Feltörekvő piacok újdonságai a Műegyetemen

A BME Pénzügyek Tanszéke volt a házigazdája a Society for the Studies of Emerging Markets 2014. évi európai konferenciájának.

Az akadémiai szféra mellett négy földrész hét országa központi bankjának vezetői is képviseltették magukat az SSEM Euroconference 2014 nemzetközi konferencián, amely július 6-8. között zajlott. A 30 országból érkezett 150 résztvevő több mint 110 kiválasztott cikk témáját vitatta meg 28 különböző szekcióban.

A programot Joseph C. Brada professzor, az SSEM elnöke és Tarafás Imre, a Pénzügyek Tanszék professzora nyitotta meg.

Plenáris előadásaikat követően következett a nagyszámú szekció. A rangos rendezvényt Ali M. Kutan, az Emerging Markets Finance and Trade és az Economic Systems főszerkesztőjének workshopja zárta, amely iránt más egyetemek doktorandusz hallgatói is érdeklődtek.

A konferencia rangját jelzi, hogy öt nemzetközi folyóirat is – közülük két web of science-ben indexált lap – különszámot szentelt a konferencián előadott cikkeknek.

A konferencia rendezési jogát közel egy éve nyerte el a BME GTK Pénzügyek Tanszék. A szakmai szervezők mintegy 200 benyújtott cikkből válogathattak.

Fotó: Borsos Mátyás

A rendezvényen készült összes fotó itt tekinthető meg.