„A Műegyetem iránti elköteleződés attitűd és életmód, nem pedig életkor kérdése”

Átadták a BME Innovációs Díját, valamint a Pro Progressio Alapítvány több ösztöndíját. Egyidejűleg tartották meg a Műegyetem Támogatói és Baráti Kör tisztújítását is.

A Műegyetem összetartó szövet, közösségének tagjai egyfajta közös „hivatásrendiséggel” bírnak, mindezt a megújulás és kisugárzás jegyében – e gondolatokkal köszöntötte az ünnepi rendezvény résztvevőit Józsa János, a BME rektora.

„A BME fiatal generációja termővé fordítja, amit itt magába gyűjtött, majd a köz javára is kamatoztatja” – hangsúlyozta a Műegyetem Támogatói és Baráti Kör elnöke. Bendzsel Miklós a „valódi jövővel történő találkozásnak” minősítette a tanulmányi és az innovációs teljesítmények évenkénti díjazását, amelyre a Kör tagjai, azaz a Műegyetem öregdiákjai és a magyar műszaki intézmények képviselői egyaránt ünnepként tekintenek.

Egyöntetű morális és anyagi erő áll a Pro Progressio Alapítvány mögött, amely iránytű a műszaki fejlődésben és innovációban – méltatta az idén 20 éves Alapítvány tevékenységét Bendzsel Miklós.

A gazdasággal és az iparral közösen használt, alkalmazott kutatási eredményeket díjaztunk idén is – nyomatékosította az Alapítvány elnöke. Pakucs János elmondta, 11 pályázat érkezett az Innovációs Díjra, amelyet a Pro Progressio Alapítvány az Egyetemmel közösen alapított a BME legjelentősebb innovációs teljesítményeinek elismerésére 2011-ben.

 

A BME 2016. évi Innovációs Díjának kitüntetettjei:

Hatékony módszerek a nukleáris orvosi képalkotók képminőségének javításáraBenyó Balázs, Szlávecz Ákos és Hesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Irányítástechnika és Informatika Tanszék oktatói.

„Olyan új módszereket és algoritmusokat dolgoztunk ki, amelyek hozzájárulnak a nukleáris medicinában alkalmazott izotópos képalkotó eljárások pontosságának javításához, hatékonyan támogatják pontosabb készülékek tervezését, illetve pontosabb tomográfiás eredményt szolgáltatnak és a napi klinikai gyakorlatban is alkalmazhatók” – foglalták össze a díjazottak. A projektben TTK-s kutatókkal is együttműködtek (Lőrincz Emőkével, az Atomfizika Tanszék egyetemi docensével és Légrády Dáviddal, a Nukleáris Technika Tanszék egyetemi docensével). Az eredményeket 3 rangos nemzetközi folyóiratban és 13 konferencia-publikációban tették közzé, és megkezdődött a gyakorlati hasznosítás is. A nukleáris medicinában használt ún. SPECT képalkotási eljárás rekonstrukciós algoritmusát a Mediso Kft. InterView™ XP termékébe építették be. A műegyetemi kutatók által kifejlesztett szimulációs módszert szintén a Mediso Kft. használja az általa fejlesztett PET készülékek geometriai és optikai paramétereinek tervezésénél. A módszer ezzel hozzájárult a világon az első, három modalitású készülék (SPECT/PET/CT) előállításához.

 

Újszerű, gazdaságos eljárás és berendezés hulladékvizek szervesanyag-tartalmának eltávolítására és újrahasznosításáraMizsey Péter, Manczinger József és Tóth András József, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék oktatói, illetve Réti Gábor és Tölgyesi László, az EGIS Gyógyszergyár ZRt. munkatársai.

„Az ipari termelés során sok esetben elkerülhetetlen a hulladékok keletkezése, amelyeket – a körforgásos gazdaság elvét követve – újra kell hasznosítani. Erre a feladatra általában célorientált, új eljárást szükséges kidolgozni. A gyógyszergyárak esete tipikus példa az ilyen feladatokra, ugyanis e gyárakban a termelés melléktermékeként jelentős mennyiségű nagy szervesanyag-tartalmú technológiai hulladékvíz keletkezik, amelyet mindenképpen kezelni kell a csatornázás előtt. A kezelésnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy a hulladékvizek szervesanyag-tartalmát újrahasznosítható formában nyerje ki, ugyanakkor a hulladékvizeket csatornázhatóvá tegye. Erre ma már egyre inkább fiziko-kémiai módszereket alkalmazunk, mivel azok, a biológiai tisztítással ellentétben, kisebb helyigényűek és alkalmasak a szennyezőanyagok visszanyerésére. Új, innovatív eljárásunkban újrahasznosítható formában kaptuk meg a kezelt technológiai hulladékvíz illékony szerves szennyezőit (a klórozott szerves halogénvegyületeket), a folyamat üstmaradéka, azaz a technológiai hulladékvíz pedig csatornázhatóvá vált. A környezet védelme és a körforgásos gazdaság megvalósulásához való hozzájárulása mellett ki kell emelni, hogy gazdasági mutatói is kiválóak: az EGIS számításai szerint a beruházás kevesebb, mint két év alatt térül meg” – ismertették eredményeiket a díjazottak.

A 2016. évi Pro Progressio Innovációs Díj elismerésre BME-s oktatók, kutatók vagy oktatói, kutatói csoportok pályázhattak. A kiadható díjak száma maximum kettő (1-1 millió Ft támogatási összeggel). Pályázni olyan kutatásfejlesztési, illetve innovációs eredménnyel – új termékkel és/vagy szolgáltatással, új eljárással – lehetett, amelynek alkalmazásba vétele megtörtént, gazdasági hasznot hozott vagy hasznosítása a közeli jövőben várható.

A pályázatokat szakértői bizottság értékelte (tagjai: Erdei Sándor vezérigazgató, DBH Group; Deme Gábor igazgató, Innomed Medical Zrt.; Farkas Szabolcs elnökhelyettes, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala; Greiner István kutatási igazgató, Richter Gedeon Nyrt.; Karsai Béla kuratóriumi tag, Pro Progressio Alapítvány;  Keserű György Miklós egyetemi tanár, MTA Természettudományi Kutatóközpont; Kollár László tudományos és innovációs rektorhelyettes, BME; Tombor Antal elnök, Pro Progressio Felügyelő Bizottság; Vajta László kuratóriumi tag, Pro Progressio Alapítvány).

 

A rendezvényen átadták a Pro Progressio Alapítvány diplomaterv/szakdolgozat és doktorandusz ösztöndíját, valamint a Csibi Sándor Ösztöndíjat is.

A diplomaterv/szakdolgozat pályázat célja olyan tehetséges fiatalok díjazása, akik az ipar műszaki fejlesztését elősegítő, innovatív, újszerű, saját ötletet is tartalmazó szakdolgozatot vagy diplomamunkát készítettek. Az ösztöndíjakat évente, műegyetemi karonként egy-egy BSc-s és MSc-s, végzős hallgató nyerheti el. Az ösztöndíjak összege: 150.000 Ft/fő (MSc), 100.000 Ft/fő (BSc). Az ösztöndíjra idén 91 pályázat érkezett a BME 8 karáról, közülük 11 MSc és öt BSc ösztöndíjat ítéltek oda.

Pro Progressio diplomaterv ösztöndíj MSc-s hallgatóknak:

Építőmérnöki Kar

Karsai Dániel, diplomaterv címe: Szálerősítésű polimerek felhasználása speciális tartószerkezeti alkalmazásokhoz

Gépészmérnöki Kar

Tipary Bence,  diplomaterv címe: Moduláris, párhuzamos kinematikájú gép tervezése, gyártása, kalibrálása

Építészmérnöki Kar

Deichler Tímea, diplomaterv címe: Siketek és Nagyothallók Háza

Vass István Balázs, diplomaterv címe:Cicvár – Szőlőmag-feldolgozó manufaktúra

Jäger Krisztián, diplomaterv címe: Abonyi birkózócsarnok

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Simon László Ferenc, diplomaterv címe: Immobilizációs eljárás fejlesztése nukleinsavas chipek előállítására és a hibridizációs kölcsönhatás kinetikai vizsgálata

Villamosmérnöki és Informatikai Kar

Hajdu Ákos, diplomaterv címe: CEGAR-alapú modell ellenőrzés vizsgálata

Szórádi Balázs, diplomaterv címe: A beszéd alapfrekvenciájának statisztikai vizsgálata és modellezése

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar

Rácz - Szabó András, diplomaterv címe:Kísérleti vezető nélküli targoncamodell neurális hálózatalapú navigációjának fejlesztési lehetőségei

Természettudományi Kar

Csengeri Béla, diplomaterv címe: Ólomakkumulátor számítógépes modellezése

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Szerényi Tibor, diplomaterv címe: Amikor az árak elszállnak – Wizz Air diszkont légitársaság árazási stratégiájának empirikus elemzése

 

Pro Progressio szakdolgozat ösztöndíj BSc-s hallgatóknak:

Építészmérnöki Kar

Paulik Emese, szakdolgozat címe: Vasbeton-szerkezetek hőtechnikai tulajdonságai a vasalások kialakításának függvényében

Gépészmérnöki Kar

Bakonyvári Dávid, szakdolgozat címe: Szerszámgép-rezgések csökkentése abszorberrel

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Csernyus Bence, szakdolgozat címe: Központi idegrendszeri sejtek vizsgálata makro- és nanostrukturált felszíneken

Villamosmérnöki és Informatikai Kar

Csondor Bálint, szakdolgozat címe: Napelemek telepítésének hatása a kisfeszültségű hálózatok felharmonikus viselkedésére

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar

Boldizsár Adrienn, szakdolgozat címe: A  kecskeméti repülőbázis katonai-polgári felhasználásának lehetőségei

 

A doktorandusz ösztöndíjat maximum négy olyan doktorandusz-hallgató kaphatja meg, akik a pályázat beadásától számított egy év alatt sikeresen befejezték és beadták PhD értekezésüket. Az ösztöndíj összege: havi 120.000 Ft egy éven át. A doktoranduszi ösztöndíjra idén 14 fő pályázott 6 karról.

Pro Progressio doktoranduszi ösztöndíj

Gépészmérnöki Kar

Lehotzky Dávid, a Pattantyús Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola doktorjelöltje, értekezés címe: Késleltetett dinamikai rendszerek stabilitásának és stabilizálhatóságának vizsgálata numerikus módszerekkel

Villamosmérnöki és Informatikai Kar

Renczes Balázs, a Villamosmérnöki Tudományok Doktori Iskola doktorjelöltje, értekezés címe: Szinuszillesztő algoritmusok numerikus problémái

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Scheer Ildikó Zsófia, a Oláh György Doktori Iskola doktorjelöltje, értekezés címe: Módszerek fejlesztése és alkalmazása a genomi integritás útvonalainak kutatására

Természettudományi Kar

Orbánová Agnes, a Fizika Tudományok Doktori Iskola doktorjelöltje, értekezés címe: A malária hemozoin alapú magneto-optikai detektálása

 

Csibi Sándor Ösztöndíjpályázat

Az ösztöndíjat a BME VIK néhai kiváló professzora által művelt szakterületeken (hírközléselmélet, információelmélet, kódoláselmélet) kiemelkedő hallgatói teljesítmények honorálására alapította a Pro Progressio Alapítványon keresztül Csibi Éva. Összege 1 millió Ft, amelyet először 2010-ben ítéltek oda. A 2016. év nyertese Kőkuti András (VIK Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék), kutatási témája: Önszerveződés a jövő vezeték nélküli hálózataiban.

 

Az ünnepi rendezvényen tartották meg az 1987 óta működő Műegyetem Támogatói és Baráti Kör egyesületté szerveződő és egyben tisztújító közgyűlését is. Az Egyesület újraválasztott elnöke Bendzsel Miklós, társelnöke Józsa János lett.

„A Műegyetem iránti elköteleződés attitűd és életmód, nem pedig életkor kérdése” – hívták fel a fiatal nemzedék megjelent képviselőinek figyelmét is az Egyesület munkájának támogatására. Tagjaikat pedig arra kérték, hogy „törekvő figyelmükből és alkotó erejükből” áldozva öregbítsék az Alma Mater jó hírét.

Az Egyesület elnökségi tagjai: Ábrahám György, Dolgos Sándor, Dombi Viktor, Farkas György, Jakab Roland, Karsai Béla, Kovács Árpád, Mészáros Csaba, Németh Géza, Pakucs János és Péceli Gábor.
Az Ellenőrző Biztosság elnöke Tombor Antal lett. Az Egyesület elnökségi tagjai Salgó András és Vajta László.

BK - TJ

Fotó: Philip János