„Sokoldalú logisztikai szakembereket képezünk, nagy szükség van rájuk az iparban”

Magyarországi és nemzetközi viszonylatban is egyedülálló, egymillió forint összdíjazású, többfordulós logisztikai versenyen szerezték meg az első két helyet a Műegyetem hallgatói.

„Az elméleti oktatás mellett arra törekszünk, hogy a logisztikai szakma gyakorlati oldalát közelebb hozzuk a hallgatóinkhoz, másrészt a nálunk képzett szakembereket minél korábban mutassuk be az ipar képviselőinek” – foglalta össze tanszékük oktatási stratégiájának egy jelentős pontját Bóna Krisztián, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszék tanszékvezető-helyettese.

A logisztika jelentése: az anyagok, az információk, a személyek, a tárgyak vagy akár az energia rendszereken belüli és rendszerek közötti hatékony áramlásának megtervezése, megszervezése, irányítása, optimalizálása és ellenőrzése.
A logisztika célja, hogy növelje a bonyolulttá vált folyamatok hatékonyságát, csökkentse az áruegységre jutó költségeket a gazdasági folyamatokban, támogassa a termelést és az értékesítést, értéknövelő szolgáltatásokat biztosítson, illetve magasabb színvonalúvá tegye a vevőkiszolgálást. A logisztika létrejöttét a gazdasági verseny tette elengedhetetlenné: a magas energia- és nyersanyag-árak, a magas hitelkamatok és a piaci szereplők közötti verseny.
A hatékony és a jól megalkotott logisztikai folyamatok döntő szerepet játszanak a vállalatok sikerében, ugyanis a logisztikai költségek teszik ki a vállalati összköltségek akár 40 %-át.

„Az első alkalommal meghirdetett országos Logisztikai Csapatbajnokság nem titkolt célja volt, hogy megismertesse egymással a logisztikai szakma „keresleti” és „kínálati” oldalának szereplőit egy olyan megmérettetésen, amelyre még nem volt példa Magyarországon” – ismertette a hallgatóknak kiírt verseny célját a rendezvény egyik műegyetemi szervezője, Bóna Krisztián. „A többfordulós verseny szervezésében a felsőoktatási intézmények részéről a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Széchenyi István Egyetem, illetve a BME delegált oktatói vettek részt, kiegészülve az üzleti piaci oldalról érkező gyakorlati vállalati szakemberekkel. Összetett és a tudást több aspektusból felmérő feladatokat állítottunk össze, amelyek megoldásához nem volt elégséges az elmélet ismerete. A résztvevőknek gyakorlati példákkal és számítási feladatokkal is meg kellett birkózniuk ahhoz, hogy a legjobbak közé jussanak.”

A Logisztika Csapatbajnokságot a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja Közhasznú Egyesület írta ki 2014 februárjában. A versenyre 1 felkészítő tanár bevonásával, ötfős csapatokban nevezhettek a felsőoktatásban tanulók.
A verseny speciális témakörei: logisztika, ellátási lánc, ellátási-elosztási logisztika, áruszállítás, készletezés, anyagmozgatás, raktározás, csomagolástechnika, termelés-kiszolgálás, logisztikai informatika, szállítmányozás és logisztikai menedzsment.
A megmérettetés 4 fordulóból állt, az első három internetes fordulóban a legjobb eredményt elérő öt csapat jutott be az „élőshowba”. A döntőre esettanulmány feldolgozásával és idegen nyelvű prezentációval kellett készülniük a versenyzőknek, amelyet az ipari cégek logisztikai képviselőiből összeállított zsűri előtt kellett bemutatniuk.
A verseny legjobbjai pénzjutalomban részesültek: az első helyezett csapat és tanára 500.000 forintot, a második helyezett 350.000 forintot, míg a harmadik helyezett társaság 150.000 forintot kapott.

A négyfordulós versenyen összesen kilenc felsőoktatási intézmény 37 szakának és szakirányának hallgatója vett részt, 23 csapatban összesen 115-en. A szervezők legnagyobb meglepetésére határon túli diákok is jelentkeztek a megmérettetésre. Az első három internetes fordulóban meghatározott idő állt rendelkezésre a logisztika témakörével kapcsolatos feladatok teljesítésére. A csapatok több alkalommal is belekezdhettek az adott feladatsor megoldásába azzal a feltétellel, hogy már megkezdett feladatot nem nyithattak újra egy későbbi alkalommal.

„Nem volt könnyű dolgunk, ugyanis olyan kérdéseket és számítási feladatokat kaptunk, amelyeket a versenyig csak elméletben vettünk át az órákon” – emlékezett vissza az első fordulókra Tichy Roland, a BSc-képzésben résztvevő győztes hallgatói csapat kapitánya. „A feladatok nehézsége mellett fontos volt valódi csapattá kovácsolódnunk. A verseny alatt hat embernek kellett egyeztetnie a napi menetrendjét, szabadidőt és energiát nem kímélve készültünk együttes erővel, fordulóról fordulóra” – fűzte hozzá a harmadik fordulóban még mindössze a kilencedik helyen álló, majd jelentőset előre lépő csapat vezetője.

„A verseny körről körre egyre nehezebbé vált. Végül a legnagyobb kihívást a döntőre történő felkészülés, azon belül is az esettanulmány feldolgozása jelentette” – mondta el Erdei Zoltán, az összetettben második helyezést elért BSc-s és MSc-s hallgatókból álló csapat élenjárója.

A döntőben egy, a valós életből vett problémát kellett megoldaniuk a versenyzőknek: egy tejipari vállalat kiskereskedelmi élelmiszerüzleteinél a soron következő rendelés előtt elfogyott a kis darabokban értékesített sajt, így nem tudták a vevők igényeit kielégíteni. Az esettanulmányban megoldást kellett találniuk a versenyzőknek a sajt darabolásának megszervezésére, a lehető legkisebb beruházással. Válaszokat kellett találniuk olyan kérdésekre, hogy milyen formában kell ezt előkészítenie a tejipari vállalatnak, hogyan térül meg az esetleges beruházás, milyen már meglévő folyamatokat kell átszervezni, esetleg újakat bevezetni.

„A kereskedelmi egységek szempontjából közelítettük meg a problémát. Megoldási javaslatként – minimalizálva a beruházási költségeket – a tejipari vállalat már meglévő telephelyén egy, a cég által birtokolt daraboló üzem létrehozását modelleztük” – ecsetelte a győztes prezentáció részleteit Tichy Roland.
„Összesen nyolc alternatívát nyújtottuk be, elemezve a költségeket és a megtérüléseket. Megoldási javaslatainkban a kézi és a gépesített csomagolási lehetőségeket vizsgáltuk, valamint a már meglévő folyamatok optimalizálását végeztük el különböző szempontok alapján” – mondta Erdei Zoltán, a második hely mellett a környezetbarát megoldásaiért „Zöld Különdíjjal” is jutalmazott csapat tagja.

A verseny „élőshow-s” döntőjét egy logisztikai raktártelepen rendezték meg, ahol a fiatalok a gyakorlatban is kipróbálhatták az anyagmozgatáskor használatos gépeket és eszközöket. A megmérettetésben szoros volt a verseny a csapatok között, a 3. helyezést elért csapat pontszáma mindössze 10%-kal volt alacsonyabb a győztes társaságénál. „Mindenki egyenletesen teljesített. A legjobbak titka talán az volt, hogy a verseny végére egy nagyon összeérett csapattá nőtték ki magukat” – összegezte a rendezvény eredményeit a szervezői oldal képviseletében Bóna Krisztián. „A győzelemhez a szakmai tudás mellett gyakorlatorientáltságra, csapatmunkára, együttműködési képességre, a folyamatok gyors átlátására, vezetői és innovációs készségekre is szükség volt” – foglalta össze a BME oktatója.

„Egy ilyen verseny nagy lendületet adhat ahhoz, hogy egy felsőoktatási intézmény még szorosabbra fűzze kapcsolatát az ipari szereplőkkel. Magyarországon unikális versenynek számít ez a mostani: ilyen nagyságú és szerteágazó tudást igénylő megmérettetésre nem volt még példa” – fejtette ki az egyedi rendezvényről Bóna Krisztián. „A műegyetemi csapatok sikere abban is rejlett, hogy a logisztikában jellemzően különálló módon kezelt területeket, a gépészeti, a rendszertervezési, illetve a menedzsment-ismereteiket tudták egyesíteni. Ma Magyarországon a Műegyetem talán az egyetlen felsőoktatási intézmény, amely olyan szakembereket nevel, akik a végzést követően mindegyik területen rendelkeznek átfogó ismeretekkel” – mondta a logisztikai mérnök BSc-s képzést mindössze két éve elindító tanszék képviselője. „Bár a logisztika oktatásának a karon már nagy hagyománya van, ebben a formában fiatal képzésről van szó, annak ellenére, hogy MSc-szinten már több éve képezünk logisztikai mérnököket. Ilyen szakemberekre nagy kereslet van már most is, de ez a kereslet még nem érte el a csúcsát. A multinacionális vállalatok már felismerték e terület jelentőségét, azonban a kisebb vállalatoknál még csak most formálódik az igény ilyen szakemberek alkalmazására. A Műegyetemen végzett pályakezdők abban tudnak kiemelkedni pályatársaik közül, hogy a mérnöki és a gazdasági ismereteket egyesíteni tudják” – zárta a BME képzéséről szóló gondolatait Bóna Krisztián.

A Logisztkai Csapatversenyen elért 1. helyezett csapat neve: PIRÍTÓS
A csapat tagjai: Horváth Kinga, Juhász Bence, Kincsem Bence, Major Márton, Tichy Roland
Felkészítő tanár: Bokor Zoltán

A PIRÍTÓS csapat versenyre elkészített videója itt tekinthető meg.

A 2. helyezést elért csapat neve: AILOGáció
A csapat tagjai: Borbás Szandra, Erdei Zoltán, Herbert Szabolcs, Varga Balázs, Udvari Benjámin
Felkészítő tanár: Lénárt Balázs

Az AILOGációcsapat versenyre elkészített videója itt tekinthető meg.
 

- TZS -

Fotó: Philip János, Hajdu Marcell