A lehető legkevesebb zökkenővel térjünk át a kancellári rendszerre

Hallgatóinkat élethosszig használható készségekkel és ismeretekkel vértezzük fel – hangsúlyozta a Műegyetem rektora tanév végi interjújában.

Hogyan zárta a Műegyetem a tanévet?

Péceli Gábor: Bár a tanévnek vége, az Egyetem egészére nézve nagyon nehéz mérleget vonni. Miközben a munkatársak becsülettel és odaadással végezték napi oktatói-kutatói munkájukat, a tanév – a társintézményeinkhez hasonlóan – a felsőoktatás átalakításával kapcsolatos várakozással telt. „A felsőoktatás átalakításának stratégiai irányai és soron következő lépései” című dokumentumban foglalt elképzelések megvalósítása az ősz folyamán megakadt, és a tavaszi parlamenti választások utánra halasztódott. Eközben a felsőoktatási költségvetés korlátai által diktált feltételrendszer szerint működtünk. Munkatársaink létszáma a továbbfoglalkoztatás feltételeinek szigorodása miatt csökkent, így a kollégáinkra jutó terhek növekedtek. Az ősz folyamán a 2014-2016-os időszakra kidolgozott gazdálkodási programunk legfőbb jellemzője a visszafogottság. Sajnos a létesítményekkel, ill. a beruházásokkal sem tudtunk úgy haladni, ahogyan szükséges lett volna. Ettől eltekintve a Karok működése, gazdálkodása az előzetes terveknek megfelelő, és néhány egyetemi szintű kérdésben is előbbre jutottunk. Lendületet vett a belső kontroll rendszer kidolgozása, felülvizsgáltuk és kiegészítettük Intézményfejlesztési Tervünket, felkészültünk a MAB intézményi akkreditációjára, kormányhatározat szintjére jutottunk a német Fraunhofer kutatóintézet-hálózattal történő együttműködés, és az Ipari Campus program keretében a V2 épületben megvalósítandó Innovációs Központ kialakításával. A fegyelmezett gazdálkodásunk következtében adósságunk nincsen, likviditásunk megfelelő, de mint azt már a tavalyi, „Számoljon velünk” mottójú kutatóegyetemi konferenciánkon jeleztem, a Műegyetem – miközben az elvárt reformokat végrehajtotta – képtelen a tőle elvárt színvonalon teljesíteni a jelenlegi finanszírozási szinten.

Hol szenvedett csorbát a létesítménygazdálkodás?

Péceli Gábor: A 2014-2016-os időszakra tervezhető létesítmény-beruházási keret a korábbi időszak fele-harmada. A helyzetre jellemző példa a CH épületet érintő homlokzatprogram. Évről évre a homlokzat egy-egy oldalát újítjuk fel. A metróbejárat felőli homlokzat készen van, ismét egy teljes éves program, hogy a Duna felőli oldal készüljön el. Általában az történik, hogy tolunk magunk előtt olyan felújítási, karbantartási munkákat, amelyeket végül, évekkel később drágábban tudunk elvégeztetni, ha egyáltalán tudunk rájuk forrást elkülöníteni. Szinte már évtizedes program a Központi épület tetőszerkezetének korszerűsítése. Apró ügyekben haladunk, de jóval kevesebb jut, mint korábban.

Úgy tűnik, ez a szigorú költségvetési gazdálkodás volt az ára annak, hogy a Műegyetemnek továbbra se legyen adóssága, és a finanszírozási helyzete romló körülmények közepette is stabil maradjon. Megérte ez? A sok adósságot felhalmozó egyetemeket időről időre kisegíti az állam…

Péceli Gábor: Ezt a kérdést nehéz megválaszolni. Az elmúlt tanévnyitón Balog Zoltán miniszterrel próbáltam érzékeltetni, hogy a tékozló fiú bátyjának szerepében véljük magunkat felfedezni. Valószínűleg jobban jár, aki lazábban áll hozzá, majd fenntartói segítséget kér.

Sikertörténet viszont, hogy a Magyarországra érkezett brazil hallgatók fele nálunk tanul, ami tandíjbevételét tekintve sem elhanyagolható, mintegy egymilliárd forintos, helyben maradó bevétel. Nagyon jól jön a képzésben résztvevő karoknak. Örömünkre szolgál, hogy a brazil hallgatók elégedettek az itt megszerezett tudással. A legutóbbi Rektori Konferencia Plénumon is elismerték a BME jelentős hozzájárulását a brazil projekt sikeréhez.

Ez az egymilliárd forint fordítható bármilyen célra? Akár bérekre is?

Péceli Gábor: Ezt a karok döntik el, és az ő gazdálkodásukat segíti. Hozzájárul ahhoz a saját bevételhez, amelynek meglétét, növelését egyre markánsabban elvárja tőlünk a fenntartó állam.

Nemzetközi tekintélye azért van az Egyetemnek.

Péceli Gábor: Igen, a részvételünk a nemzetközi együttműködésekben, projektekben talán még sikeresebb, mint a hazai pályázatokban. Népszerűek vagyunk a hallgatók körében is, akik az elhelyezkedési esélyeikben, a végzéskor, majd a néhány év múlva elérhető jövedelemben érzékelik a nálunk fellelhető minőséget. Ezt a hallgatók körében végzett felméréseink, és különféle rangsorok is visszaigazolják.

Mi volt az elmúlt napokban rendezett „Műegyetem a horizonton” konferencia legfontosabb tanulsága? Záró szavaiban a korábbiaknál intenzívebb partnerséget szorgalmazott, elsősorban a hazai iparral.

Péceli Gábor: A Műegyetem felől nézve a magyar gazdaság nagyon sok ága ellentmondásos helyzetű. A multik összeszerelő üzemei behálózzák az országot, a szakembereket illetően jellemzően a szakképzés javítását hangsúlyozzák, és többük esetében nem igazán látszik, hogy nagy számban igényelnék a Műegyetemen magasan képzett munkaerőt. A magyar gazdaságnak az a része, ahol nagy hozzáadott érték termelésére képes szellemi tőke koncentrálódik, sajnos szerény. Bizonyos területeken persze előfordul, lehet említeni az Ericssont, de aztán nehéz a sort folytatni. Talán joggal mondhatjuk, hogy a magyar gazdaság szereplői számoljanak bátran velünk, és induljunk közösen EU-s, Horizont 2020-as pályázatokon, de a megvalósítás nagyon nehéz. Sok esetben hiányzik mind a finanszírozási hátterük mind a felkészültségük. 

A június 26-i kutatóegyetemi rendezvény pozitív élménye és üzenete, hogy mára már a kiemelt kutatási témák vezetői számára is egyértelmű, hogy a karokon is átívelő együttműködésekben mekkora lehetőségek és tartalékok vannak. Eddig ez nem volt ennyire világos, a tanszékek inkább védték a saját területeiket. Lényeges, hogy a Horizont 2020-as pályázatok keretében tanszékeken és karokon átívelő kooperációk jöjjenek létre. Úgy láttam, hogy ebben egyre többen bíznak, és ez által elkötelezettebbek és eredményesebbek, képesek átlendülni a leselkedő holtpontokon. Nem látjuk még pontosan, hogy ez a nyitottság az egyes tanszékeknél hogyan jelenik meg, de a belső konzorciumok kialakítása arra utal, hogy előreléptünk ebben. Az ipari szereplők előtérbe helyezése a Horizont 2020-ban érthető törekvés, de a mi helyzetünket nehezítő mozzanat, hiszen magyar ipari szereplőt nehezebb találnunk. Ám úgy vélem, hogy a nemzetközi kapcsolataink vannak olyan erősek, hogy bizakodhassunk. A korábbi, FP7-es és FP6-os programokban sikeresek és elfogadottak voltunk. Arányait tekintve eredményességünk ezekben a programokban csaknem háromszoros volt más felsőoktatási intézményekhez képest. Ez az arány most akár még javulhat is, hiszen a programban az ipari-gazdasági kapcsolatok súlya nőtt, és az ilyen küldetések teljesítésében a Műegyetem hagyományosan erős. Az általunk művelt területeken így lehet értelmesen előbbre jutni.

A hónap közepén új felsőoktatási államtitkár kezd dolgozni, aki történetesen a BME tanszékvezetője. Mit jelent ez nekünk?

Péceli Gábor: Annyi máris tudható, hogy az új államtitkár elkötelezett az oktatás és a gazdaság kapcsolatának szorosabbra fűzése mellett. Ez megfogalmazódik úgy is, hogy a gazdaság igényeit kielégítő szakemberképzés folyjon, és úgy is, hogy az ipar és a felsőoktatási intézmények között intenzívebb legyen a viszony. Ez jól illeszkedik a műegyetemi elképzelésekhez. Ami vitapont szokott lenni, hogy aki innen frissen végzettként távozik, az azonnal felhasználható munkaerő legyen-e vagy olyan szakember, aki a következő öt-tíz-tizenöt évben mindig rövid időn belül képes felkészülni egy-egy új technológiai feladatra. Azaz, adjunk-e át minden aktuális, rögtön alkalmazható tudást – ahogyan azt a nemzetközi nagyvállalatok elvárják? Mi mindig azt hangsúlyozzuk egy ilyen vitában, hogy diplomásainkat egy életpályára készítjük fel: az új ismeretek befogadásának képessége, a tanuláskészség, az áttekintőképesség, a rendszerszintű gondolkodás elemei tartoznak ide, és kevésbé egy adott gyár vagy üzem közvetlen, helyi igényeinek kiszolgálása. Ez utóbbiban nincs közvetlen szerepünk, bár nagyon fontosnak tartjuk végzőseink tapasztalatszerzését az ipari vagy a gazdasági feladatok megoldásában. Különösen szorgalmazzuk, hogy mesterszakos hallgatóink éles ipari feladatokhoz kötődő mestermunkákat adjanak ki a kezükből. Az ilyen megközelítésű duális képzésbe konzulensként ipari szakembereket vonunk be. A Műegyetemen belül működik a DEMOLA-program is, ami igen közel áll egy ilyen értelemben vett duális képzéshez.

Felvette-e már a Műegyetem vagy akár Ön személy szerint a kapcsolatot az új államtitkárral, volt ilyen kezdeményezés bármelyik oldalról?

Péceli Gábor: Telefonon beszéltünk, és a két héttel ezelőtti Rektori Konferencián találkoztunk.

Folyamatos kommunikációra számít?

Péceli Gábor: Úgy vélem, hogy sokkal intenzívebb kommunikáció várható. Az új törvénymódosítástól is függ, hogy lesznek-e vitáink, akár a személyeket, akár a működést tekintve. Tény, hogy az államtitkár személyének kiválasztása már önmagában tükröz egy szemléletet. Helyzetértékelésem szerint a korábbi államtitkár elsősorban egy azonnali feladat ellátására, a hallgatói mozgalmak lecsendesítésére kapott felkérést, és ezt kiválóan teljesítette is.

Rektorként hogyan látja: most egy nagyon praktikus megközelítésű, az iparral jól együttműködő, annak igényeire épülő felsőoktatási koncepció megvalósulása valószínűsíthető?

Péceli Gábor: Államtitkár úr tett olyan utalást, hogy azon cégek, amelyek stratégiai megállapodást kötöttek a kormánnyal, most új oldalukat is megmutathatják azzal, hogy segítik a felsőoktatás és a gazdaság egymás felé mozdulását. Mintha a kormányzat éppen azt kérné tőlük, hogy határozottabban forduljanak a magyar felsőoktatás felé. Ám ha finanszírozást, költést is vár a politika tőlük, az gondok forrása lehet, különösen a multiknál.

A Parlament elfogadta a felsőoktatási struktúraváltás kereteit. Ebben az szerepel, hogy a kancellárok belépése után 20 nappal megszűnik a gazdasági igazgatók pozíciója a jelen formában.

Péceli Gábor: Ez nagyon nehéz ügy. Kezdettől fogva az itt a valódi kérdés, hogyan valósul meg a rektor és a kancellár együttműködése. A június 16-án beterjesztett törvényjavaslat azt tartalmazza, hogy a kancellárnak együtt kell működnie a rektorral. De a szövegben az is megfogalmazódik, hogy a kancellárnak mindenben – a Szenátus és a rektor döntéseiben is – egyetértési joga van, ami megfelel az egyszemélyes vétójognak. Így nehezen értelmezhető az együttműködési kötelezettsége. Miközben egy intézmény irányítása konstruktív hozzáállást igényel – hiszen célirányos tevékenységről van szó –, egy ilyen vétójognak semmiféle kompromisszumos eleme nincs, és nem egyértelmű, hogy mikor mondhatja azt, hogy nem ért egyet. Egy ilyen helyzetben az együttműködési kényszer fogalma üres. Ez így kettős vezetésnek tűnik, annak minden nyűgével, esetleges személyi ellentéteivel.

Miközben nem is lehet még tudni, hogy kik érkeznek kancellárként.

Péceli Gábor: Az egyetemen ezzel összefüggésben semmilyen testületnek vagy vezetőnek nincs megszólalási joga. A pályázatokat nem véleményezhetjük, a fenntartónak nem kell megkérdeznie minket semmiről. Ez előrevetíthet olyan helyzetet is, amelyben ellehetetlenülhet az együttes munka annak ellenére is, hogy amennyiben a rektor nem ért egyet a kancellárral, azt jelezheti a miniszternek. Óriási károkat lehet így okozni, ami miatt mi kezdettől fenntartással fogadtuk ezt a rendszert, és óvatosságra intettünk mindenkit. Tisztább szerkezetet jelentene, ha azt mondanák, hogy az egyszemélyes vezető a kancellár, a rektor kizárólag reprezentál és üléseket vezet le. Balog miniszter úr úgy fogalmazott, hogy a felelős a rektor, a működtető a kancellár. Ha rektor és kancellár együttműködése nincsen részletesen szabályozva, a rektori feladat felelősségteljesen nem is vállalható. Éppen ezért a Szenátusunk a minap fogadta el a „Kancellári rendszer bevezetésével kapcsolatos egyetemvezetési feladatok” című előterjesztést, amelynek alapján előzetesen végiggondoljuk a megvalósítás részleteit, többek között a rektori-kancellári együttműködést. Megítélésem szerint, és ezt talán a fenntartónk is osztja: a Műegyetem jelenlegi működési és gazdálkodási rendje mellett nincs is szükség arra, hogy egy kancellár mindent új alapokra helyezzen. Törekednünk kell arra, hogy a lehető legkevesebb zökkenővel térjünk át a kancellári rendszerre, tehát a karok semmit se vegyenek észre a munkamegosztás módosulásából a felső szinten. Olyan kancellárt kérünk, aki ezt biztosítani tudja, mert komoly áldozatok árán értük el a mostani állapotot, és nincs már tartalékunk újabb átalakításra.

-TJ-

Fotó: Philip János