Műegyetemi kutatók pályájuk fontos mérföldkövénél

Hat BME-s oktató vehette át nyolcvannégy kutatótársával együtt az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelet.

A Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében Lovász László, az Akadémia elnöke adta át az egyes szakterületek legkiválóbb kutatóinak teljesítményét elismerő címet.

Műegyetemi díjazottak

Bóta Attila, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi magántanára gyakorlati szempontból fontos anyagok tulajdonságait vizsgálta a röntgensugárzás és az anyag kölcsönhatásán alapuló kísérleti technikákkal. Meghatározta különböző természetes és szintetikus szerves anyagokból előállított aktívszenek szerkezetét, felderítette új típusú, nikkeltartalmú katalizátor anyagok felépítését. Számos olyan rendszert vizsgált, amely az élő szervezetekben előforduló sejtmembránokat modellezi. Értelmezte az ilyen rendszerekben észlelt kísérleti tapasztalatokat, modelleket dolgozott ki a rendszerek viselkedésének elméleti leírására. Vizsgálta több fontos gyógyszerhatóanyag, bakteriális méreganyag, illetve mérgező nehézfémion kölcsönhatását a sejtmembránokat modellező rendszerekkel, feltárta a vegyületek, illetve ionok hatására a membránok szerkezetében bekövetkező változásokat. Új típusú modellrendszereket javasolt biológiai membránok vizsgálatára. Továbbfejlesztette az alkalmazott kísérleti technikákat is. Eredményei nagyban hozzájárulnak a vizsgált, hierarchikusan rendezett nanoszerkezetű anyagok tulajdonságainak megértéséhez.


Ferenczi Miklós, a Természettudományi Kar Matematikai Intézetének Algebra Tanszékén kandidátus, docens. Disszertációjában az algebrai logika reprezentációelméletében elért eredményeit foglalja össze. Ismert, hogy a Boole-algebra az állításlogika, azaz a nulladrendű logika algebraizációja. Stone tétele szerint a Boole-algebrák reprezentálhatók Boole-halmazalgebrákkal. Az állításlogikát kiterjesztő elsőrendű logika egyik fontos algebraizációja a cilindrikus algebra. A Stone-tételt cilindrikus algebrákra általánosító, nevezetes reprezentációtételeket eddig Tarski, Henkin, Resek, Thompson, Andréka fogalmazott meg és bizonyított. Ferenczi Miklós új, lényeges általánosításokat talált. Úgy módosítja a cilindrikus algebra, illetve egy másik fontos elsőrendű logikai algebraizáció, a poliadikus algebra fogalmát, hogy azokra egyszerű, szép és konkrét halmazreprezentáció adható. Eredményei a Stone-tétel igen közeli általánosításainak tekinthetők. Nemcsak érdekes és lényeges új fogalmakat talált, hanem ezekkel kapcsolatban mély és technikailag nehéz tételeket is bizonyít.


Jakab László, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánhelyettese, az Elektronikai Technológia Tanszék tanszékvezető helyettese, és egyetemi tanár. Tudományos eredményei az alkalmazott optoelektronika területére esnek, nemzetközileg is jelentős új tudományos eredményeket ért el, amelyek alapján új, az elektronikai ipar számára értékes műszaki alkotásokat valósított meg. Egyebek mellett nagy fényteljesítményt nyújtó, bemelegedési jelenségek nélküli xenon-gázkisülést tartalmazó belső elektródás fényforrást hozott létre, és igazolta működését. Nyomtatott huzalozású lemezek automatikus elembeültetésének folyamatközi ellenőrzésére dolgozott ki optikai minősítő eljárásokat. Az elektronikai alkatrészek virtuális modelljének megalkotásával és ipari alkalmazásával pedig sikerült jelentősen lecsökkentenie a gyártás közben fellépő hibás nyomtatott huzalozású lemezek arányát.

 


Koppa Pál, a Természettudományi Kar Fizikai Intézetének Atomfizika Tanszékén tanszékvezető, egyetemi docens, az adatsűrűség és adatbiztonság növelését eredményező folyamatokat, a bennük szereplő fizikai mennyiségeket egységes rendszerben tárgyalja, maradéktalanul leírva az optoelektronikai rendszer és a holografikus tárolóanyagok lényegi sajátságait. A bemutatott fizikai modell alkalmas a releváns fizikai mennyiségek és folyamatok leírására, továbbá az adatsűrűséget és az adatbiztonságot befolyásoló mennyiségek optimalizálására. A tudós bebizonyította, hogy a tisztán fázisban modulált adatlapok sajátságaik révén kiválóan alkalmasak holografikus adattárolásra. Az adattartalom kinyerésére javasolt, közös utas interferométer előremutató megoldás, a vizsgált elrendezés a környezeti zajokra, hullámfronttorzulásokra kevésbé érzékeny. Fontos felismerés, hogy a mikrohologramok közötti áthallás csökkenthető a kiolvasó ágba helyezett konfokális szűrővel, ami által növelhető a jel/zaj viszony és az adatsűrűség. Dolgozata bemutatja, hogy a néhány ezres nagyságrendű [bit/mm2] adatsűrűség biztonságos eléréséhez, tárolásához milyen komplex látásmód szükséges.


Lovas Antal, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Gépjárművek és Járműgyártás Tanszékének címzetes egyetemi tanára a szilárd anyagok fizikájában ért el jelentős eredményeket. Érdeklődésének középpontjában a kisszámú atomot tartalmazó halmaz, a klaszter áll. A klaszterek fizikai tulajdonságainak jellemzése viszonylag egyszerű, ha az atomhalmaznak szabad felülete van (vákuum), tehát nincs direkt kapcsolata más kondenzált közeggel. Lovas Antal az általa évtizedekkel ezelőtt honosított, nemzetközi ismertséget szerzett eljárással végzett kísérleteket a gyorshűtéskor előálló klaszterek tulajdonságainak mélyebb megértésére. Kutatásai során olyan klaszterjelenségekkel foglalkozik, amelyek gyorshűtéssel előállított fémüvegekben keletkeznek az előállítási folyamat vagy valamilyen reakció eredményeként. A vizsgált kétféle ötvözetcsaládban megfigyelhető jelenségek a lágymágneses, nem egyensúlyi ötvözetek tulajdonságaihoz és a hidrogénoldódás problémaköréhez sorolhatók.


Tapolcai János a Villamosmérnöki és Informatikai Kar Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének egyetemi docense. Kutatásai a megbízhatóan működő világháló megteremtéséhez járulnak hozzá. Az MTA Lendület programjának keretében az optikai hálózatok működéséhez kapcsolódó problémákat vizsgálta, és dolgozott ki a megoldásukra módszereket. Megoldást adott továbbá a gerinchálózatok működése közben felmerülő hibák egyértelmű és gyors központi lokalizálására több különböző típusú hálózatban. Hatékony módszereket írt le egy, illetve több hálózati meghibásodás esetére. Olyan hálózati topológiák tervezését vizsgálta, amelyekben az összeköttetéseket meghibásodásuk után hatékonyan lehet helyreállítani. Korlátokat adott a védettség mértékére, és bizonyította egyes hálózattípusok védhetőségét. Az eredmények gráfelméleti jelentőségén túlmutat a hálózatok terén várható gyakorlati alkalmazhatóságuk: egy hálózattervező szoftverben már használják őket, és két friss internet-szabványjavaslat is hivatkozik a szerző munkáira.

Az MTA doktora cím

Tudományos fokozattal rendelkező kutatók pályázhatnak az MTA doktora címre, ami a tudományos előmenetel feltétele az Akadémia kutatóintézet-hálózatában és a felsőoktatási intézményekben. Az MTA a 182. rendkívüli közgyűlésen módosította doktori szabályzatát 2011-ben: egyszerűsítette az ügymenetet, engedélyezte a pályázatok folyamatos benyújtását, szigorúbb feltételeket írt elő a pályázók számára, és betekintést engedett a bírálati folyamatba a szélesebb nyilvánosság számára is.
Az Akadémia új doktoraival együtt jelenleg kétezer-hatszázhatvanheten rendelkeznek a tudomány doktora vagy az MTA doktora címmel.

Forrás: mta.hu