A tangó két ember közös utazása, miközben megismerik egymást és önmagukat

Hazai és nemzetközi fesztiválok fellépője és oktatója Pirity Andrea, aki a Műegyetemen végzett építészmérnökként választotta az argentintangó-táncosok hivatását.

„Az építészet és a tánc kapcsolatban vannak egymással: mindkettő művészi és sajátos módja az érzések kifejezésének. A mérnöki gondolkodásomat a táncban sem tudom elfeledni. Az oktatásban kettőnk közül inkább táncpartnerem, Budai László a művész, és én vagyok a 'kocka mérnök', aki kevésbé elrugaszkodott; én többnyire először a a logikát keresem a dolgokban” – vallotta Pirity Andrea, aki egyszerre táncos és építészmérnök. „Kezdetben csak hobbiként tekintettem a táncra, majd mesterem fedezte fel bennem a tehetséget, és biztatott arra, hogy vegyem komolyabban a tangót” – avatott életének egyik fordulópontjába a BME egykori hallgatója. „Idővel egyre jobban éreztem magam tánc közben, egyre jobban is ment, majd hirtelen színpadi fellépéseken találtam magamat Budai László oldalán. Rájöttem, hogy a tangó az életem. A belső ösztönöm súgta, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom.”

Fotó: Huisz István

Pirity Andrea 2008-ban végzett a BME Építészmérnöki Karán, egyetemi tanulmányai alatt Erasmus ösztöndíjjal fél évet töltött Liechtensteinben. 2007-ben kezdett tangózni, 2009-től Budai László partnere és az Argentin Tangó Táncszínház tagja. Ma elsősorban amatőröknek oktatja az argentin tangót, de partnerével óraadó a Magyar Táncművészeti Főiskolán és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is. Közreműködött az Örkény Színház „Tangó” című előadás zárójelentének elkészítésében, valamint a Vígszínház „A lovakat lelövik ugye?” című produkciójának koreográfiai összeállításában. Több mint 50 alkalommal volt már hazai tangóbemutató est és rendezvény fellépője, a Benkó Dixieland Band meghívott vendége. A Művészetek Palotája tangóestjeinek rendszeres vendégszereplője, külföldi kurzusok oktatója, fesztiválok fellépője Bécsben, Pozsonyban, Olaszországban, Szerbiában, Romániában és Szibériában. Tangótáborok és több hazai tangófesztivál, köztük az OktóberPest TangoFest, valamint a Tango Festivalito Budapest szervezője.

Partnere, Budai László táncos-koreográfus és táncpedagógus szintén a Műegyetemen végzett, villamosmérnökként (egyik oktatója volt a BME friss aranydiplomása, Benkó Sándor is, akivel a bme.hu nemrégiben készített interjút - a szerk.). Argentin tangó világbajnok és világkupa-győztes. Több színházi darab táncos betéteinek elkészítésében, koreográfiájában vett részt: Combok Csókja, Ping-Szving, Störr Kapitány, Bál a Savoyban stb. 2007-ben a Frei dosszié számára készült róla az első dokumentumfilm.

„Építészmérnök szülők gyermekeként azt gondoltam, hogy én soha nem akarok 'asztalnál ülős' szakmát választani" – emlékezett vissza gyermekkorára Pirity Andrea. „Hamar kiderült azonban, hogy inkább reál beállítottságú vagyok, ráadásul jól is rajzoltam. Innentől fogva már egyenes út vezetett ahhoz, hogy a szüleim nyomdokaiba lépjek. Érettségi után jelentkeztem az Iparművészeti Egyetemre is, de ott fennakadtam az utolsó rostán. Ezt utólag nem bánom, és örülök annak, hogy műegyetemista lehettem” – idézte fel a pályaválasztás időszakát az argentin tangó művésze. „Úgy érzem, hogy az építészet egy nagyon speciális terület a műszaki tudományok között, lévén szinte ugyanannyi nő és férfi dolgozik építészként. Ennek a tudománynak megvan a maga szépsége, finomsága és kecsessége, amelyet többnyire a nők képviselnek, viszont megvan a maga robosztus komolysága, monumentalitása, ami inkább férfias tulajdonság. Ebben a kettőben kell egyszerre jónak lenni. Ez vonzott ebben a szakmában, amelyhez egy nagyon kemény úton át vezetett az út” – fűzte hozzá Pirity Andrea.

Fotó: Zelkó Csilla

„Az első szemeszterben döbbentem rá arra, hogy milyen kemény munka vár rám. Mint sokaknak, nekem is hatalmas kő esett le a szívemről, amikor például azon a 'bizonyos' sziltan vagy épszerk szigorlaton átmentem, ami szinte megtizedelte a hallgatókat. Rengeteget tanultam, rajzoltam és sok álmatlan éjszakám volt. Szinte semmire sem maradt időm a tanulás és a beadandók mellett. Folyamatosan csak az egyik ismerősöm jótanácsa csengett a fülemben, hogy az egyetemen ügyeljek arra, hogy ne hagyjak fel a hobbimmal” – osztotta meg Pirity Andrea, aki már kamaszkora óta vonzódott a tánchoz. „Korábban, a gimnáziumi éveim alatt, latin és standard táncokat táncoltam, ám ezeket az egyetemen a folytonos időhiány miatt kénytelen voltam abbahagyni. A 'kopogós cipőt' egy időre félretettem, és inkább dolgozni kezdtem az egyetem mellett a 'Legenda' nevű városnéző sétahajónál. Itt sok érdekes embert ismertem meg, gyakoroltam a nyelvet egy olyan társaságban, amit szinte a családomnak tekintettem. Nekik köszönhettem az első építész munkahelyemet is” – idézte vissza Andrea, aki a városnéző túrák szervezése után egy energiahatékony családi házak tervezésével és kivitelezésével foglalkozó cégnél kezdett dolgozni. „Égtem a vágytól, hogy végre alkothassak, tervezhessek. Sajnos ez az időszak egybeesett a gazdasági válsággal, így a kreativitásomat nem tudtam kiélni a tervezőasztal mellett. Ekkor jött ismét a tánc. Szerettem volna kipróbálni valami újat, a tangóba pedig az első találkozás után beleszerettem.”

Fotó: Huisz István

„Az argentin tangó számomra többet jelent a napi sportnál. Amellett, hogy csodálatos mozgáskultúra, nagyon jó önismereti tréning is” – ecsetelte a tánchoz fűződő viszonyát a Műegyetemen végzett építész, aki a tangóban próbálja „megtalálni önmagát”. „Szeretek a magam ura lenni. Olyan típusú ember vagyok, aki maga oldja meg a dolgait, legtöbbször nem kérek külső segítséget, és ritkán hagyom, hogy mások segítsenek. E maximalizmus és határozottság miatt van az, hogy a nők többsége – köztük néha én is – elfelejt 'nőnek lenni'. A tangó ezt az érzést feledteti, és újra megtanít arra, hogy milyen jó érzés a gyengébbik nemhez tartozni, és egyenrangú kommunikáció részese lenni a partnerrel közösen. A tangóban számomra fantasztikus élmény a követés érzése. Tánc közben bensőséges viszony alakul ki férfi és nő között, ami különösen igaz az argentin tangóra. A klasszikus tangótól eltérően ezt a típust ugyanis nem a felsőtestek egymástól eltartása, hanem azok összeérése, összesimulása jellemzi. Mintha eggyé válna két ember. Egy egésznek két egyenrangú felévé.”

Fotó: Lakner Kinga

Az argentin tangó eredetileg Dél-Amerikából, Argentínából és Uruguayból származó társastánc és zenei műfaj, amely 20. század elején vált elterjedtté. Sokféle stílusa alakult ki az egyes korokban és területeken a helyi, elsősorban a két nem közötti szokások függvényében. Például befolyásolta az a szokás is, hogy egy idegen férfinek tilos volt egy hölggyel közeli táncban táncolnia a nő apja, férje vagy testvérei előtt.

Az argentin tangó eredetileg együttes sétát jelképez a két partner között, amelynek fontos része a zeneiség, a zene ritmusára történő érzelmes mozgás. Erősen improvizatív tánc, alaplépések nélkül. A férfi minden egyes lépést rögtönöz, így a nő sem tudhatja, hogy mi lesz a következő elem, ezért biztos pontként folyamatosan áthelyezi a súlypontját egyik lábáról a másikra. Az egyensúlyt a férfi és a nő közötti non-verbális párbeszéd teremti meg. A párban általában a férfi a vezető, akinek az a feladata, hogy a zene, a partnere képessége és a rendelkezésre álló tér függvényében irányítsa a követőt, vagyis a nőt. A követő pedig követi a vezetőt, miközben némi improvizációval és díszítési elemekkel fűszerezi saját mozgását.

„A tánc egyet jelent számomra a biztonságos öleléssel, és egy olyan élménnyel, amelyben együtt utazom a partneremmel. Utazás közben minden lépés egy improvizációs csavar, ami azt igényli, hogy minden percben a partneremre hagyatkozzam, és rábízzam magamat. Ezt volt a legnehezebb megtanulni” – öntötte szavakba a dél-amerikai tánchoz fűződő érzelmeit Pirity Andrea. „Kezdetben görcsöktől szenvedve álltam neki a tangónak: az hittem, hogy tudok táncolni, és mint minden táncnál, itt is csak meg kell tanulni a lépéseket. Nem így volt, és eleinte úgy éreztem, hogy kudarcot vallottam. Azonban kitartó voltam, mert éreztem, hogy ez a tánc sokkal többet rejt magában. Rá kellett éreznem ugyanis arra, hogy hogyan tudom elengedni magam. Így vált eggyé számomra a tangó a gondtalan életérzéssel” – idézte fel az első órák élményeit a táncművész, aki szerint a férfiak és nők egyaránt küzdenek olyan korlátokkal, amelyek lebontásában segíthet a tánc. „A férfiak folyamatosan bizonyítani akarják tökéletességüket és erejüket. A tangóban azonban nem a lépések jelentik a legnagyobb kihívást, hanem az, hogy vezetőként olyan helyzetet teremtsenek, amelyben a nő feltétel nélkül jól érzi magát. A nőkben ugyanígy jelen van a megfelelési vágy. Nekik azt kell megtanulniuk, hogy egyszerre tudják jól érezni magukat és kényszer nélkül követni a férfit.”

Fotó: Lakner Kinga

A Műegyetem egykori hallgatója felhívja a figyelmet arra, hogy csak az tudja magát igazán átadni a tangó műfajának, aki már megérett rá, aki már átesett csalódáson, sőt, volt már padlón. „Az igazi érzések csak ekkor jönnek elő. Csodálatos az idősebb emberek tangóját nézni, akik mögött ott van az élet, és akiket a táncukon keresztül is megismerhetek. Ezért szeretek oktatni. Külön öröm volt számomra például, amikor az egyik óránkra eljött az egykori ábrázológeometria-tanárom, akitől egyetemista koromban nagyon tartottam. Tánc közben teljesen új arcát mutatta meg, és élmény volt számomra, hogy ezúttal én taníthattam neki újat.”

-TZS-