Misztérium és technika egysége

A Hang Világnapja alkalmából az énekhangokról és az akusztikáról tartottak előadásokat a BME-n. A programot zeneszámok színesítették.

„Rektorként különösen tudatában vagyok annak, hogy most a hang az első számú munkaeszközöm” – vélekedett Józsa János. A BME rektora nagyszerű kezdeményezésnek minősítette, hogy a hang világnapjának megünnepléséhez a Műegyetem is csatlakozott.

Hacki Tamás fül-orr-gégész, egyetemi tanár, füttyművész az énekhang misztériumáról, az énekesek biomechanikai és akusztikai eszközeiről beszélt. Előadásában olyan videófelvételeket is bemutatott, amelyekben éneklő emberek torka volt látható belülről.

Deme Andrea, az ELTE BTK Fonetikai Tanszék munkatársa arra adott magyarázatot, hogy miért értjük nehezen a szöveget a szopránéneklésben. Mint elmondta, bizonyos hangmagasság felett a kiejtett magánhangzókat nem lehet megkülönböztetni, épp ezért nagyon fontos, hogy a mássalhangzókat rendkívül tisztán ejtsék az operaénekesek.

Mindezek demonstrálására Molnár Anna énekesnő adta elő Orbán György: Spanyol dalok című művét.

Az előadások sorát Márki Ferenc, a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék docense zárta, aki az akusztikáról szóló gondolatait osztotta meg a résztvevőkkel. A talányos címet – Az akusztika szubjektív mivolta – érdekes példákkal magyarázva hangsúlyozta, „ha ugyanolyan hangerővel játszanak le verébcsiripelést és repülőgépzúgást valakinek, aki egyébként nem szereti a repülőgépeket, akkor ez utóbbit sokkal hangosabbnak hallja. A hangok érzeteket keltenek, ezért is nehéz az akusztikusok dolga – mutatott rá a műegyetemi kutató. Előadásából kiderült, ma már a repülőgépek különféle zajainak nagyzenekarhoz hasonló összehangolásával is foglalkoznak a tudósok, hogy az emberi fül számára kedvezőbb összhangzat jöjjön létre.

A hétvégi programot a Műegyetemi Kórus, valamint Kalmus Péter és a Delicanto Énekegyüttes színesítette. Vida Györgyi műegyetemi karnagy vezetésével a közönséget is megénekeltették.

A rendezvény védnöke az MTA Akusztikai Osztályközi Állandó Bizottsága volt.