Nemcsak oktatásban és kutatásban, hanem a sportban is kiemelkedők

Ezüstérmet szereztek a BME focizó és a teniszező oktatói a II. ELTE - Egyetemi - Főiskolai Dolgozók Sport Kupán.

Kispályás labdarúgásban, kosárlabdában és teniszben mérték össze erejüket a résztvevők az ELTE sportpályáin második alkalommal megrendezett versenyen, amelyen a BME-t teniszezők és focisták képviselték.

„A versenyre olyan csapatot sikerült összeválogatni a BME karok közötti oktatói focikupa résztvevőiből, amely a felsőoktatási intézmények hasonló csapatai ellen bármikor jó eséllyel szerepel” – hangsúlyozta Takács Attila, az Építőmérnöki Kar Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék adjunktusa, a BME-s oktatói focikupa ötletgazdája.

Az ezüstérmet szerző csapat négy kar oktatóiból állt (VIK, ÉMK, GTK, GPK), Huszár Viktor, a BME Futsal szakosztály elnöke „tapasztalatával és lelkes játékával kiegészülve.”

A csapat tagjai nemcsak a futballpályán eredményesek: a focicsapat kapitánya, Varró Dániel okoseszközökkel kapcsolatos kutatásai a Lendület programban nyertek támogatást, Huszár Viktor pedig nemrégiben rangos nemzetközi design díjat vehetett át az új generációs lábtenisz, a Teqball kifejlesztésében való közreműködéséért.

Andor György, a GTK Pénzügyek Tanszék vezetője nemcsak a foci-, hanem a teniszcsapat sorait is erősítette. Teniszezőink, akiket Kincses Gábor, a Testnevelési Központ igazgatója vezetett, szintén remekül szerepeltek az egyetemi és főiskolai dolgozók sportkupáján.

Képek forrása: ELTE Sport Kft.