Az építészeti pályázatok fejlődését és a 19. századi építészetre gyakorolt hatásukat vizsgálja építészettörténeti kutatásaiban a Bolyai-ösztöndíjas Marótzy Katalin, a BME ÉPK adjunktusa.

„Az építészet mindig egy adott korszak, terület, társadalom és gondolkodás tárgyiasult emléke, megismerésével jobban megérthetjük a múlt részleteit és a korszak művészetét befolyásoló tényezőket. A historizmus korának tervezési pályázatai a korabeli gondolkodás és az akkor ideálisnak vélt építészeti gondolatok lenyomatai” – hangsúlyozta Marótzy Katalin, a BME Építészmérnöki Kar Építészettörténeti és Műemléki Tanszék adjunktusa, aki a 19. századi, elsősorban a kiegyezés utáni építészeti pályázatok történetét, az azokon résztvevő építészek munkáját, újszerű ötleteit és terveit elemzi. Marótzy Katalin idén az egyetlen nő a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjjal elismert műegyetemi kutatók között (pályázatának címe: „Építészeti pályázatok a magyar historizmusban” – szerk.).

„A pályázatok kutatása kicsit ahhoz az élményhez hasonlít, mint amikor az ember megtalálja a nagyszülei régi leveleit. A tényszerű adatokat, például a nagyszülők születési helyét, idejét és a neveket már korábban is tudtuk, ám a levelezés megismerésével érthetőbbé válnak az események és fény derülhet az összefüggésekre. Az építészet esetében az épületek építési idején és tervezőinek nevén kívül – amiről már korábban is tudtunk - fény derülhet a tervezés hátterére, motivációjára és az építészeket befolyásoló tényezőkre” – szemléltette vizsgálatai jelentőségét a BME kutatója. Kata a historizmus korszakát (a 19. század második felétől a második világháborúig terjedő időszak – szerk.) vizsgálja. Ebben az időszakban a tervezők korábbi történeti formákat használták fel saját, új elképzeléseik megvalósításához. „Szak- és stílustörténetileg is izgalmas periódus a historizmus. Ekkor kezdett szétválni a mérnöki, a tervezői és a kivitelezői szakterület, megalakult az első szakmai szervezet, a Magyar Mérnök- és Építész Egylet. Az oktatás óriási fejlődésen ment keresztül a céhes kezdetektől az egyetemi képzésig” – említett néhány, a korszakra jellemző érdekességet a díjazott kutató.

Tölgyfaajtó vasalások - Santho István pályamunkája 1889-ből, amit a Magyar Mérnök- és Építészegylet belső - fiatal építészeknek kiírt - pályázatára adott be

Ez az időszak volt a magyar szuverenitás és a magyar építészeti identitás kialakulásának kora is: a századfordulón előtérbe kerültek a helyi néprajzi formák, egyre nagyobb figyelem irányult a magyar – elsősorban középkori – műemlékekre. „A kiegyezés utáni Magyarországon az építészeti pályázatok egyre nagyobb jelentőséget nyertek. A megvalósult tervek az adott kor ízléséről árulkodnak, ám további jellemzőket fedezhetünk fel a benyújtott és a bírák tetszését elnyerni hivatott, megvalósulatlan pályázatokban is. E tervek megismerésével árnyaltabb képet alkothatunk a kor építészetének történetéről” – ecsetelte Marótzy Katalin. Példaként említette a Magyar Tudományos Akadémia palotájára kiírt pályázatot, amely stílustörténeti jelentőségű és fontos társadalmi fogadtatású esemény volt.

Ybl Miklós: Az Akadémia pesti palotájának távlati képe. Pályázati terv, 1861.Budapest Főváros Levéltára: XV.17.f.331.b. 32/1

Egy másik példa a Műegyetem egykori Múzeum körúti épülete (ma ELTE, Trefort-kerti egyetemi negyed főépülete), amelyet eredetileg közvetlen megbízással szándékozott megvalósítani az akkori illetékes minisztérium, ám fiatal építészek tiltakozására a Magyar Mérnök- és Építész Egylet levele nyomán nyílt felhívást tettek közzé a tervezésre. Érdekesség a Magyar Állami Operaház meghívásos nemzetközi pályázatának története is, amelyet végül Ybl Miklós nyert, aki a kivitelezés megkezdéséig fejlesztette terveit. Marótzy Katalin elemzésnek veti alá a műegyetemi professzorok, azaz a Magyar Mérnök- és Építészegylet prominens tagjainak szerepét is a pályáztatásban. Czigler Győző, a Ch épület tervezője például még fiatal építészként sikeres pályázó volt, később a bírálók közt találkozunk a nevével.

A Magyar Mérnök- és Építészegylet aranyérmének rajza, amit Czigler Győző (későbbi Műegyetemi professzor, a CH és F épületek tervezője) 33 évesen az Egylet belső pályázatán nyert

A műegyetemi építészmérnök Bolyai-ösztöndíjasként kísérletet tesz a benyújtott tervek összegyűjtésére és áttanulmányozására is a korabeli pályázati szokás- és szabályrendszer feltérképezésén túl. Választott kutatási témája részben még feltáratlan terület: „az elméleti oldalról megfogalmazott építészeti ötletek és a megvalósulás módja közötti összefüggéseket keresem. A pályázatokat összevetem a kapcsolódó adatokkal, feltárva a tendenciákat, bemutatom a jellemzőket és esettanulmányokat készítek” – részletezte. „A digitalizált anyagok száma nőtt és az e-levéltár nyújtotta lehetőségek bővültek az elmúlt néhány évben, ez jelentős mértékben megkönnyíti a munkámat. A korábban hetekig tartó betekintési folyamat néhány napra, akár néhány órára rövidült.”

Az építészettörténeti kutatások eredményeit a későbbiekben műemléki beavatkozásoknál használhatják fel: „az épületek részletes megismerése iránymutatást adhat, elősegítve a munkálatok megfontolt tervezését és kivitelezését, ezzel a később már pótolhatatlan értékek megőrzését az utókornak”. A kutatások közzétételének célja az is, hogy a témát megismertesse és „emészthetővé tegye” a hallgatók és a nagyközönség számára is.

Marótzy Katalin első alkalommal nyerte el a Bolyai-ösztöndíjat. „Megtisztelő, hogy eddigi tudományos tevékenységemet és a kutatási tervemet is méltónak találták e díjra. Gimnazista éveim óta érdekelt az építészettörténet, igazán szerencsésnek érezem magam, hogy ez lehet a munkám és olyan szellemi közegben végezhetem, mint az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék. A Bolyai-ösztöndíjjal még nagyobb lendületet kaptam ahhoz, hogy folytassam megkezdett kutatásomat, amely közelebb vihet a habilitációhoz és hosszabb távon az MTA doktori cím megszerzéséhez.”

TZS - TJ

Fotó: TZS, Marótzy Katalin