A SMART 2016 konferencia urbanisztikai összefüggésekkel is foglalkozott.

„2010-ben érdekes lehetőséget nyújtott egy TÁMOP- pályázat: a Műegyetem öt fő témakörben kezdhetett kutatásokat, ebből az Építészmérnöki Kar a fenntartható energia szempontjait vizsgálta” – mesélte Alföldi György, az Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszékének helyettes vezetője, akinek kutatócsoportja komplex városépítészeti-jövőkutatási kérdésekre kereste a választ – a főváros fejlődését és városképét 2050-re meghatározó tényezőket határozták meg.

„Sok kutató foglalkozik a Műegyetemen is a házak energetikai fenntarthatóságához szükséges technikákkal, ilyenek pl. a hőszigetelő ablakok, a tetőszigetelések és a napelemek” – ecsetelte Alföldi György. „Ezek oktatása és kutatása olyan stabil tudás alapján szerveződik, amely Nyugat-Európában jobbára már részévé vált a napi városépítési kultúrának. Sokak szerint a hozzáférés a technológiához automatikusan old meg minden gondot: ha a házat leszigetelem, napelemet teszek rá, akkor eleget tettem kötelezettségeimnek. Ez azonban messze nem ilyen egyszerű. Egy jellemző példa: 1900 körül már például ismerték a lakáson belüli angolvécét, de ezt akkoriban mindössze a belvárosi lakások körülbelül tíz százalékában építették meg, és még ma sincs a lakások közel 5%-ban. A csatornázottsággal hasonló a helyzet: csak az utóbbi években érte el a fővárosban a száz százalékot. A technológia beépülése tehát nemcsak attól függ, hogy ismerjük-e azt, hanem attól is, hogy megfizethető-e a potenciális felhasználóknak.”

Az Urbanisztika Tanszék kutatói a főváros 2050-re várható állapotát próbálták előre jelezni. Vizsgálódásaikban Budapest 5500 elemből álló eklektikus városmagjára fókuszáltak: a városszövet megmaradásának esélyeit vizsgálták, hiszen annak tönkremenetele a város identitásvesztését okozhatja. Az alapfeltételezés szerint Budapest meg tudja őrizni a pesti Belváros jellemző tömbjeit 2050-re is. „Ezt a rendkívül értékes épületegyüttest és kulturális kincset a műemlékvédelmi rendelkezések védik. De kérdés, hogy hosszabb távon elavulnak-e ezek a házak, vagy az olyan egyéb körülmények, mint például az utcák szélessége?”– firtatta a kutató, aki szerint a múlt viszonyainak vizsgálata, a jelenlegi nemzetközi kutatások és gyakorlatok elemzése alapot adhat a jövő városképének felvázolásához. „Nehéz megjósolni, hogy milyen lesz a főváros épített környezete 2050-ben, milyen építési filozófiák fognak akkor hatni, ezért úgy közelítettünk a kérdéskörhöz, hogy mi fogja biztosítani a belváros jelenlegi városépítészeti arculatának megmaradását.”

A kutatócsoport megvizsgálta Budapest és egyes más városok történetét is. Két időmetszetet választottak: az első a prosperitást tükröző 1900 volt. A 19. század Európa évszázada volt, a világ termelésének közel felét adta. Akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia és a magyar főváros mögött fantasztikus gazdasági teljesítmény állt. A Monarchia az európai GDP-nek körülbelül tíz százalékát, Magyarország pedig e 10 százalék kétharmadát állította elő. Budapest rendkívüli változásokon ment keresztül ezekben az években, a kiemelkedő centrális logisztikai helyzet, a gyorsan fejlődő ipar, valamint a kiépülő közigazgatás központi szerepe adta erejét.

A következő kiválasztott időmetszet 2000 volt: a két háború után, a kisebb területű országban kevesebb és a korábbitól eltérő energiák szabadultak fel. A főváros vonzereje csökkent a népesség számára. A homogenizálódó társadalomban a 60-as évek után indult meg a pozíció szerinti tagozódás, a lakosság elhelyezkedése átrendeződött, a belső kerületeké lecsökkent, míg a külső kerületeké és az agglomerációé folyamatosan nőtt az urbanizációs folyamatok hatására.

„Egymás mellé rendeztük a társadalmi adatokat, a gazdasági lehetőségeket és az épített környezet jellemzőit” – fejtette ki Alföldi György. „Kollégáimmal összefüggéseket és okokat kerestünk a város ’erejéről’ a 19-20. század fordulóján csakúgy, mint 100 évvel később. Ezek segítségével próbáltuk előre jelezni Budapest társadalmi-gazdasági környezetét 2050-ben.”

A kutatók a jövőtudományok módszertani segédeszközei közül – ilyen pl. az ún. környezeti szkennelés, a monitoring, a hibamód- és hatáselemzés, a szociális hálózat elemzése – elsősorban az ún. szcenárió analízist alkalmazták. „Ennek lényege, hogy több forgatókönyvet alkotunk, amelyeket elemezni kezdünk. Egy-egy szcenárió vizsgálatával be tudjuk mutatni, hogy adott feltételek mellett milyenné válik egy város. Húsz, már kész szcenáriót gyűjtöttünk és hasonlítottunk össze, hiszen korábban sok hasonlót készítettek egyetemek, kormányok, civil szervezetek és uniós szervek. Glasgowban például kihelyezett buszokon és standoknál kérdezték az embereket, hogy mit várnak el a várostól. A számítógépes felmérés eredményeképpen szótérképet készítettek, amely sokat elárult maguk a városlakók jövőképéről.”

A Budapest jövőjét befolyásoló tényezők közül a két legfontosabb Európa jövője és Magyarország sorsa, illetve ezek változásai. „Úgynevezett szcenárió négyzetben vizsgáltam e két tényező módosulásait, és két lehetséges jövőképet alkottam” – tette hozzá a kutató. „Az Európa- és a Magyarország- tengely annak függvényében jelöli ki a jövőt, hogy szereznek-e előnyös pozíciókat e térségek? Így optimista és pesszimista forgatókönyvek egyaránt születtek. E víziók felvázolását követően visszafelé lépegetve lehet meghatározni a jövő szempontjából optimális feladatokat. Ez az ún. backcasting módszer.”

A „jó” szcenárió szerint Budapest kétmilliós fővárosként – a fenntarthatóságot szem előtt tartva – törekszik arra, hogy térségi központ és Kelet-Közép-Európa gazdasági motorja legyen, erős pénzügyi szektorral és kutatási-fejlesztési tevékenységgel. Lakóinak többsége képzett és jómódban él, így igényli azokat a modern és differenciált szolgáltatásokat, amelyeket meg is tud fizetni. Nemzetközi tapasztalatok mutatják, hogy a kreatív társadalmi rétegek nagyon szeretik a történelmi belvárosokat, így a városmag együtt fejlődik a már ma is létező épületállománnyal. „Ma a művészek Berlinbe mennek, az informatikusok Londonba, tehát Budapest is tudna valamit nyújtani. Most is sok külföldi él és dolgozik a városközpontban, és az optimista forgatókönyv szerint 2050-ben egy még vibrálóbb és fiatalosabb belvárosunk lenne” – ecsetelte a kutató.

A rosszabb szcenárió szerint a főváros csak a saját életét fogja szervezni, és azért marad meg a történelmi belváros, mert egyszerűen nem lesz pénz a felújítására vagy a lebontására. Egyes részek jól lakhatók lesznek, mások leszakadnak, és Budapest csak a saját energiáit éli fel.
„Ha meg akarjuk tartani a történelmi belvárost, az nem csak építészeti feladatokat ölel fel: hiába óvjuk és féltjük, fontos, hogy a társadalomnak legyen ereje és módja arra, hogy a korszerű technológiákat használva megmaradjon” – figyelmeztetett a kutató. „Ez egyszerre társadalmi, gazdasági és környezeti felelősség.”

HA - TJ

Fotó: Takács Ildikó