A gyógyszerek titkaiba avatja be diákjait immár negyedszázada a professzor

Klebovich Imre a bioanalitika, a gyógyszermetabolizmus és farmakokinetika oktatás terén elért eredményeiért részesült a BME VBK Zemplén Géza Érem kitüntetésben.

A BME magántanára „két évtizede folyamatosan vesz részt a kar oktatási tevékenységében a Bioanalitika és metabolitvizsgálat című, a hallgatók által kedvelt tantárgy előadójaként. Munkáját önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül végzi és egyre sokasodó szakmai és társadalmi feladatai mellett is töretlenül folytatja. Három évtizedes ipari tapasztalatának átadásával nagyban hozzájárul hallgatóink mérnöki szemléletének kialakításához” – hangsúlyozta Faigl Ferenc, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar dékánja a díj átadásakor.

A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar 1999-ben alapította meg a Zemplén Géza Érem kitüntetést. A díjat a Kari Tanács adományozhatja olyan személyeknek, akik a karon végeztek vagy tanítottak, és kimagasló tevékenységükkel hozzájárultak a kar jó hírének növeléséhez.

Utoljára Röntgen idején volt ekkora „forradalom” a gyógyításban és a diagnosztikában, mint napjainkban az analitika területén – fejtette ki a díjazott. Klebovich Imre a Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Intézetének igazgatójaként a gyógyszerkutatásnak azon területével foglalkozik, ahol „a gyógyszer felszívódását, a szervezetben zajló eloszlását, a metabolizmusát, azaz a biotranszformációt vagy detoxikációt, illetve a kiürülésüket kell mind a mennyiséget, mind a minőséget tekintve nyomon követni”. Az ún. ADME vizsgálatok bioanalitikája egy más dimenzió az analitika területén – tette hozzá Klebovich Imre. Az új bioanalitikai és radioanalitikai technikákkal extrém érzékenységű módszerekkel követhetjük nyomon a gyógyszer útját a szervezetben – nyomatékosította.

A professzor kutatási témái összefoglalva a bioanalitikai, radioanalitikai módszerek fejlesztése originális gyógyszervegyületek farmakokinetikai és metabolizmus vizsgálatához, a biofarmácia, valamint a generikus vegyületek bioanalitikai és farmakokinetikai, valamint bioekvivalencia vizsgálatai.

Az egészségügyi hatósági előírások szerint egy gyógyszer a szervezetre gyakorolt teljes hatását kell nyomon követni, és ez új, egyre érzékenyebb technikákat igényel – ismertette a kutató. „Minél lejjebb megyünk a koncentrációban, vagyis a gyógyszereket minél kisebb adagban alkalmazzuk, azok annál nagyobb kihívást jelentenek a gyógyszerkutatók és a bioanalitika számára” – hívta fel a figyelmet Klebovich Imre. A professzor szerint ezt azért is szükséges oktatni, mivel „a technika fantasztikus fejlődése miatt ez egy rabló-pandúr játék.” A BME magántanára példaként hozta fel, hogy az USA és az európai egészségügyi hatóságok 3-5 évente adnak ki új guideline-okat (eligazító dokumentumokat), amelyek egyre szigorodnak. „Teljesen más gondolkodást igényel ez a típusú bioanalitika, mint hogy leveszek a polcról egy fehér port, és azt kell analizálnom a szennyezését vagy a bomlását tekintve” – tette hozzá Klebovich Imre. „Nagyon nem mindegy, hogy valaki mákos tésztát vagy töltött káposztát vacsorázott” – szokta mondani a hallgatóinak a gyógyszerész professzor itt a Műegyetemen is, mivel az étel befolyásolja a másnap reggeli vér- és vizeletminták összetételét, azaz az ún. kémiai jel/zaj viszonyt.

A BME-n a 24. tanévét megkezdett oktató alapította meg a Bioanalitika a gyógyszermetabolizmusban és a farmakokinetikában című tantárgyat Magyarországon. Horvai György professzor, a BME korábbi rektorhelyettese kérte fel, hogy itt is oktasson, amit „szerelemből teszek közel negyedszázada” – vallotta be Klebovich Imre. A Semmelweis Egyetem professzora nagyon örül, amiért a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara úgy döntött, hogy ezt a tárgyat beválasztja a kötelezően hallgatandó tárgyak közé a vegyészmérnök és a biomérnök analitikai szakirányú MSc képzésében. Általában 30-40 hallgató jár a kurzusokra – idézte fel Klebovich Imre.

Nagy megtiszteltetés nekem és az egész családnak ez a díj – adott hangot érzéseinek a gyógyszerész professzor, aki gyermekkorában a díj névadójának térdén lovagolt (Zemplén Géza professzor és Klebovich Imre édesapja unokatestvérek voltak – a szerk.). „Fel is vetődött bennem, hogy ez nem jelent-e összeférhetetlenséget” – tette hozzá mosolyogva Klebovich Imre.

Zemplén Géza vegyészprofesszor volt a műegyetemi Szerves Kémia Tanszék alapító tanára, a Nobel-díjas Emil Fischer tanítványa és a szintén Nobel-díjas Oláh György mestere. 43 évig állt az általa alapított tanszék élén, ahol világviszonylatban is kiemelkedő eredményeket ért el főként a cukrok és glikozidok kémiáját kutatva. Ő tette a hazai szerves kémiai kutatás központjává a műegyetemi tanszéket. A Szerves Kémia Tanszék 100 éves születésnapjáról szóló ünnepségről készült összefoglaló írásunkat ITT olvashatják.

B.K.

Fotó: Pintér Erik