103 évesen távozott Tarics Sándor

Röviddel zafírdiplomájának átadása előtt hunyt el a világ leghosszabb életű olimpiai bajnoka, a Műegyetem egykori hallgatója, majd oktatója.

„Meghatódva gondolok vissza a BME-n töltött időre, nehéz szívvel hagytam itt az Alma Matert” – hangsúlyozta köszönőlevelében Tarics Sándor tavaly, amikor a Szenátus ünnepi ülésén megkapta a BME Díszpolgára címet. „Támogatásával, tevékenységével, az Egyetem érdekeit képviselő magatartásával, kiemelkedő mértékben járult hozzá az Egyetem oktatási és kutatási feladatainak jobb ellátásához, nemzetközi elismertségének öregbítéséhez” – szól a laudáció.  Az akkor közel 102 éves Tarics Sándor sosem rejtette véka alá, hogy itt szerezte meg azokat az alapokat, amelyekre a későbbiekben nagy szüksége volt. „Ezért hálás vagyok a Műegyetemnek. A Műegyetem csinált belőlem embert” – mondta az 1948 óta az Amerikai Egyesült Államokban élő, idős kora és egészségi állapota miatt 2015-ben az ünnepségtől távolmaradt Tarics Sándor.

Akkor is üzent a BME-nek, amikor az egyetemen 2015 decemberében szakmai konferenciát rendeztek a budapesti olimpiai pályázat mérnöki tudományokat érintő területeinek bemutatására. „Akárhányszor idelátogattam az egyetemre, mindig úgy éreztem, mintha hazajönnék” – fogalmazott.

Detrekői Ákos rektor adja át Tarics Sándor részére vasdiplomáját 2001-ben

Tarics Sándor nevéhez fűződik az első földrengésbiztos, rugós acélszerkezetű épület tervezése. Építőmérnökként legnagyobb szakmai sikerének tartotta, hogy munkatársaival új módszert dolgoztak ki és szabadalmaztattak a földrengések okozta károk enyhítésére. Az épületeket speciális rugós szerkezetekre helyezték, amelyek így a földrengéskor kicsit ki tudtak mozdulni. A Tarics-féle földrengés-szigetelő pogácsákat és azok változatait ma már széles körben használják középmagas épületeknél és autópálya-hidaknál. Többek között a Golden Gate-hídra felvezető autóutakat is ilyenek védik. „Az én épületemben még a víz sem loccsant ki a pohárból” – mesélt egy újságnak néhány éve arról, hogy egy japán 6-os erősségű földrengésnél is jól vizsgázott a találmánya.

A leghosszabb életű olimpiai bajnok 1913. szeptember 23-án született Budapesten. A műegyetemi építőmérnöki diploma megszerzése (1936) után a budapesti Városmérési Kirendeltség mérnöke lett. Oltay Károly professzor mellett is dolgozott a Műegyetem Geodéziai Tanszékén, ahol 1947-től magántanárként vett részt a mérnök-továbbképzésben. 1943-ban műszaki doktori címet szerzett. 1949-ben az Indiana állambeli Fort Wayne University, 1951-től a California Institute Technology professzora.

1951-ben San Franciscóban egy építészmérnöki irodában helyezkedett el: előbb a mérnöki tervezés vezetője, majd a vállalat elnöke lett. A társaság működésének 35 éve alatt mintegy 500 építési tervük nyert kivitelezést kb. 1 milliárd dollár összköltséggel. Az iroda munkatársai készítették San Francisco új földalatti vasúthálózata több állomása, valamint számos kórház, templom, ipari létesítmény és lakóház terveit. Tarics Sándor vezetése alatt az iroda háromszor nyerte el az Amerikai Építészmérnöki Egyesület legmagasabb kitüntetését. A szakember az ENSZ földrengésügyi szakbizottságában is dolgozott.

A „földrengésbiztos vízipólós” 1929-től a Középiskolai Sportkörök Országos Központja, 1932-1945-ig a Magyar AC sportegyesület tagjaként vízilabdázott. 1933 és 1940 között hatszoros magyar válogatott volt. Műegyetemistaként négyszer lett főiskolai világbajnok (1933, 1935, 1937 és 1939). Tagja volt az 1936. évi nyári olimpiai játékokon, Berlinben bajnoki címet nyert magyar csapatnak.

Tarics Sándor számos egyéb díj és elismerés birtokosa is volt, köztük a Toldi Miklós érdemérem bronz fokozata (1940), a Goethals érdemérem (1984), a Toulmin érem (1987), a BME Egyetemi Tanács tiszteletbeli tagsága (2001), a MOB-díj (2003) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2011).

Alma Matere idén újabb elismerésben részesítette egykori hallgatóját és oktatóját. A BME történetében először – 1936-os oklevélszerzését követően 80 évvel – zafírdiplomát adományozott neki az Építőmérnöki Kar, amelynek átadására Józsa János, a BME rektora és Dunai László, a BME ÉMK dékánja készült júniusban, Tarics Sándor otthonában.

-BK, TJ-