Komplex mérnöki feladatok tehetséges vegyészhallgatóknak

Negyedik alkalommal rendezte meg a Grofcsik András Emlékversenyt a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának Hallgatói Képviselete.

Gyógyszeripar, műanyagipar, környezetvédelem, biztonságtechnika, biotechnológia és szennyvízkezelés – íme, néhány azon vegyipari területek közül, amelyek a BME VBK tanszékei által összeállított feladatsorokban szerepeltek a Grofcsik András Emlékversenyen. A komplex mérnöki problémamegoldó megmérettetés évek óta nagy népszerűségnek örvend az ország legjobb mérnökhallgatóinak körében, és tisztelgés a BME Vegyészmérnöki Karának egykori kiváló pedagógusa, egyetemi tanára és az MTA doktora emléke előtt.

A versenyen idén is 3 fős csapatok mérték össze tudásukat. A döntőbe jutottak egy olyan összetett, mérnöki feladattal találták szemben magukat, amelynek megoldását a szakmában elismert oktatók és kutatók alkotta zsűri előtt kellett bemutatniuk.

A VBK ismét jelentős támogatást nyújtottak a verseny megszervezéséhez: a tanszéki kapcsolattartók állították össze a feladatokat, és segítettek a versenyzők által kitöltött tesztek javításában is.

„A kétfordulós versenyt két napra bontottuk” – mesélte Nagy Oleszja, a VBK Hallgatói Képviseletének tagja, az esemény egyik főszervezője. „A délelőtti első fordulóban feleletválasztós kérdéssort kellett megoldani, délután pedig a Richter Gedeon Nyrt. gyárlátogatásán vettek részt a hallgatók.”

Másnap délelőtt az első fordulóból továbbjutottak egyet választottak néhány komplex feladatból, és azt csapatban dolgozták ki: az ebből készített előadást délután mutatták be az Egis Gyógyszergyár Zrt. látogató központjában a zsűri számára.

Egymás ellen küzdöttek BSc-s és az MSc-s hallgatók csapatai, és idén is a gondolkodtató feladatok élveztek előnyt, így az alsóbb évfolyamosok is kaphattak esélyt a jó szereplésre. A második fordulóba például továbbjutott egy elsőévesekből álló BSc-s csapat is.

Az ország felsőoktatási intézményeiből több csapat részt vett a versenyen: képviseltette magát a Szegedi Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pannon Egyetem, a Semmelweis Egyetem.

„Bízunk benne, hogy jövőre még többen jönnek, illetve szeretnénk újra megszólítani a határon túli egyetemeket is, ahogyan tettük korábban is” – hangsúlyozta Nagy Oleszja.

Dobogósok:

I. Helyezett

Axiómák (Takács Gergely, Nusser Dávid György, Novotny Balázs) - BME

II. Helyezett

Harmonikus gömbfüggvények (Sütő Péter, Dénes Márk, Gonda Imre) - SOTE, BME, ELTE

III. Helyezett

Ajlas (Kolarovszki Zoltán, Szabó Anna, Tihanyi Gergely) - BME;

Ciklotrimetilén-trinitramin (Broda Balázs,Sályi Gergő, Borsik Gábor) - ELTE;