Műegyetemi gépészmérnök-hallgató lett az ország legintelligensebb diáklánya

A BME GPK alapképzéses hallgatója nyerte a fődíjat a lányok kategóriájában a Nagy Diák IQ-teszten.

„Kíváncsi voltam, hogy mire vagyok képes” – fogalmazott Kadocsa Rebeka Dóra, a BME Gépészmérnöki Kar alapszakos gépészmérnök-hallgatója, aki kedvtelésből és a szülei bíztatására nevezett be a negyedik Nagy Diák IQ-tesztre, amelyet a DUE Médiahálózat szervezett. Rebeka bejutott a verseny mindhárom fordulójába, majd a lányoknál megnyerte a döntőt is. Teljesítményével a fődíj mellett megszerezte az ország legintelligensebb diáklánya címet a fiatal felnőttek megmérettetésén.

A verseny egy online fordulóval kezdődött, amelyen közel 18 ezren tették próbára tudásukat. A nevezőknek egy több év alatt kifejlesztett, betanulhatatlan, adaptív tesztet kellett kitölteniük. A válaszok helyességének függvényében alakult az internetes kérdéssor: jó válasz esetén nehezebb, míg rossz válasz adásakor könnyebb kérdés következett. A második fordulóba a legalább 125 pontot elérők jutottak tovább, körülbelül 3000-ren. Ebben a körben egy papír alapú, valódi intelligencia-felmérő tesztet, a MensaHungarIQa hivatalos felvételi kérdéssorát töltötték ki a versenyzők. Aki elérte a 135 pontot, bejutott a januári döntőbe, e mellett azt is elmondhatja magáról, hogy intelligenciaszintjével az emberiség felső 1 százalékába, azaz, a legintelligensebbek közé tartozik.

A döntőt a budapesti Várkert Bazárban rendezték. Igazi show-val készültek a legjobb eredményt elért körülbelül 400 fiú és lány részvételére, akikre három újabb próba várt a fináléban. Az első kör feladatlapjának megoldására 40 percet kaptak, itt a jó válaszokat pontozták. A 10-10 legeredményesebb lány és fiú mehetett tovább, mindegyiküket egy melléjük rendelt felügyelő segítette a következő fordulóban, ahol a jó válaszok száma mellett az időt is figyelembe vették a szervezők.

Rebeka a lányok közül egyedüliként oldotta meg mind a négy feladatsort a döntő második fordulójában. A fiúk és a lányok közül is a két-két legjobb mérte össze tudását a döntőben, amelyet élőben közvetítettek a közönségnek. „Reflektorfényben és sok néző előtt még nehezebben tudtam teljesíteni. Reggel még azt gondoltam, hogy én leszek az, aki végignézheti, hogy mások hogyan gondolkodnak a színpadon. Nem gondoltam, hogy eljutok odáig” – értékelte a döntő pillanatait a győztes műegyetemi diáklány.

Rebekának ez volt az első ilyen versenye, korábban sohasem töltött ki intelligenciatesztet. Keveset készült a megmérettetésre, így különösen büszke a teljesítményére. Ma már egy döntő tapasztalatával a háta mögött úgy gondolja, hogy a típusfeladatok ismeretében és kellő gyakorlással jobb eredményeket lehet elérni, azaz, „a válaszadási időből sok lefaragható”. „A fiúkon látszott a gyakorlás, a győztes Nagy Kartal nagyon hamar, mindössze 11 perc 6 másodperc alatt fejezte be a döntő feladványait”.

Fiúk és lányok külön kategóriában indultak, ám Rebeka azt tapasztalta, hogy nincs sok különbség a nemek közötti intelligenciában. Ráadásul a feladatok is ugyanazok voltak. „Női és férfi logika és gondolkodás között vannak eltérések, más szempontból közelítjük meg a megoldandó problémákat, de a végeredmény szempontjából nincs eltérés. Nők és férfiak is képesek ugyanarra a tudásra, ugyanolyan jó eredményekre” – vélekedett.

A műegyetemi diáklányt a teljesítménye alapján meghívták MensaHungarIQa szervezetébe. Rebeka nem egyedüli tehetség a családjában, bátyja néhány évvel ezelőtt elsőként nyerte meg a „Maradj talpon!” televíziós játék fődíját.

Rebekának a tavaszi szemeszter az utolsó féléve a gépészmérnöki alapszakon, anyagtechnológia szakirányon, amelyben sok örömét leli. Szakdolgozatát „Cellulózerősítésű fröccsöntött biopolimer vizsgálata” címmel készítette, konzulense Tábi Tamás, a BME GPK Polimertechnika Tanszék adjunktusa és az MTA-BME Kompozittechnológiai Kutatócsoport tudományos munkatársa volt. (A Bolyai-ösztöndíjas kutatóval a bme.hu is készített interjút – szerk.) Rebeka a gyakorlatban is szeretné kamatoztatni elméleti tudását, így tavasszal gyakornoki munkát kezd a BME GPK Polimertechnika Tanszéken, ahol egy Lego alkatrészeket gyártó fröccsöntőgép fejlesztésébe, és a gyártáshoz felhasznált anyagok vizsgálatába kapcsolódik be. Ősszel mesterképzésre jelentkezik, ám egyelőre nem döntötte el, hogy mérnökként mivel szeretne foglalkozni, hiszen anyagtudományi ismereteit széleskörűen fel tudja használni.

Rebeka szabadidejében tájfutó versenyeken indul. Úgy látja, hogy sok a hasonlóság e sportág és az intelligenciaversenyek között, hiszen mindkettőnél kulcsfontosságú a logikai gondolkodás. Érdekesség, hogy éppen egy ilyen tájékozódási versenyen ismerkedett meg versenytársával, Völgyesi Melody-val, és úgy alakult, hogy megmérkőzött vele a Nagy Diák IQ-teszt döntőjében is.

Kadocsa Rebeka Dóra 2013-ban kezdte a BME Gépészmérnöki Kar gépészmérnök BSc-szakát, ahol az anyagtechnológia szakirányt választotta. 2016-ban a Graboplast Zrt.-nél töltötte szakmai gyakorlatát. 2013-ban és 2012-ben a győri Audi Hungária Motor Kft.-nél dolgozott diákként. 2011-2015-ig a Campus of Excellence Zukunft MINT ösztöndíjprogramban vett részt. Angolul és németül beszél.

TZS - TJ

Fotó: Takács Ildikó

Fotó forrása: www.szeretlekmagyarorszag.hu