„A varázslat nem az én kezemben, hanem a nézők fejében történik”

 Három kontinens 32 országának közönségét kápráztatta el Hajnóczy Soma kétszeres bűvész világbajnok, a Műegyetem volt közgazdász hallgatója.

„Nagyon szerettem a BME-re járni, életem egyik legmeghatározóbb időszakát töltöttem ott egyetemistaként. Rengeteg tudást, ismeretet és életre szóló barátságokat köszönhetek a Műegyetemnek” – emlékezett vissza diákéveire Hajnóczy Soma kétszeres világbajnok művész. „A közgazdászként tanultakat a saját vállalkozásomban tudom hasznosítani, de ami még ennél is fontosabb: a Műegyetem valóban az „életre tanított meg”. A BME-n ugyanis nemcsak konkrét szakmai ismereteket sajátíthat el az ember, hanem szemléletet, képességet tanul ahhoz, hogy megvalósítsa önmagát, megoldja az elé tornyosuló problémákat, vagy a végsőkig kitartson egy nehéz helyzetben. Nekem ezt adta a Műegyetem” – árulta el az egykori BME-s, aki így vallott az alma mater falai között lelt barátairól: „Öt év telt el azóta, hogy végeztünk, és sokakkal ellentétben a mi műegyetemi társaságunk még mindig összetart. A barátokkal együtt tanultuk végig az egyetemet, és ők voltak velem, mellettem, amikor naphosszat készültem a világbajnokságra. Ők bíztattak akkor is, amikor már szinte véres kézzel gyakoroltam a nyertes pénzforgatós számomat, és ők voltak az elsők, akiken kipróbáltam az új trükköket, még a kari kollégiumban is felléptem” – mesélte személyes kapcsolatairól Hajnóczy Soma, aki a sok időt felemésztő külföldi fellépések mellett próbál időt szakítani a magánéletére.

„A barátok és a bűvészet megtanított arra, hogy semmi sem lehetetlen – minden alkalommal, amikor színpadra állok, ezt próbálom elhitetni a közönségemmel. A nézők ilyenkor az illúzió egy pici szeletét kapják ajándékba, amely, ha csak néhány percre is, csoda módjára szakítja ki őket a hétköznapokból” – mesélt filozófiájáról a kétszeres világbajnok bűvész. „Számomra a bűvész egy olyan színész, aki eljátssza a színpadon a bűvész szerepét, a közönség pedig majd eldönti, hogy jól csinálja-e a dolgát. A bűvész számára az a nagy feladat, hogy a varázslatot elhitesse a nézőkkel, még akkor is, ha sokadszorra látják az előadását. Éppen ezért olyan fontos, hogy minden alkalommal a legjobbat hozzam ki magamból, testben és lélekben is „legyek ott” a színpadon, együtt lüktetve a közönséggel” – folytatta Hajnóczy Soma, aki kitartásához és lelkesedéséhez az egyetemi évek alatt tanultakból is merít energiát. „Bűvésznek lenni már nem ugyanaz, mint húsz évvel ezelőtt. A bűvészet ma már nem elsősorban cilinderekből előhúzott nyulakat jelent. A mai bűvészek előadásainak többsége olyan összetett színpadi produkció, amelyben a megjelenés, a mozgás, a zene és ezek harmóniája sokkal hangsúlyosabb, miközben a mutatványok is nagyon fontosak. A bűvészet alapvetése azonban máig változatlan: a legnagyobb titok, hogy túl egyszerű, ezért nem jön rá senki a trükkök magyarázatára” – tette hozzá a fiatal bűvész, aki 2009-ben Pekingben lett világbajnok általános bűvészet kategóriában, és ugyanezen a világversenyen megnyerte a Grand Prix díjat is.

Bűvész világbajnokság

Országos kvalifikáció, majd kontinens bajnokság előzi meg a bűvész világbajnokságot, amely a szakma egyik legnagyobb presztízsű rendezvénye. A háromévente megrendezett világversenyen 10 perc áll minden versenyző rendelkezésére, ez alatt kell bemutatniuk a produkcióikat. A tíztagú zsűri értékeli a versenyzők megjelenését, kézügyességét, a zene- és fényhasználatot, a színpadi mozgást és ezek harmóniáját a bűvész témaválasztásával. A versenyen a színpadi bűvészet öt különböző alkategóriáját értékelik: színpadi illúzió, mentalizmus, manipuláció, humoros bűvészet és általános bűvészet. Az öt kategória győztese egy fináléban küzd meg egymással, közülük a legjobb a Grand Prix díjat nyeri meg.

Néhány nagy név a magyar bűvész-történelemben:
Corodini (Göndör Miklós 1892-1955)
Cripto (világrekorder: egy óra alatt egy kézben 2985-ször emelt el egy csomag kártyát, valamint egy perc alatt egy kézben 82-szer emelt el egy csomag kártyát)
Mr. Gálosz (Gálházi István érdemes bűvész a Corodini Országos Bűvészegyesület alapítója)
Harry Houdini (Weiss Erik 1874-1926, magyar származású amerikai illuzionista és bűvész, minden idők legnagyobb szabaduló és a modern kor egyik legnagyobb előadóművésze)
Holcz Gábor
Jámbor István
Mr. Jupiter (Molnár Gergely)
Rodolfo (Gács Rezső 1911-1987, érdemes és kiváló művész)
Szűcs Ádám „adaMagic”
Ungár Anikó

A világbajnoki cím birtoklása egyedülálló a magyar bűvész szakmában. Hajnóczy Soma szerint olyan elismerés, amelyet nem adtak könnyen. „Életem legjobb és legborzasztóbb hetét éltem át a világbajnokság alatt. A szituáció abszurd és pszichésen nagyon megterhelő: mindössze 9 percem volt arra, hogy bemutassam 9 év munkájának az eredményét, és meggyőzzem a zsűrit arról, hogy én vagyok a legjobb” – emlékezett vissza életének egyik fordulópontjára a magyar bűvész, aki a világ egyik legfiatalabb világbajnoka lett azzal a produkciójával, amelyben egy mobiltelefonnal és újságpapírral bűvészkedő üzletembert alakít. „Időt és energiát nem sajnálva évekig gyakoroltam ezt a műsorszámot. A zsűrit a kézügyességem mellett azzal is meggyőztem, hogy nagy hangsúlyt helyezek a zenei elemekre, hangeffektekre és a humorra. Nagyon fontos számomra, hogy a produkcióimmal egy jól komponált, kerek történetet meséljek el a nézőimnek. Ne csak trükköket és egymás után pakolt mutatványokat lássanak, hanem egy igazi színpadi előadás részesei legyenek, amelyben a zene, a mozgás és a különböző effektek ugyanolyan fontosak, mint a bűvész-trükkök” – számolt be műsoráról Hajnóczy Soma, aki 2009-re minden jelentősebb bűvész világversenyt megnyert.

Hajnóczy Soma

A Műegyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Karának közgazdász hallgatója, kétszeres bűvész világbajnok.

Néhány jelentősebb díja:

2011 Merlin Awards - 2011 Legeredetibb bűvésze

2010 “Porond csillaga” díj -Fővárosi nagy cirkusz

2009 Bűvész Oszkár 'Madrakes d'Or'

2009 GRAND PRIX díj győztese a Pekingi bűvész olimpián

2009 Világbajnoki cím általános bűvészetben

2009 Las Vegas-i Arany Oroszlán díj

2009 Az híres svájci Aranykarikák verseny győztese

2000 és 2008 között - Ötszörös magyar bajnok

Egyéb színpadi, televíziós szereplései: Showder Klub, TED Youth Conference (Technology, Entertainment, Design), Csillag születik tehetségkutató műsor

„Világbajnokként új kapuk nyíltak meg előttem, rengeteg helyről kaptam felkérést. Az elmúlt négy évben 32 országban jártam, közel 600 fellépésen vagyok túl. Volt olyan hétvége, amikor csütörtökön utaztam 21 órán át Kínába, majd fellépés után hétfőn már itthon is voltam” – emelte ki Hajnóczy Soma, aki jelenleg több előadáson is dolgozik. „A világbajnokság csak a kezdet volt, nincs megállás. Számomra ajándék, hogy azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. Olyan sok tervem van, olyan elképesztően sok ötleten jár az agyam, hogy gyakran úgy érzem, csak a külföldi fellépések alkalmával pihenek. Ez egy nagyon fárasztó, változatos és tartalmas időszak, amiről tudom, hogy nem fog örökké tartani. Éppen ezért fontos, hogy folyamatosan megújuljak” – vallotta magáról a magyar bűvész, akinek nemrégiben jelent meg a Social Deck nevű kártyajátéka (http://www.somashow.com/en/shop/the-social-deck-3), amelyben a közösségi média elemeit felhasználva 16 kártyatrükkre tanítja meg a bűvészet iránt érdeklődő kezdőket. „Mindig több projekten dolgozom egyszerre. Tavasszal a győri filharmonikusokkal turnéztam, és felemelő érzés volt számomra, amikor egy teljes szimfonikus zenekar az én vonós négyes darabomat adta elő, miközben bűvész trükköket mutattam be a közönségnek” – vetette közbe a zenész családból származó bűvész, aki éppen könyvet ír a zene és a bűvészet kapcsolatáról, emellett egy közös produkción is dolgozik Kovács András Péter magyar stand-upos humoristával.

„A bűvészet iránti szeretet valahogy úgy kezdődött nálam is, mint minden gyereknél: kaptam egy bűvész dobozt. Egy „normális” gyerek egy év és néhány trükk után megunja ezt a játékot – én viszont „így” maradtam. Hatéves korom óta foglalkoztatott a téma, majd kamaszkoromra érett meg bennem annyira, hogy komolyan beleássam magamat a bűvészkedésbe. Érettségi után egyetemen tanultam tovább, de gyakoroltam mellette a trükköket is” – idézte vissza a mára huszonéves tehetség, aki négy évig tanult bűvész mestere mellett. „Bűvészkedésre nem kell feltétlenül születni, ez is tanulható szakma, viszont ahhoz, hogy valaki kiemelkedjen a tömegből, valami szokatlant és egyedit mutasson, szükség van a tehetségére is. Mint mindenki, én is egyszerű kártyatrükkökkel kezdtem, és ezzel szórakoztattam a műegyetemista évfolyamtársaimat. A legnehezebb feladat sokkal inkább az volt, hogy megtaláljam önmagam a bűvészetben és válaszokra leljek olyan, önmagamnak feltett kérdésekre, mint, hogy ki vagyok én, mint bűvész, hogyan tudom felvenni a kapcsolatot a nézőkkel, milyen az én egyéni stílusom, és ami legfontosabb, hogyan tudom átadni az üzenetemet az embereknek” – árulta el a magát maximalistának tartó fiatal tehetség, aki folyamatosan fejleszti mutatványait és képességeit. „A bűvészetben számomra az a varázslat, hogy képes vagyok mindig valami újat alkotni. Vannak olyan műsorszámok, amelyek már a kisujjamban vannak, de nem szeretném, hogy a bűvészet számomra egyet jelentsen a rutinnal” – tette hozzá Hajnóczy Soma. A jövőre vonatkozó terveibe is beavatott: „valószínűleg még 80 évesen is bűvész leszek. Lehet, hogy csak az unokáim füle mögül húzom majd elő a húszasokat, de ez egy olyan szenvedély, ami soha nem múlik el”. Addig azért még vannak reményei: „Ausztráliában például még nem jártam, és nagy álmom az is, hogy fellépjek a san diego-i Comic-Con-on, azaz a Nemzetközi Képregény Találkozón”.

- TZS -

Fotók: Hajnóczy Soma

Fotók forrása: www.humorszerviz.hu