„Mentem, ahogy csak tudtam”

Újra a dobogó legfelső fokára állt a műegyetemista Cseh László, aki aranyérmes lett a berlini úszó Európa-bajnokságon kétszáz méteres vegyes úszásban.

A BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának műszaki menedzser hallgatója három versenyzőtársa előtt ért a célba egyetlen hajszállal. Cseh László ezzel már a 12. nagymedencés EB-aranyérmét gyűjtötte be, 200 vegyesen pedig egyhuzamban az ötödiket. A berlini EB ötödik magyar érmét szerző versenyző elégedetlen volt az idejével: „ez a teljesítmény a világbajnokságra kevés lesz, és addig valamit mindenképpen változtatnom kell”  (a rövid pályás úszó világbajnokságot december közepén rendezik meg Dohában – a szerk.).

A bme.hu legutóbb a tavalyi Jó tanuló – jó sportoló díjak átadásakor készített interjút a Műegyetem olimpiai ezüstérmes hallgatójával. Akkor többek között meghatározó egyetemi élményként idézte fel, hogy elsőévesként ő mondta el a hallgatói esküt (a BME közelgő, szeptember elsején rendezendő ünnepélyes tanévnyitóján is egy friss műegyetemista kapja majd a megtisztelő feladatot – a szerk.).

A fotók forrása: AFP/Damien Meyer, Tobias Schwarz