Pályázati kiírás fiatal kutatók és alkotóművészek számára

A 2017/2018. tanévre is meghirdette Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjpályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlásra és a pályán tartás támogatására.

Az ÚNKP ösztöndíjpályázatai olyan, a magyarországi felsőoktatási intézmények alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő hallgatóit, valamint doktorjelöltjeit és 40 év alatti oktatóit, kutatóit támogatják, akik kimagasló kutatási és alkotói tevékenységet végeznek, és kiváló teljesítményt nyújtanak.

A program célja, hogy minden tudományos és művészeti területen támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, az elindulást a tudományos és a művészeti pályákon, majd a fiatalok pályán tartását, valamint a nemzetközi szinten is kiváló fiatal kutatók és alkotók munkáját.

A pályázatokat a minisztériumi kiírás alapján 2017. május 5. és 2017. június 6. között lehet benyújtani. A BME arra kéri az érdeklődőket, hogy ezt lehetőség szerint május 19. és június 6. között tegyék meg, mivel az intézmény addigra alakítja ki a pályázatok kezelésével kapcsolatos belső folyamatait.

A pályázati dokumentáció, illetve az ÚNKP pályázattal kapcsolatos további információk ezen az oldalon érhetők el: www.bme.hu/unkp_2017

A támogatottak 2017 szeptemberétől tíz hónapon át havi 75 és 350 ezer forint közötti támogatásban részesülnek majd – pályázattípustól és alkategóriától függően.

Tavaly az érvényes pályázatok 15%-a érkezett a BME nyolc karáról, és az elbírált műegyetemi pályázatok 38%-át részesítették támogatásban.