„Teljesítmény, becsületes munka és ragaszkodás az időtálló egyetemes értékekhez”

Öt műegyetemi oktató kapott magas állami kitüntetést a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából.

„A díjazottak által magasra tett mérce sokak látóhatárát képes megemelni, értékrendjét befolyásolni. És sokakat képes jobb teljesítményre ösztönözni” – mondta Áder János köztársasági elnök a kitüntetések átadásakor az Országházban rendezett ünnepségen.

A nemzeti ünnepen Széchenyi-díjat kapott:

 

Ádám József geodéta, akadémikus, a BME ÉMK Általános és Felsőgeodézia Tanszék egyetemi tanára, a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság elnöke, a Bajor Tudományos Akadémia Német Geodéziai Bizottságának levelező tagja a geodézia területén végzett több mint négy évtizedes, kiemelkedően eredményes kutatómunkája, valamint sokoldalú, nemzetközileg is elismert tudományszervezői és jelentős egyetemi oktatói tevékenysége elismeréseként.

 

 

A március 15-i ünnepnapot megelőzően a kormány tagjai adtak át magas állami és rangos szakmai elismeréseket.

Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesültek:

 

Szeredi Péter Állami Díjas matematikus, a BME VIK Számítástudományi és Információelméleti Tanszék címzetes egyetemi tanára a deklaratív és azon belül a logikai programozás területén több évtizedes, nemzetközileg is kiemelkedő kutatási, oktatási és hazai iskolateremtő tevékenységéért. A kitüntetést Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át.

 

 

 

 

Tóth Ernő János nyugalmazott építőmérnök és szakmérnök, a BME ÉMK Út- és Vasútépítési Tanszék volt óraadó tanára a hazai közúthálózat fejlesztése és hídjaink megóvása érdekében végzett több évtizedes, értékes szakmai tevékenysége, valamint oktatói munkája elismeréseként. A kitüntetést Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter adta át.

 

 

 

Verebics János egyetemi docens, a BME GTK Üzleti Jog Tanszék helyettes vezetője, a Páneurópa Jogász Unió elnökhelyettese és Európai Magánjogi Szekciójának vezetője, a Magyar Jogász Egylet Civilisztikai Szakosztályának elnöke a szerződési jog területén végzett kutatásai mellett az információs társadalommal összefüggő jogi kérdések, főként az elektronikus kereskedelemmel és ügyintézéssel foglalkozó jogalkotói folyamatok, valamint ezen témakörök egyetemi oktatásba való bevezetése terén meghatározó munkája elismeréseként. A kitüntetést Trócsányi László igazságügyi miniszter adta át.

 

Életfa Emlékplakett Arany fokozata kitüntetésben részesült:

 

Horváth Kálmán, a BME ÉMK Általános- és Felsőgeodézia Tanszék professor emeritusa a műszaki felsőoktatásban végzett hét évtizedes kimagasló oktatói, kutatói, tanszékvezetői tevékenysége elismeréseként. A kitüntetés azoknak a legkiválóbb szakembereknek adható, akik kerek születésnapot ünnepeltek (az arany fokozat a 90 éveseket illeti meg). Az elismerést Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adta át.