„Kemény munkám meghozta a gyümölcsét”

Idén is a dobogó legfelső fokára állhatott a BME GTK hallgatója. Farkas Dárius Ádám nyerte a Tudás Útja elnevezésű, felsőoktatási intézmények között szervezett futóversenyt.

„Ismét nagy csatában sikerült győznöm, ez külön értékessé teszi számomra az első helyet. A titok talán abban rejlik, hogy nagyon motivált voltam a tavalyi győzelem után, és izgatottan vártam az idei megmérettetést is” – nyilatkozta a bme.hu-nak Farkas Dárius Ádám, a félmaratoni táv férfi csúcstartója. Kérdésünkre elmondta: míg tavaly az egyéni tanrend lehetővé tette, hogy egy edzőtábort követően vegyen részt a megmérettetésen, idén erre nem volt mód, ugyanakkor bízik benne, hogy jövőre újból élhet ezzel a lehetőséggel.

„A Tudás útja félmaraton nem csak egy átlagos verseny számomra, már most várom a következőt!” – mondta a Gazdaság és Társadalomtudományi Kar Vezetés és szervezés mesterszakának elsőéves hallgatója, aki a jövőben a szakmájában szeretne elhelyezkedni. „Egy olyan cégnél, ahol megbecsülnek és rugalmasak. Ha ez megvalósul, akkor mindenképpen szeretnék továbbra is sportolni, hiszen nagyon szeretek versenyszerűen futni” – tette hozzá.

Jenkei Péter, a BME GTK-n végzett hallgató idén is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Tavalyi interjúnk Farkas Dárius Ádámmal itt olvasható.