Kivételes vidámsággal és derűlátással állnak magyarországi tanulmányaikhoz a brazil diákok

A Tudomány Határok Nélkül program második, mintegy 260 fős csoportja fejezte be a műegyetemi tanulmányait.

Egy külföldi egyetemen töltött év haszna nem csupán a professzoroktól megszerzett tudás, hiszen a „diákok egymástól is tanulnak, miközben megismernek egy másik, egy új kultúrát” – erősítette meg Jobbágy Ákos oktatási rektorhelyettes a brazil hallgatóknak rendezett kötetlen hangulatú rendezvényen.

„Remélem, életre szóló barátságok születtek a Magyarországon töltött év alatt. Emlékezzetek a jóra, és felejtsétek el a rosszat. A Műegyetem visszavár benneteket, legyen szó tanulásról, a kutatásról vagy fejlesztésről” – biztatta Jobbágy Ákos a Műegyetemtől búcsúzó diákokat.

„Ami ma még lehetetlennek tűnik, a jövőben a mindennapi élet része lesz. Szükség van az álmaitokra, a tevékenységetekre és a tapasztalataitokra, hiszen ezek segítségével oldjátok meg a jelenkor problémáit” – nyomatékosította beszédében Dvorszki László nemzetközi igazgató, aki szerint „keményen dolgoztatok az elmúlt évben, és ezt folytatnotok kell otthon, Brazíliában is.”

„Sok szempontból nehéz, de egyúttal fantasztikus év áll mögöttünk.” A brazil hallgatók nevében felszólaló Camili Ambrósio az egyetemi tanulmányok mellett visszaemlékezett a közös kirándulásokra, amelyek alkalmat adtak „a gyönyörű és felejthetetlen Magyarország” megismerésére. 

„Bátrak voltatok, amikor eljöttetek otthonról. Remekül végigcsináltátok” – tolmácsolta Csaba Zita Éva a mentorok véleményét. „Az elmúlt egy évben a tanulás alatt, az órákon és a közös utazásokon barátságok születtek, de közben függetlenné is váltatok. Büszkék lehettek magatokra, arra, ahogyan mindezt végigcsináltátok.”

Fotó: Horváth György Ádám