Úgy érezték, hogy valami a forradalom bukása ellenére elkezdődött

A melbourne-i olimpia magyar érmesei vendégeskedtek a BME-n, felidézve korabeli emlékeiket és reményeiket.

„Minden idők legeredményesebb olimpiáját várta a közvélemény és a sportvezetők a melbourne-i játékoktól, mert a helsinki olimpia kimagasló sikerei bizakodásra adtak okot. A történelem azonban közbeszólt”– fogalmazott Nébald György, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke a hatvan évvel ezelőtti játékokra emlékezve. A vészterhes időket jellemzi, hogy az Ausztráliába küldött csapat tagjai közül mintegy ötvenen kényszerültek emigrációba – hangsúlyozta a kardvívás olimpiai bajnoka.

A melbourne-i olimpia különlegessége volt, hogy a versenyek közel egyidejűleg zajlottak a forradalmi eseményekkel. A magyar sportolók teljesítményét befolyásolhatta, hogy bizonytalan hírek érkeztek otthonról, és ezeket a világ egyértelmű rokonszenve a forradalommal sem tudta ellensúlyozni.

A rendezvényére húszan jöttek el az akkori magyar sportdelegációból, köztük olyan olimpiai bajnokok, mint a tornász Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Lemhényiné Tass Olga, Reviczkyné Köteles Erzsébet, a vízilabdázó Kárpáti György és Bolvári Antal.

Az olimpikonok egy korabeli farmotoros Ikarus busszal érkeztek az egyetem főépülete elé, ahol koszorút helyeztek el az 1956-os forradalom emlékművénél. A Magyar Olimpiai Akadémia részéről Jakabházyné Mező Mária főtitkár és Győr Béla tanácstag is jelen volt.

A koszorúzás és az azt követő beszélgetést azért szervezték erre napra, mert éppen hatvan évvel ezelőtt ekkor, november 30-án született meg az első magyar aranyérem az akkor már nyolc napja tartó olimpián. A BME házigazdái Mikó Zoltán, a BME műszaki kancellárhelyettese, Hajós Róbert kancellárhelyettesi tanácsadó, valamint Hajtó Ödön, a Műegyetem 1956 Emlékbizottság elnöke voltak. A vendégek emlékül a Jövő Mérnöke 1956. október 23-i számának reprint kiadását kapták.

A nyolc olimpiai arany közül kettő a Műegyetemen tanuló mérnökök nevéhez kapcsolódik. Melbourne első magyar aranyérmét az Urányi-Fábián kajakkettős nyerte. A sokat megélt, tapasztalt, „Öreg”becenevet kapó Urányi János és a tizenkét esztendővel fiatalabb, ezért „Öcsinek” is nevezett Fábián László mindössze egy évvel korábban kezdtek el együtt edzeni. A hazai mezőnyt ők uralták minden távon, Melbourne-ben tízezer méteren nyertek, ami az első olimpiai arany volt a későbbi magyar sikersport történetében. Fábián László 1957-ben kezdte meg gépészmérnöki tanulmányait a Műegyetemen. A később edzőként dolgozó sportember kiváló kajakosok sokaságát nevelte.

Keresztes Attila (1928-2002) Melbourne-ben a kardcsapat tagjaként állhatott a dobogó legfelső fokára. Azok közé tartozott, akik az olimpia után emigráltak. 1964-ben a tokiói olimpián már az amerikai kardcsapat tagjaként végzett a hetedik helyen, 1966-tól pedig két évig a perui vívóválogatott edzője volt. A Műegyetemen 1950-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet, később New York közelében egy kisváros vállalatánál gépészmérnökként dolgozott. Halála előtt néhány hónappal tért vissza Budapestre.

Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a MOB alelnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, sportolóként tudja, mit jelent bajnokként a dobogó tetején állni, de azt csak elképzelni képes, milyen lehetett, amikor egy sportoló úgy jut ki élete nagy versenyére, hogy közben a családjáért, a hazájáért izgul. „Ezek a kiváló sportemberek ilyen körülmények között is helyt álltak, példát mutatva következő nemzedéknek is”– tette hozzá.

„A forradalom ugyan elbukott, de nem volt hiábavaló, mert úgy gondolom, valami mégis elkezdődött akkor" – hangsúlyozta a bajnokok nevében Lemhényiné Tass Olga, az egykor győztes, most pedig teljes létszámban megjelent egykori tornászcsapat tagja. A tornásznő a kéziszercsapat-döntő előtt vesztette el a gyakorlathoz szükséges nemzeti színű szalagját, amit szivárványszínűvel pótoltak. „Ez a szín a remény jelképe, és mi reménykedünk egy boldogabb Magyarország eljövetelében”– adott annak idején frappáns választ Vali néni (Herpich Rezsőné, később Nagy Jenőné vezetőedző – a szerk.) a versenybíróság ezt firtató kérdésére.

A megemlékezők között volt Marosi József arany okleveles gépészmérnök, párbajtőr világbajnok is, aki Melbourne-ben – harmadéves gépészhallgatóként – ezüstérmet nyert a párbajtőrcsapatban, bronzot pedig a tőrcsapat tagjaként. „1957 elején áramlástanból vizsgáztam Szentmártony Tibornál, aki kérdezte tőlem, hogy miért februárban jövök?” – emlékezett. „Mire válaszoltam volna, hogy az ezekilencszázötvenhat... félbeszakított, és azt mondta köszönöm, köszönöm, üljön le. Azt hitte, azt akarom mondani, a forradalomban vettem részt, pedig az olimpiát akartam említeni.”

A távolugrásban bronzérmes Földessy Ödön féltve őrzött kincse a Melbourne-ben kapott kendő.

Kassai-Farkas András lelkész, festőművész Farkas Imre néven nyert bronzérmet kenuban. A melbourne-i olimpiát felidéző alkotását az ünnepségre is elhozta. A képen Dobor Dezső, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség elnökségének tagja,a Magyar Sportújságíró Szövetség alelnöke társaságában látható.

HA - TJ

Fotó: Philip János