Egy nap, amikor a lányoké a főszerep

Hatodik alkalommal rendezték meg a Lányok Napját, amelyhez a BME három kara is csatlakozott. A műegyetemi programokat közel 150 pályaválasztás előtt álló diáklány látogatta meg.

„Világszerte keresik a megoldást arra a problémára, hogy felkeltsék a lányok érdeklődését a mérnöki, műszaki életpályák iránt. A villamosmérnöki és informatikus tanulmányokat viszonylag kevés nő választja, holott semmi sem indokolja a lányok távolmaradását ezektől a szakmáktól. Szeretnénk, ha Lányok Napján is sok hölgynek kedvet tudnánk csinálni ezekhez az életpályákhoz” – olvasható Jakab László, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánjának köszöntőjében.

Idén három műegyetemi kar: a Gépészmérnöki Kar, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar, illetve a Villamosmérnöki és Informatikai Kar – utóbbi mint egyúttal a BME-s programok koordinátora – csatlakozott az országos kezdeményezéshez. Több mint 50 programmal várták a rendezvényre előzetesen jelentkezetteket. Az előadások mellett a résztvevők meglátogatták a karok laboratóriumait, megismerték a gyakorlati képzési lehetőségeket és az oktatásokhoz használt szemléltető eszközöket (járműveket, robotokat, mikrokontrollereket stb.) is.

A Gépészmérnöki Karon érdekes orvostechnikai alkalmazásokat ismertettek, megtekinthették az Áramlástani Tanszék laboratóriumait és egy virtuális tervezőlabort is.

A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon például bemutatták a Járműmechatronika Laboratóriumot, az autonóm járműveket, azaz, a „gondolkodó autók” világát, e mellett a polgári légiközlekedésben rejlő női lehetőségeket. A diáklányok megtekinthették a fővárosi és a magyarországi közlekedésfejlesztési projektek szimulációit, az egyetemi „minigyárat” a LEAN laboratóriumban, belekóstoltak a logisztika szakterületébe, míg egy másik bemutatón a fésülködés nehézségeit, ezen belül is a göndör haj gubancolódásának okát vizsgálták.

A Villamosmérnöki és Informatikai Karon élőben láthatták az áramkörök készítését, megismerték az elektronikai „helyszínelőket”, azaz, az áramkörök hibáit elemző szakembereket, a lézertechnológiát, a nanotechnológia gyakorlati hasznosulását és a szenzorok életmentésre is használható orvostudományi alkalmazását. Az érdeklődők meglátogathatták a Nagyfeszültségű Laboratóriumot, intelligens és hálózatról vezérelt robotokat láttak működés közben, bepillanthattak a számítógépes grafika, valamint a gépi tanulás és beszédfelismerés kulisszatitkaiba, megismerkedhettek a sportoláshoz használható analitikai és IoT (Internet of Things) megoldásokkal is.

„Szeretnénk eloszlatni az alaptalan félelmeket a Műegyetemtől és a műszaki életpályától, és megnyugtató válaszokat adni a felvetődő kérdésekre” – foglalta össze a VIK dékánja köszöntőjében a rendezvény további célját ismertetve. Hangsúlyozta, hogy „jobban teljesítenek a vegyes csapatok, mint a csak férfiakból álló társaságok. A hölgyek jellemzően szívesen töltik be a kiegyensúlyozó, a koordinátori szerepet az egyetemen és a munkahelyeken egyaránt”.

„Az utóbbi évek „lányos akcióinak” köszönhetően egyre több hölgy jelentkezik a VIK-re. 2009-ben még mindössze 6,5% volt a lányok aránya, ám ma már közel kétszer annyian vannak” – válaszolta a bme.hu kérdésére Dallos Györgyi, a rendezvény fő koordinátora. A Központi Tanulmányi Hivatal (KTH) legfrissebb statisztikai adatai szerint a GPK-n 15%, a KJK-n 19,5%, míg a VIK-en 11,15% körüli a nők aránya. A Lányok Napja kezdeményezésben résztvevő karok bíznak abban, hogy ez az arány tovább nőhet az elkövetkezendő években, és minél több lány felismeri, hogy a mérnöki szakmák sokoldalúak, számos kihívással kecsegtetnek, művelésükhöz sok kreativitás kell, egyénileg és csapatban is lehet végezni, és nem utolsósorban összeegyeztethetők a családi élettel is.

„Egyre nő a középiskolás lányok érdeklődése a technológiai szakmák iránt” – olvasható a Lányok Napja országos programsorozatát szervező Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) sajtóközleményében. A rendezvénysorozatot világszerte ugyanazon a napon, április utolsó csütörtökén szervezik. Hazánkban országszerte 77 helyszínen, 23 településen, minden eddiginél több, mintegy 1840 középiskolás lány ismerkedett a technológiai pályákkal. Idén számos új vállalat csatlakozott a kezdeményezéshez és kínált programokat a lányoknak, egyes fogadóhelyeken rekordgyorsasággal teltek be a szabad helyek és az eddigi legmagasabb volt a részvételi arány is. „Több tízezer mérnöki állás betöltetlen ma hazánkban” – olvasható a sajtóközleményben – „ez a hiány jelentősen csökkenthető lenne, ha a lányok legalább olyan arányban választanának mérnöki pályát, mint fiú társaik”.

Az esemény videóösszefoglalója itt tekinthető meg.

TZS - TJ

Fotó: Takács Ildikó, SPOT,  Áramlástan Tanszék Facebook