A GTK a BME szerves része, megtartása az egyetem minden egységének hasznos és fontos

A BME rektora, rektorhelyettesei és dékánjai közleménye azután, hogy Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a GTK kiválását kezdeményezte a BME szervezetéből.

A fenntartó által jóváhagyott intézményfejlesztési tervünkkel és a GTK kéréseinek vizsgálatára létrehozott bizottság megállapításaival összhangban kijelentjük, hogy „a GTK a BME-nek olyan értékes és szerves részét képezi, amelynek elvesztése a BME minden egységének káros lenne. A GTK a BME, mint 'Universitas' szerves részévé vált, amely a többi karral szimbiózisban él.

Akár néhány tanszék vagy egyes intézetek más egyetemhez való csatolása is megbontaná a BME-n folyó műszaki, gazdasági, természettudományi, és humán képzések integritását, és elképzelhetetlen helyzetbe hozná a több mint ezer GTK-n tanuló műszaki menedzser hallgatót és a GTK mintegy 6 ezer hallgatóját (nappalit és levelezőt együttvéve), és a BME összes hallgatója és egysége számára is hátrányos lenne. Határozott véleményünk, hogy az átalakítás károsan érintené nem csak a BME-t, a hallgatókat és a BME-n maradó egységeket, de azoknak az egységeknek jó részét is, amelyek az ELTE-re kerülnének.”

A fenti vélemény tükrében, amely a fenntartó kérésére lefolytatott vizsgálat eredményeként született, értetlenül állunk azon tény előtt, hogy a fenntartó kezdeményezi a GTK-nak a BME szervezetéből való kiválását és az ELTE szervezetébe történő beolvadását. A BME egységének megőrzése a magyar felsőoktatásnak és az iparnak is alapvető érdeke. Ezért kérjük a fenntartót szándékának megváltoztatására. Kérjük az ELTE vezetését és Szenátusát, hogy döntésüket, természetesen lelkiismeretük szerint, a fentiek mérlegelésével hozzák meg.

Kijelentjük, hogy a törvényes lehetőségek határain belül mindent megteszünk a BME oktatóinak, munkatársainak, hallgatóinak és akkreditált szakjainak megőrzésére.

A BME rektora, rektorhelyettesei és dékánjai