Valódi kutatói kvalitások jellemzik a sikeres doktori témák művelőit

Ötödik alkalommal adták át a BMe Kutatói Pályázat díjait a kiemelkedő kutatási eredményeket elérő doktori hallgatóknak és doktorjelölteknek.

„Itt vannak a legjobbak!”– jelentette ki Mihály György, az Egyetemi Doktori Tanács és Habilitációs Bizottság (EHBDT) elnöke az ünnepélyes díjátadón, amelyet 2010 óta minden évben megrendeznek egyetemünkön. A BME TTK Fizikai Intézetét vezető egyetemi professzor arra bátorított minden doktorandusz hallgatót, hogy vegyen részt a jövő évi pályázaton is.

Több pályamű érkezett be, mint tavaly, és minőségben is erősebb volt a mezőny – értékelte az idei eredményeket a bírálóbizottság elnöke. Domokos Gábor szerint a 31 pályázó mindegyikére „büszke a BME”, hiszen ők máris valódi kutatói kvalitásokkal rendelkeznek. Az ÉPK Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék egyetemi tanára azt tanácsolta a díjazottaknak, hogy „ezzel a lendülettel haladjanak tovább és messzire fognak jutni.”

Idén az első díjat két doktorandusz hallgató érdemelte ki.

Gyarmati Benjámin, az Oláh György Doktori Iskola hallgatója (BME VBK, Lágy Anyagok Kutatócsoport, Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék, témavezető: Szilágyi András adjunktus) Redox hatásra gélesedő poliaminosavak című munkájával nyert. A fiatal kutató szerint a mai gyógyszerformák legfontosabb feladata a hatóanyag pontos célba juttatása, amely lehetővé teszi a szükséges dózismennyiség csökkentését, ezzel az esetleges mellékhatások visszaszorítását. „A hidrogélek nagy víztartalmú, polimer alapú anyagok, amelyek kompatibilisek a szöveteinkkel és alkalmasak a bezárt hatóanyag szabályozott és célzott leadására. PhD munkámban olyan poliaminosav alapú hidrogéleket fejlesztettem, amelyek reagálnak a fiziológiai paraméterek (pH és redox potenciál) megváltozására, és várhatóan alkalmazhatók lesznek célzott rákterápiában, kihasználva a rákos és egészséges sejtek oxidációs állapotának eltérését.”

Szaller Dávid, a Fizikai Tudományok Doktori Iskola hallgatója (BME TTK, Fizikai Intézet, Fizika Tanszék, témavezető: Kézsmárki István egyetemi docens) Új optikai jelenségek kutatása multiferroikus anyagokban című pályamunkájával szerzett szintén első helyet. „Doktoranduszi kutatásaimban az úgynevezett multiferroikus kristályok alacsony energiájú optikai tulajdonságait vizsgálom” – mondta a doktorandusz. „Ezekben az anyagokban a mágneses és az elektromos tulajdonságok csatolódása olyan új optikai effektusokat eredményez, mint például az irányfüggő fényterjedés.” (E témakörrel a bme.hu is foglalkozott korábban: a Nature Communications folyóiratban idén februárban megjelent, a fotonikai kutatásokat várhatóan forradalmasító, a BME kutatói által felfedezett jelenségről szóló cikkünkben – a szerk.).

 

Második díjban részesültek:

Király Anett (Pattantyús-Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola)

Németh Gábor Árpád (Informatikai Tudományok Doktori Iskola)

Németh Kornél (Pszichológia Doktori Iskola)

 

Harmadik díjban részesültek:

Fülöp Gergő (Fizikai Tudományok Doktori Iskola)

Géczy Attila (Villamosmérnöki Tudományok Doktori Iskola)

Suplicz András (Pattantyús-Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola)

Vígh Tamás (Oláh György Doktori Iskola)

Virosztek Dániel (Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskola)

 

A bírálóbizottság ezen kívül kilenc pályázó munkáját javasolta nyilvános megjelenésre magas színvonalú pályázatuk alapján:

Bognár Júlia (Oláh György Doktori Iskola)

Bauernhuber Andor (Kandó Kálmán Műszaki Tudományok Doktori Iskola)

Jahn Kornél (Fizikai Tudományok Doktori Iskola)

Kocsis Vilmos (Fizikai Tudományok Doktori Iskola)

Mucsi András (Pattantyús-Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola)

Paniti Imre (Pattantyús-Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola)

Szolnoki Beáta (Oláh György Doktori Iskola)

Vass Márton (Oláh György Doktori Iskola)

Wagner István (Oláh György Doktori Iskola)

A pályázók témájának részletes bemutatása a BME Doktori honlapon olvasható.

Az EHBDT 2010 óta minden évben pályázatot hirdet a kutatási eredmények szélesebb körű megjelenítésére, az egyes kutatási területek bemutatására az interneten keresztül. A BMe Kutatói Pályázat elősegíti mind a hazai ismeretterjesztést, mind a BME kutatási témáinak nívós megjelenítését a nemzetközi kutatási térben.

A pályázatot  évente egyszer hirdetik meg olyan doktori hallgatók és doktorjelöltek részére, akik még nem töltötték be a 35. életévüket és a benyújtás időpontjában még nem rendelkeznek PhD fokozattal.

-BK-

Fotó: Philip János