A motor hangja és a benzingőz illata hozza lázba a műegyetemi mérnökjelölteket

A BME csapata keményen állta a sarat azon az elméletet és gyakorlatot egyesítő mérnökversenyen, amelyen a jövő önjáró autóját kell megépíteniük a hallgatóknak.

„Gyakorlati tapasztalatra is szert kell tenni ahhoz, hogy valaki jó szakemberré váljon” – foglalta össze élete első mérnöki versenyének tanulságait Lipták Zoltán, a „Go-Kart, Go-Bosch” elnevezésű megmérettetés műegyetemi „Junior” csapatának vezetője, a BME Gépészmérnöki Kar mechatronikai mérnök BSc-s hallgatója. „A tapasztalatszerzés és a versenyszellem motivált minket! Olyan gyakorlati ismeretekre tettünk szert, amelyekkel nemcsak a tudásunkat bővítettünk, hanem biztosabb lábakon is fogunk állni, amikor pályakezdőként bekerülünk az ipari vérkeringésbe.”

Képünkön Kalmár Kristóf és Lipták Zoltán

„A jövő gokartja, a jövő autóinak mintájára”
A „Go-kart, Go-Bosch” mérnökverseny egy 3 fordulóból álló, 3 éven át tartó próbatétel, amelyre a hazai felsőoktatási intézmények maximum 20 fős hallgatói csapatai jelentkezhetnek. Az első évben nevező csapatok a „Junior”, a második és a harmadik évben résztvevők a „Senior” kategóriába lépnek, és különböző nehézségű feladatokat kell teljesíteniük a továbbjutáshoz.
A cél egy, a Bosch által biztosított benzinhajtású motoros gokart átalakítása, minél több jövőbe mutató, modern funkcionalitás kreatív és profi kivitelezésével. A verseny alatt a vállalat által rendelkezésre bocsátott eszközöket (pl. fúró-kéziszerszám, ablaktörlő motor, parkoló asszisztens rendszer stb.) kell beépíteniük a nevező csapatoknak. A „Junior” kategóriában a kiírók szigorú feltételként szabták, hogy a fejlesztés közben a gokart motorblokkja, hajtáslánca, kipufogórendszere, a kormány geometriája, és az üzemanyag adagolása nem módosítható. E mellett a futamokon kizárólag a Bosch üzemanyagát használhatták a versenyzők, további adalékanyagok használata nélkül.
A „Junior” csapatoknak idén a gyári fékrendszer mellé egy második, független fékrendszert is ki kellett építeniük a gokartban, amelynek kifogástalan működése a rajthoz állás egyik feltétele volt. E mellett a versenyautót úgy kellett átalakítani, hogy a jármű manuálisan és elektronikusan is kormányozható legyen, miközben az automatikus kormányzás mechanikusan leválasztható marad.
A 3 hónapon át kifejlesztett gokarttal a Papp László Sportarénában rendezett döntőben 4 versenyszámban álltak rajthoz a csapatok: a gyorsulási futamban, az automata-parkolásban, a gymkhana (ügyességi akadálypálya) fordulójában, és bérelt verseny-gokartokkal egy sebességmérő versenyben is összemérték tudásukat.

„Csak a kitartásunknak és az egyetemen korábban megszerzett szakmai tudásunknak köszönhetjük, hogy minden versenyszámban rajthoz állhattunk. Idén mindössze 3 „Junior” csapat tudta megvalósítani a működőképes elektronikus fékrendszert, és büszkék vagyunk arra, hogy nekünk is sikerült” – osztotta meg az összességében 4. helyezést elért csapat kapitánya. Szemtanúja volt annak, hogy olyan nagyszabású projektek és modern technológiák buktak meg a fékrendszert és a hátramenetet tesztelő feladatnál, amelyek egy BSc-s hallgató számára tudásban és anyagi vonzatuk miatt is szinte elérhetetlenek. „A drága alkatrész nem minden. Az eszköz mögött ott kell állnia hátországként egy jó mérnöki csapatnak, amely felkészült a váratlan helyzetekre, és tagjai széleskörű ismeretekkel rendelkeznek.”

A BME csapata a verseny kezdetén nehézségekkel küzdött. „Későn jutott el hozzánk a felhívás, e miatt közel egy hónapos csúszással jelentkeztünk a megmérettetésre, ennyivel kevesebb időnk maradt a pályamű kidolgozására” – részletezte a meglehetősen szűkös anyagi forrásokból gazdálkodó mérnökcsapat vezetője. „Másokkal ellentétben nem voltak kiemelt szponzoraink, így az alacsony költségvetés mellett az elmélet gyakorlati megvalósítása olyan szélsőséges kényszerhelyzeteket teremtett, amelyekben csak magunkra számíthattunk” – ecsetelte Lipták Zoltán, aki úgy véli, hogy egy ilyen megmérettetés kiváló alkalom a fiatal mérnököknek arra, hogy megtapasztalják az egyetem elméleti anyaga és az ipar gyakorlatiassága közötti különbségeket, és a valós életbe ültessék át az iskolapadban megtanultakat.

A műegyetemi csapatnak széleskörű mérnöki tudásról kellett tanúbizonyságot tennie valamennyi versenyszámban. „Súlyos helyezések múltak olyan apróságnak tűnő részleteken, mint a guminyomás megfelelő beállítása, aminek különösen fontos szerepe volt a gyorsulási futamban. A gördülési ellenállást túlfújt abroncsokkal ellensúlyoztuk. Az ügyességi versenyszámban szűk fordulók voltak, amelyekben a járművünket nagy terhelésnek tettük ki. A jobb időeredményhez a kanyarokat csúsztatva kellett bevennünk, mivel a gokartokból hiányzik a differenciálmű, ezért a hátsó kerekek sem képesek különböző szögsebességgel forogni” – osztotta meg Lipták Zoltán.

A csapat óriási előnyre tett szett a már korábban gokartversenyeken részt vett női pilótája révén. „A döntő előtti napon egy váratlan műszaki hiba következtében lángra kapott a járművünk, e miatt a fináléban az automata parkolás versenyszámában csak manuálisan, egy erre a célra kifejlesztett két nyomógombos kontrollpanel segítségével, és a pilóta manőverezésével hátramenetben parkoltattuk az autót. A vezérléstechnikai eszköz elfüstölése miatt a központi vezérlő már nem tudta kielégíteni a komponensek egybehangolt mozgását, így csapatunk csak manuálisan tudta végrehajtani a feladatot. A visszapillantó tükrök nélküli parkolást nagy rutinnal rendelkező csapattársunk valósította meg. Diána minden női vezetőkkel kapcsolatos sztereotípiát eloszlatott, és férfitársait megszégyenítő ügyességgel oldotta meg a feladatot.”

Egy lány, aki a Forma-1 miatt akar mérnök lenni

Czibere Diána, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar hallgatója a műegyetemi mérnökcsapat tagjaként és pilótájaként vett részt a Bosch versenyén. Gyermekkora óta az autók a hobbija, korábban amatőr gokartversenyek résztvevője volt. Rajong a Forma-1-ért: a száguldó cirkusz motiválta abban, hogy mérnöki szakot válasszon a továbbtanuláskor.

Diána nem csak „vezeti” az autót, de a jármű működéséhez is jól ért. „A verseny napja óriási élmény! De számomra a felkészülés, a komponensek megtervezése és megépítése is nagy élvezet. A fék kifejlesztésében vettem részt: számoltam, dokumentációt készítettem és a beépítésben is segítettem” – számolt be a mérnökhallgató, hozzátéve, hogy női pilótaként keményen kellett állnia a sarat a főként fiúkból álló mezőnyben. Bizonyítási vágya erőt ad neki: „sosem leszek olyan jó kondiban, mint a fiúk, de igyekszem mindent kihozni magamból és az autóból” – ecsetelte Czibere Diána. A testsúly mellett természetesen komoly jelentőséggel bír a tudatos vezetési technika és a pilóta rutinja is.

A szakmai ismereteken túl sokat jelentett a BME KJK mérnökhallgatójának a társaság, amely a felkészülés közben érett ütőképes csapattá. „Jövőre is szeretnék részt venni a versenyen, és bízom benne, hogy a most gyűjtött tapasztalatokkal a tarsolyunkban jobb eredményt érhetünk el.”

„Pótolhatatlan tapasztalatokat szereztünk a felkészülés közben” – emelte ki Lipták Zoltán, aki szerint a kötelező szakmai gyakorlaton eltöltött idő kevés ahhoz, hogy egy pályakezdő fiatal elmélyedjen egy-egy részterületben. „A szakmai versenyek fáradságosak és többletfeladatokat rónak a nevezőkre, ám olyan ismereteket adnak, amelyek birtokában egy ifjú mérnök tudása értékesebbé válik, és így könnyebben helyezkedik el a munkaerőpiacon” – nyomatékosította a hosszú éjszakákon át tartó közös munka hozadékát a BME diákja, aki csapatával folytatja az idén elkezdett bajnokságot.

„Az első forduló csak a kezdet volt. A ’kemény mag’ továbbra is összetart, ám még 7 helyünk ’kiadó’. A próbaidő után csak a legelszántabb jelöltek számíthatnak állandó tagságra” – jelentette ki Lipták Zoltán. A csapatépítésen túl számukra a nyár legfontosabb feladata, hogy szponzorokat, azaz, támogatókat találjanak a következő fordulóhoz, amely az előzőnél jóval összetettebb feladatok elé állítja ősszel a Műegyetem fiatal szakembereit. Továbbra is számítanak a Gépészmérnöki Kar, valamint a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tanszékeinek szakmai támogatására, mind a gokart átépítésében, mind az egyedi alkatrészek elkészítésében.

- TZS -

Fotó: versenyoldal