Nemcsak a szellemi, hanem a fizikai felkészültség is elengedhetetlen

Budapesten 11 intézményben, köztük a BME sportlétesítményeiben rendezték meg az Első Egyetemi Sportnapot az UNESCO felhívására.

Közel nyolcszáz sportolni vágyó diák jelent meg a BME két helyszínén, a Sportközpontban és a Bogdánffy úti sporttelepen, közülük mintegy százan más felsőoktatási intézményekből, például az ELTE-ről, a BCE-ről, az SE-ről, az Edutus főiskoláról érkeztek – számolt be a bme.hu-nak Csernák Attila harmadéves energetikai mérnökhallgató, az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja alkalmából rendezett Egyetemi Sportnap egyik főszervezője. Hozzátette: új sportágak is bemutatkoztak, így a buborékfoci. Ám a klasszikus bajnokságok is – egyebek között a rögbi, a foci és a streetball – megmaradtak. A focibajnokságon nem kevesebb, mint 55, a strandröplabdán pedig 26 csapat szerepelt.

Ebben az évben számos edzést tartottak a Sportközpontban, ezekre előzetesen hat-hétszázan regisztráltak, de sokan csak egy-két órára ugrottak le mozogni. Ők olyan különleges tevékenységeket is kipróbálhattak, mint a lasertag, amelyben lézeres fegyverekkel céloznak egymásra a játékosok.

Az UNESCO Szeptember 20-át az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjává (International Day of University Sport) nyilvánította. A nemzetközi szervezet célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a sportolás jelentőségére a felsőoktatásban és arra, hogy nemcsak a szellemi, hanem a fizikai felkészültség is fontos a jövő értelmisége számára. Elsősorban azokat szeretnék ösztönözni, akik ma még nem mozognak eleget, azaz a rendszeres fizikai aktivitásuk nem éri el a WHO által meghatározott, heti 150-300 percet.

A hagyományteremtő céllal rendezett Egyetemi Sportnapon a magyar felsőoktatás legtöbb intézménye szervezett sportprogramokat az ország mintegy 300 ezer hallgatójának. Az esemény a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kezdeményezésére, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) támogató egyetértésével jött létre, fővédnöke Tarlós István főpolgármester, Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága elnöke és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár volt.

A BME Sporttelepén rendezett megnyitó ünnepségen Szabó Tünde, Réthelyi Miklós, valamint Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere szólalt fel, majd az egyetem részéről Barta-Eke Gyula kancellár és Andor György, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánja mondott köszönetet az összefogásért.

Zárásként Kiss Ádám MEFS elnök, valamint Gulyás Tibor HÖOK elnök az összes felsőoktatási intézményt jelképező színes lufik elengedésével nyitotta meg ünnepélyesen az első Egyetemi Sport Nemzetközi Napját.

A fővárosban tizenegy intézményben, összesen 47-féle sportprogramon vagy kiegészítő egészségfelmérésen és vicces-játékos megmérettetésben vehettek részt a hallgatók. Vidéken tizenhat intézményben nyolcvannál is több esemény közül választhattak a diákok.

A sportnaphoz kapcsolódóan az egyetemi sportot támogató hazai és nemzetközi sportvezetők és politikusok részvételével gálaestet is tartottak a Stefánia Palotában, a MEFS Universiade Bajnokok Klubja rendezésében.

Az est különlegessége a Klub által alapított új kitüntetés, az Egyetemi Sport Népszerűsítéséért Díj, egy, a Zsolnay gyár által készített eozin tulipán átadása volt. A díjat Egerváry Márta hétszeres Universiade bajnok és Nagy Tímea négyszeres Universiade bajnok, a Klub elnöke adta át. Az elismerést az elmúlt négy évben végzett önzetlen támogatásért kapták kiemelkedő egyetemista sportolók: Heidum Bernadett rövidpályás gyorskorcsolyázó, Joó Abigél cselgáncsozó, valamint Cseh László úszó, a BME hallgatója. Ők egyébként az egyetemi sportot népszerűsítő „Mozdulj rá!” kampány arcai is.

A kép forrása: Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség

HA - TJ

Fotó: Takács Ildikó