocskó György testnevelő tanár, röplabda szakedző.

Dékáni Dicséretben a kar 10 munkatársa részesült:

Alain Raynal 1995 óta koordinálja lyoni részről a kezdetben kettős Francia-Magyar MBA képzés francia részét, majd a bolognai rendszer bevezetése óta a Francia Mester MBA MAE képzést.

Bagaméri Zsuzsanna az Idegennyelvi Központ munkatársa, az Újlatin Nyelvi Csoport tagja.

Baumann Beáta a BME Nyelvvizsgaközpont munkatársa

Bánhidi Zoltán a Közgazdaságtan Tanszék tanársegédje

Brandt Györgyi az Idegennyelvi Központ Német Nyelvi Csoportjának tagja

Garajszki Mária a Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék főelőadója

Kálmán Anikó a Műszaki Pedagógia Tanszék docense

Püski Judit az Ergonómia és Pszichológia Tanszék ügyviteli munkatársa és tanulmányi ügyintézője

Siklós Vera a Környezetgazdaságtan Tanszék ügyvivő szakértője

Varga-Haraszti Virág a BME Nyelviskola programasszisztense