A BME-n marad a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

A kormany.hu közleménye változtatás nélkül a fenntartó döntéséről.

Az elmúlt hónapokban nagy sajtónyilvánosságot kapott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának jövője kapcsán kirobbant vita, melyet hónapokon át sem sikerült az egyetemen belül megnyugtatóan rendezni.

A Karon folyó szakmai munka ellehetetlenülésével fenyegető helyzetben a Kar kezdeményezésére a fenntartó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma december elején kezdeményezte az ezzel kapcsolatos tárgyalások lefolytatását.

A fenntartó álláspontja kezdettől fogva egyértelmű volt: bármilyen megállapodás is születik, annak a kar hallgatóinak és a karon folyó képzés magas színvonala megtartásának érdekeit kell szolgálni, amelyet nem lehet alárendelni specifikus egyetemi, vagy oktatói csoportok érdekeinek. Ezért a fenntartó a BME-n belüli megoldást jelölte meg elsődleges célként, és amennyiben ez lehetetlenné válna, akkor viszont a teljes kar – azaz a képzések, a hallgatók és az oktatók – ELTE-re kerülését vizsgálta meg.

Mára leszögezhető: a határozott fellépés következtében a BME vezetése érdemi tárgyalásokat kezdett a kar vezetőivel, paritásos bizottságot állított fel a nyitott kérdések rendezésére, és kidolgozott egy kompromisszumos javaslatot (ennek részletei a sajtóban ismertté váltak), amit a szenátus megszavazott. Tekintettel arra, hogy a feszült helyzetben a kari közvélemény megosztottá vált, a fenntartó maga is megvizsgálta a BME vezetése által a Kar részére tett ajánlatot és azt fontosabb vonalaiban és irányaiban méltányolhatónak találta.

Ennek alapján a Kar teljes egészében a BME-n működik a továbbiakban is. Úgy véljük, ezzel a lépéssel sikerül megakadályozni a kari helyzet további romlását és a kar esetleges felbomlását. A fenntartói döntés ismeretében az érintett oktatók és kutatók figyelmüket ismét az oktatásra és kutatásra fordíthatják.

A fenntartó felhívja ugyanakkor a BME vezetésének a figyelmét a szenátus által elfogadottak maradéktalan betartására, a helyzet konszolidálására valamint az adott ügy által is felszínre hozott belső strukturális és vezetési problémák az Intézményfejlesztési Terv elvei mentén történő megoldására.

A fenntartó megköszöni az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezetőinek higgadt és konstruktív magatartását, és szeretné világossá tenni, hogy a – BME GTK kérdésétől függetlenül - messzemenőkig támogatni fogja a gazdaságtudományi és műszaki képzések ELTE-n belüli létrehozását és fejlesztését.

(EMMI Oktatásért Felelős Államtitkárság)

Forrás: kormany.hu