Fennmaradhat a BME jelenlegi egysége

A BME Szenátusa elfogadta az általa kijelölt testület elnökének előterjesztését és a testület javaslatát a GTK által felvetett problémák Egyetemen belüli megoldására.

Konkrét intézkedési javaslatok megfogalmazása a helyzet stabilizálása és a felmerült problémák tartós rendezése érdekében – ez volt a feladata annak a testületnek, amelyet a BME Szenátusa 2016. december 19-i ülésén állított fel és hatalmazta fel teljes körűen, hogy a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karral összefüggő, vitatott kérdések rendezése érdekében tárgyalásokat folytasson a GTK Kari Tanácsa által megválasztott 5 képviselővel, valamint a karok dékánjaival, a Hallgatói Képviseletekkel, a Fenntartó képviselőjével és minden, az ügy kezeléséhez hozzájáruló szereplővel (a két testület név szerinti összetétele ITT olvasható – szerk.).

A Faigl Ferenc dékán által vezetett egyeztetés eredményeként létrejött a problémák feltárását, analízisét és megoldását tartalmazó javaslat, amelyet a BME Szenátusa megtárgyalt, és 2017. január 10-i ülésén el is fogadott.

A BME legfőbb döntéshozó szerve 22 igen, 2 nem, 2 tartózkodás mellett 84,6%-os arányban nyilvánította ki egyetértését „A BME Szenátusa által kijelölt testület javaslata a GTK által felvetett problémák Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen belüli megoldására” című dokumentumban foglaltakkal.

Az először 2016. december 20-án, rögtön a felállítás másnapján összeült két testület kiinduló pontként a 2016. október 22-én a „GTK helyzete – 2016. október” című írásos anyagot és a Vezetői Értekezlet által felállított bizottság ezen anyaggal kapcsolatos 2016. november 24-i jelentését tekintette (utóbbiról rektori interjú készült, amely ITT olvasható – szerk.). A két testület tagjai megegyezésre jutottak abban, hogy a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar által felvetett problémák tartós rendezése érdekében a felvetett kérdéseket rendszerben szemlélve tekintik át és tesznek megoldási javaslatokat. Négy területre osztották fel a megoldandó problémákat és egyeztetett szempontok figyelembevételével írásos megoldási javaslatokat dolgoztak ki.

A négy témakör:

I) oktatási (elsősorban karok közötti átoktatási és felvételi) kérdések,
II) gazdálkodással kapcsolatos kérdések,
III) habilitációval és egyetemi tanári kinevezésekkel kapcsolatos kérdéskör,
IV) szervezeti kérdések

A szenátusi határozattal felhatalmazott testület folyamatosan folytatott egyeztetést a GTK megválasztott képviselőivel. Intézkedési javaslatainak véglegesítése a testület 2017. január 5-i ülésén történt, és a munka célja változatlanul a nyolc karral rendelkező BME egységének megőrzése, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar által felvetett problémák egyetemen belüli megoldása volt (a testület felhatalmazása hivatalosan a szenátusi határozat hatályba lépésétől a Fenntartó végleges döntéséig terjedő időszakra szól – szerk.).

Az egyeztetés eredményeként született szenátusi előterjesztés elfogadását követően több egyetemi jogszabály megalkotása vagy módosítása válik szükségessé. Ilyen a Szervezeti és Működési Rend (SZMR), a Humánpolitikai Szabályzat, a Doktori és Habilitációs Szabályzat, a Költségvetési Szabályzat és a kari kommunikációs portfólió szabályozása. Utóbbi határideje május vége, a többi felsorolt jogszabályé pedig március vége.

A Szenátus ezúttal is megerősítette, hogy a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kart a BME szerves és lényeges részének tekinti, és változatlanul törekszik az Egyetem integritásának megőrzésére, amelyhez kéri a fenntartó támogatását.

A szenátusi határozat megnyugtató választ ad, illetve olyan változásokat rögzít (felvételi pontszámok, tudományos minősítés stb.), amelyek teljes összhangban vannak a BME folyamatainak belső fejlesztésével, az Egyetem szándékaival és a fenntartói elvárásokkal (hallgatói létszám kismértékű növelése) egyaránt.

A BME vezetői ismét leszögezték, hogy a BME nyolc egyenrangú, és egyforma jogokkal és kötelességekkel rendelkező karból áll.  Annak a reményüknek adtak hangot, hogy a félreértések, félremagyarázások és viták időszaka a Szenátus döntésével lezárul.

A GTK Kari Tanácsa szerdán, azaz holnap dönt a Szenátus által elfogadott megállapodásról.  A Kari Tanács által már javasolt megbízott új dékánt a BME rektora nevezi ki.