Az általános iskolások idén nyáron is megtöltik az egyetemi padsorokat

A BME immár harmadik alkalommal rendezi meg a nagysikerű Gyerekegyetemet.

„Köszönet azért, hogy a szünet első napjait itt töltitek az egyetemi padokban” – üdvözölte az idén ismét elinduló Gyerekegyetem résztvevőit Józsa János, a BME rektora. „A víz ereje és elkeverő hatása” címmel tartott nyitóelőadásában az áradó folyók, az átszakadó gátak, a vízszennyezések és a tengerrengések titkaiba avatta be azt a 325 alsó tagozatos diákot, aki a kéthetes rendezvény első felében vesz részt a foglalkozásokon.

A vízügyi szakember – sok egyéb mellett – számítógépes szimulációkkal mutatta be az ezer, vagy akár százezer évente előforduló árvizek hatását, valamint a vörösiszap-katasztrófa idején történt gátszakadást. A gyerekek megismerhették a vízügyi szakembereket is hatékonyan segítő eszközt, a quadrokoptert is.

„Nagyszerű műhelymunkára lesz lehetőség a tankörökben” – hívta fel a figyelmet a rektor, bíztatva a diákokat az egyetem megismerésére, új barátok szerzésére és a csapatmunkára az elkövetkező héten.

A BME Gyerekegyetem elnevezésű nyári tudományos tábora 2015-ben indult a Műegyetemen, akkor 300 gyerek zárta sikerrel tanulmányait. Tavaly két turnusban, összesen mintegy 700 gyermek vesz részt a két hetesre duzzadt rendezvényen, és már a jövő évi táborra is csak várólistás helyek maradtak.  Az első turnusban az általános iskolás 2-5. osztályos gyerekek vesznek részt, míg a jövő heti második szakaszban a 6-8. osztályosok.

A nyitónapon minden gyermek kézhez kapta saját csoportja órarendjét, valamint az ajándékpólót, -táskát, -tollat, -jegyzetfüzetet, a legkisebbek pedig a színezős foglalkoztatót. A program minden nap 9-kor kezdődik és 17 óráig tart. A szülők elkísérhetik a gyermekeket a helyszínre, de az előadásokon – mint az igazi egyetemi életben is – csak a diákok vehetnek részt. A gyermekek felügyeletét, kísérését a helyszínek között egyetemi hallgatók és doktoranduszok végzik.

„Nem tanulás, amit itt csináltok és mégis tanulni fogtok, nem játszótér és mégis szórakozni fogtok. A célunk, hogy megmutassuk, a minket körülvevő, időnként bonyolult működésű tárgyakat – a telefontól a ruhán keresztül az űrrakétáig – mind-mind mérnökök tervezik és alkotják. Az első lépés az ilyen munka felé az érdeklődésetek felkeltése ” – hangsúlyozta köszöntőjében Orosz László egyetemi docens, azaz, a Gyerekegyetem szimbólumává vált műegyetemi bagoly. Feladata ezúttal is az események felvezetése lesz és kíséri a gyermekeket az előadásokon is.

A program több, már tavaly is nagy sikert aratott előadással folytatódik, így egyebek mellett szó lesz az állatok mozgásáról és a mágikus fizikáról, de új előadások is vannak, ilyen például az elektrotechnikai hőseit bemutató beszámoló.

A BME Gyerekegyetem idei előadásai:

Józsa János (ÉMK): A víz ereje

Dudás Levente (VIK): a SMOG- 1 diákműhold

Papp Zsolt (TTK): Az optika csodái

Szabó Krisztina (GTK): Hiszem, ha látom

Hazai László (VBK): Varázslatos molekulák a növények világából

Török Ákos (ÉMK): Mire és miből építünk

Szalay Zsolt (KJK): Miért számítógép az autó is?

Augusztinovicz Fülöp (VIK): Hangok világa, világunk hangjai

György László (GTK): Mire jó a közgazdaságtan?

Härtlein Károly (TTK): Mágikus fizika

Kiss Rita (GPK): Az állatok mozgása

Mályusz Levente (ÉPK): Odoo, a jövő háza

Wagner Ödön (VBK): Nem kell félni a kísérletektől

Harsányi Gábor (VIK): Hogyan készül az okostelefonunk?

Tóth Judit (Elektrotchnikai Múzeum): Az elektrotechnika hősei

A szemináriumok szintén izgalmas és tartalmas programot kínálnak, a tavalyihoz képest új tanköri foglalkozásokkal, például a „Futurisztikus városi struktúrák és utópiák címmel”, amelyet Skaliczki Judit, a BME Urbanisztika Tanszék doktorandusza, valamint Czirják Ágnes és Kern Orsolya, az egyetem külsős óraadói tartanak. A három építész több éve foglalkozik nyári gyermektáborok szervezésével: ott tapasztalták, hogy a gyerekek mindennapi oktatásából nagyon hiányzik a különféle térbeli építés, a manuális alkotás. „Minél nagyobb léptékben építenek, annál könnyebben megtapasztalhatják a különböző tereket” – felelte a bme.hu kérdésére Skaliczki Judit.

„A feladattól egyrészt azt várjuk, hogy élvezetes legyen, másrészt, hogy a gyerekek lássák, hogy amit létrehoznak, az rögtön működik, az egy térbeli valós szerkezet, amelybe bemehetünk, amelyet alakíthatunk. Szeretnénk, ha a résztvevők megtapasztalnák ennek varázsát.

A BME Gyerekegyetem idei szemináriumi foglalkozásai:

Bagolyvári kalandok (Könyvtár)

Játék a formákkal (tankörterem)

Ördöglakatok

Futurisztikus városi struktúrák és utópiák

Nao, a segítő robot

Mire jó a Kinect?

Térbeli adatmodellezés

Csak nézek és röpködök: Quadrokopter bemutató

Ej, mi a kő?

Áramkörépítés

Energiatermelés fúzióval

Programozzunk robotot

MS Játékfejlesztés

Kemény, mit a kő!

Bioérzékelõk és orvosbiológiai érzékelők

Vegyvadászat

Villámok közelről

Érdekes testek, érdekességek testekről

Nyelvi koktél - játékos foglalkozás idegen nyelve(ke)n

Levéltitkok (Levéltári foglalkozás)

Milyen vastag a hajszál?

Korszerű energiafelhasználás

Választások matematikája

Internet biztonság

Sportolj okosan! - SmartActive

Sport

A BME Gyerekegyetem idén is nagylelkű támogatókra számíthatott: az AUDI Hungária Kft.-re, a Balabit IT Security-re, az e-Netre, az Ericssonra, a Human softra, a Magyar Nemzeti Bankra, a Morgan Stanley-re, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalra, a Pro Progressio Alapítványra és a Vezető Informatikusok Szövetségére.

HA-TJ

Fotó: Philip János, Takács Ildikó

Kiemelt kép: Gyerekegyetem