Műegyetemi sikert hozott a Nagy Diák IQ-teszt eredménye

A BME építészhallgatója végzett az élen Magyarország első diák intelligenciaszint-mérésén 15 ezer versenyző közül.

Nagyon jó és egyben furcsa érzés is volt megnyerni ezt a versenyt, mert egyáltalán nem számítottam rá, hogy esélyes lehetek – vallotta be a bme.hu-nak Kóczán Gergely. A harmadéves építészmérnök-hallgató ugyanakkor túlzásnak gondolja, hogy ő lenne a legintelligensebb diák Magyarországon. Arra sem tud igazán jó választ adni, hogy készségei, képességei mennyire segítették őt tanulmányaiban. „Talán a teendőim megszervezésében, hogy mire mennyi időt kell vagy tudok fordítani, és hogy mindez hogyan fér bele a hetembe” – vélekedik a nyertes diák.

A legintelligensebb diák címért szeptember óta tartó megmérettetésen, a Nagy Diák IQ-teszten több mint 15 ezren vettek részt. A háromfordulós országos versenyt a Diákhitel Központ és a Diákújságírók Egyesülete (DUE) Médiahálózat szervezte. A vetélkedőt a 17-24 év közötti fiataloknak hirdették meg.

Az első fordulóban egy több éves fejlesztéssel készült, betanulhatatlan, adaptív IQ-tesztet lehetett ingyen kitölteni az interneten. Az online fordulóból továbbjutó közel 3000 fiatalból mintegy 700-an vettek részt a második fordulóban, ahol a Mensa HungarIQa hivatalos felvételijével birkóztak meg egy élő tesztíráson. Innen a legalább 135-ös IQ-val rendelkezők mehettek tovább a döntőbe. Ők a népesség legintelligensebb 1 százalékához tartoznak. A december 5-i döntőbe 249-en jutottak be. Itt a diákok egy különleges, több részből álló, izgalmas, élő show keretében, közönség előtt dolgoztatták meg szürkeállományukat. A feladványokat a nézők kivetítőn láthatták, a versenyzőknek pedig nemcsak a helyes megoldásokra, hanem a gyorsaságra is összpontosítaniuk kellett. A feladványokat a Mensa HungarIQa és a Rejtvényfejtők Országos Szövetsége közösen állította össze a legutóbbi, pekingi világbajnokságon használt feladattípusok alapján.

A versenyen Kóczán Gergely lett az első a fiúk között. A lányok közül a 18 éves Tóth Emese, a Semmelweis Egyetem elsőéves orvostan-hallgatója lett a legintelligensebb diák. Az ő műegyetemi kötődése is erős, hiszen szülei mindketten a BME Magasépítési Tanszék oktatói.

Korábbi eredményeit firtatva Kóczán Gergely elárulta a bme.hu-nak, hogy egy – a döntőhöz hasonló felépítésű – logikai versenyen (Genius Logicus) a gimnázium alatt kétszer is indult, ahol országosan első, illetve második helyezést ért el.

A harmadéves építészmérnök-hallgató időhiány miatt nem készült különösebben a döntőre, mert az utóbbi hetekben rengeteg ZH-ja volt és készül a vizsgáira is. Ha mégis akad egy kis szabadideje, szívesen focizik, hobbija pedig a dobolás. Tanulmányaiban mostanság a szakirány-választásra koncentrál, később mindenképpen szeretne találni olyan témát, amivel megmérettetheti magát a TDK-n is. Kóczán Gergely a jövőre tekintve röviden úgy fogalmazott, hogy szeretne eljutni a diplomaszerzésig.

B.K.

Forrás: due.hu

Fotó: Németh Gusztáv