BME Állásbörze a tudatos karrierépítés szolgálatában

A 38. alkalommal megrendezett műegyetemi expó több mint 1000 magyar és külföldi ajánlattal várta az érdeklődő fiatalokat.

Elszántsággal és akaraterővel bármilyen kitűzött cél elérhető – ezt a sokatmondó ígéretet sugallta a bejárat mellett csillogó két, Magyarországon gyártott álomautó az állásbörzére érkezőknek a kora tavaszi napsütésben.

A BME központi épületének aulájában az állásvadászok 120 cég kínálata közül válogathattak. A bme.hu által megkérdezettek úgy vélekedtek, hogy a kötetlen hangulatú légkör ideális alkalmat jelent egymás jobb megismerésére, a nélkülözhetetlen ismeretségek kiépítésre, ezért már az egyetemi tanulmányok alatt is érdemes ellátogatni az évente szervezett rendezvényre.

A standok között sétálva kiderült, hogy a legtöbb vállalat az esemény „visszajáró résztvevője”. „Számunkra is fontos, hogy az egyetemisták felnövekvő nemzedékei megismerjék tevékenységeinket”– hangsúlyozták a különböző gazdasági társaságok képviselői. A legtöbb cég a pályakezdők elhelyezkedési lehetőségei mellett gyakornoki helyek kínálatával is várta az érdeklődőket. „Szeretjük kinevelni a saját szakembereinket” – magyarázták.

Leendő munkaadóik mellett a fiatalok olyan szakemberekkel is találkozhattak, akik a tökéletes önéletrajz összeállításában nyújtottak segítséget vagy próbainterjúk után látták el tanácsokkal a még tapasztalatlan, ám lelkes álláskeresőket. Az egyetemisták az állásbörze keretében megrendezett „Startup Zone” előadásokon olyan sikeres üzletembereket is megismerhettek, akik saját élettörténeteikkel világítottak rá: a lehetőség mindenhol ott van, csak észre kell venni.

A BME nagy tavaszi állásbörzéjén a legkeresettebbek továbbra is az informatikusok és a gépészmérnökök voltak. Aki azonban gondosan keresgélt, az széles és színes szakmai paletta mentén válogathatott.

-MA-

Fotó: Pintér Erik