„Urald a sorsodat, vagy valaki más fogja!”

Tizennégy külföldi diák kapott oklevelet július elején a BME angol nyelvű diplomaosztóján.

„Remélem, hogy nagyszerű éveket töltöttek Magyarországon, Budapesten, és azt is, hogy egyetemünkön minden lehetőséget megadtunk Önöknek nemcsak a szakmai fejlődésre, hanem új barátságok megszületéséhez is” – e szavakkal búcsúztatta Józsa János, a BME új rektora azt a tizennégy külföldi diákot, akik az angol nyelvű képzés hallgatóiként vehették át okleveleiket. „Önök közül a legtöbben BSc fokozatot szereztek: bízom benne, hogy sokan folytatják tanulmányaikat a mesterképzésben is – vagy nálunk, vagy másik egyetemen. Amikor visszatérnek a szülőhazájukba, bizonyos mértékig Magyarország és az egyetemünk nagykövetei lesznek. Ha valamiben segítségre szorulnak, ne habozzanak, keressenek minket, és ha úgy adódik, térjenek vissza hozzánk, mindig szívesen látjuk Önöket!” – tette hozzá a BME első embere, aki tisztségében először köszöntött angol diplomás végzősöket.

„Ti mindannyian tudjátok, hogy komoly dolog egy egész évet távol tölteni családotoktól” – szólította meg a végzősöket Csaba Zita, a mentorok vezetője. „Ez idő alatt többek lettetek, mint előtte voltatok: egyedül kellett döntenetek, saját magatokról kellett gondoskodnotok, felnőtté váltatok. Más emberként távoztok innen, mint ahogyan idejöttetek. Legyetek büszkék arra, amit elértetek!”

A Műegyetem a 80-as évektől kezdődően nyújt lehetőséget a BSc, az MSc és a PhD fokozat megszerzésére angol nyelvű reguláris képzésben is. Az évek teltével közel ötezer hallgató végzett e képzésekben és további háromezer tanult egy-két szemesztert az egyetem különféle karain a mobilitási programok segítségével, amelyek mindegyike kínál angol nyelvű kurzusokat.

E félévben az Erasmus-ösztöndíjas, valamint az egy-két félévre ideutazó, fizetős képzésben részt vevő hallgatókkal együtt közel 870-en tanultak az angol nyelvű programban. A reguláris képzésben mintegy 280 hallgató vesz részt.

A diákok minden kontinensről érkeznek: jelentős számú a brazil (222 fő), az Egyesült Államok-béli (41 fő), a ciprusi (38 fő), a francia (69 fő), a görög (20 fő), az iráni (92 fő), a mexikói (21 fő), a német (32 fő), a nigériai (43 fő), az olasz (15 fő), a portugál (16 fő), a spanyol (47 fő), valamint a török (58 fő) hallgatók száma, de például jött tanuló Monacóból, a Zöld-foki Szigetekről és Tanzániából is.

Az idén végzettek közül két villamosmérnök hallgató, Wang Cheng és Dima Chanis elismerő oklevelet vehetett át kiváló tanulmányi eredményeiért. Utóbbi búcsúzott a végzős hallgatók nevében. „Elődeink mesélték, mennyire nehéz lesz eljutni e napig, egyesek azt mondták, több évre lesz szükség a befejezéshez, mások szerint el fogunk jutni a feladás gondolatáig… szerencsére bebizonyítottuk, hogy nem volt igazuk. Itt vagyunk és megünnepelhetjük erőfeszítéseink nagyszerű eredményét, és élvezhetjük a sikert!” – hangsúlyozta a Szíriából érkezett hallgató. „Egyesek folytatják tanulmányaikat, mások karrierjüket kezdik építeni. Mindegy melyiket választjuk, mert mi a BME végzőseinként osztjuk Egyetemünk közös értékeit: a tudást, a lelkiséget és a szabadságot.”

A diplomaosztó ünnepséget Dvorszki László, a Nemzetközi-tudományos Csoport igazgatója Jack Welch, a General Electric egykori vezetőjének útravalóul szánt tanácsával zárta: „Urald a sorsodat, vagy valaki más fogja!”

- HA -

Fotó: Takács Ildikó