A nagy- és a kisvárosok jövője, valamint az ún. F-faktor

A települések fenntarthatóságáról mondták el véleményüket vezető szakértők a BME GTK Közgazdaságtudományi Intézete vitafórumán.

2011 őszén indította útjára a fenntartható fejlődés elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó „F-Faktor: Fenntarthatósági műhely” c. vitafórum-sorozatát a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Közgazdaságtudományok Intézete. A korábbi alkalmak eszmecseréi olyan fontos kérdéseket jártak körül, mint a fenntarthatóság és a nemzeti stratégiák, a fenntarthatóság és a klímaváltozás vagy éppenséggel a fenntartható fejlődés összefüggése a nők helyzetével. Ezúttal „Kert Magyarország vagy metropoliszok – merre vezet az út az élhető, fenntartható települések világába?” címmel rendeztek vitát a településfejlesztésről, nagyszámú érdeklődő jelenlétében. A három vitaindító előadó három nézőpontból világította meg az igen összetett problémakört.

„Integrált városfejlesztésre van szükség, azaz egy akcióban, egyszerre kell szolgálni gazdaságfejlesztési, társadalompolitikai, környezetpolitikai célokat. Nem külön gazdaságfejlesztésről, infrastruktúra-fejlesztésről, intézményfejlesztésről vagy környezetvédelemről kell szólnia a városfejlesztésnek” – emlékeztetett előadásában a Lipcsei Charta legfontosabb gondolatára is Szaló Péter, Belügyminisztérium területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára. Mára 260 magyarországi település dolgozta ki saját integrált városfejlesztési tervét az Európai Unió által 2007-ben elfogadott településpolitikai dokumentum figyelembevételével. A helyettes államtitkár a Balaton-parti települések területrendezési terveinek jó és rossz példáit is említve a különböző partnerek – önkormányzatok, civil szervezetek, hatóságok és a lakosság – közötti együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. „Vannak fenntartható nagyvárosok, és van rosszul működő kertváros is” – figyelmeztetett.

„Hazánkban a 300 legszerencsésebb településnek 800 milliárd forint adóbevétele van – ebből csak a fővárosnak több mint 240 milliárd forint, – a maradék 2800 összesen még 70 milliárd forintot sem szed be” – hívta fel a figyelmet a települések adottságai közötti különbségekre Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. „Van olyan iparvárost vezető polgármester kollégám, akinek a legnagyobb gondja, hogy miből vegyen új notebookot a képviselőknek. Egy szegényebb város vezetője azzal küszködik, hogy miből cseréli ki a tizenöt éves fűnyírót” – tette hozzá. Jelentős ipar csak oda települ, ahol állami támogatás is van, e nélkül csak kis, helyi vállalkozások indulhatnak, amelyek nem jelentenek komoly bevételt az önkormányzatoknak. Ugyanakkor a pénzszűkében tengődő települések fenntarthatóságának is záloga az állami támogatás. „Az állam megtartja, amit ígér, és ha pénzt ígér, azt is megtartja” – idézte jelképesen Karinthy Frigyes ironikus gondolatát a TÖOSZ elnöke.

Az ország településszerkezetének másik sajátossága a földterületek aránytalansága. A kétezer főnél kisebb települések száma 2365, ám e települések birtokolják az ország területének több mint kétharmadát. A lakosság közel hatvan százaléka azonban a tízezres lélekszámot meghaladó településeken él, és „a politika nyilván szívesebben célozza meg a nagyobb településeket, mert kevesebb helyen kell kampányolni, mintha az egész országot kellene bejárni” – tette hozzá Schmidt Jenő, aki az ötezer főt számláló Tab város polgármestere is. Kiemelte, hogy „egyszerre van pazarlás és szegénység az önkormányzati szektorban”, ezért valóban elengedhetetlen az integrált fejlesztés a pontszerű fejlesztések helyett. ”El kell gondolkodni az ötven hektár fölötti földek megadóztatásán is”, az ország nagy földtulajdonosai ugyanis nem helyi gazdálkodók, hanem olyan kívülálló üzletemberek, akik nehezen vonhatók be a helyi problémák megoldásába. A TÖOSZ elnöke záró gondolatként az EU partnerségi megállapodásának jelentőségét emelte ki. A megállapodás a 2014 és 2020 közötti időszakra szánt uniós források felhasználását koordinálja.

„A fenntarthatóság gondolati konstrukció, nem eléggé megfogható vagy a mindennapjainkban megélhető tényező, inkább a jövőben elvárt igényeinkkel függ össze” – hangsúlyozta Alföldi György, az Urbanisztikai Tanszék docense széleskörű elméleti háttérre támaszkodó előadásában. „Különféle forgatókönyveink vannak a jövőre, és ma még elképzelhetetlen technológiák is megjelenhetnek.

A mai városok ugyanakkor gyakran nem a fenntarthatóságra, hanem a fennmaradásra törekszenek.” A városok versenyképességek fontosságát hangsúlyozva Alföldi György az indiai Csennai (régi nevén Madrász) városában tett útjára utalt: a város lélekszáma hatmillió és folyamatosan nő, nincsenek burkolt útjai, most létesül benne metró, de van hat autógyára, fontos ipari központ, és mindenkinek van munkája. „Nem kérdéses, hogy Csennai versenyképes, sikeres város” –vélekedett. „Budapest viszont olyan, mint egy gyönyörű karosszéria: a motor hiányzik belőle” – összegezte Alföldi György, aki a Budapest jövőjével kapcsolatos kutatásokat is végez. „A modern városok paradoxonja, hogy egyszerre sugározzák a nyomort és a jólétet, egyszerre jelenítik meg a szabadságot és a hatalmat, a szembenállást és a reményt” – idézte Richard Burdettet, a nagyvárosi lét jeles kutatóját Alföldi professzor, aki szerint a várost alkotó gazdasági, fizikai, társadalmi és környezeti elemek közül a gazdasági és a környezeti fenntarthatóságot fenyegetheti a legnagyobb veszély. Előadása végén ennek ellenére a városi egymás mellett élés szociális vonatkozásaira hívta fel a figyelmet. „Talán a legnagyobb kihívás a város társadalmi szövetét éri. A nagyvárosi térben egymás mellett élő, ám nagyon eltérő szociokulturális háttérrel rendelkező csoportok közötti feszültségek kezelése a jövő egyik kiemelten fontos feladata lehet.”

Az előadásokat követő vitában szó esett egyebek mellett a vállalkozó kedvről és a települések vonzerejéről, az állampolgárok érdektelenségéről a közügyek iránt, a hőszivattyúk hasznáról és a felújításokról. Ez utóbbiak egyúttal a jövőbeli „F-faktor” vitafórumok lehetséges témáit is kijelölték.

-HA-

Fotó: Horváth György