„A legtöbbünk nem fordít hátat a Műegyetemnek ezután sem”

Bővülő létszámmal és programokkal zajlott a második alkalommal megrendezett TTK Science Camp.

„Mai világunkban nem magától értetődő, hogy a természettudományos tárgyak önmagukban is szépek. Mi meg akartuk mutatni a tábor résztvevőinek a tudomány nagyszerűségét és azt, hogy milyen egy tekintélyes egyetem hangulata” – emelte ki a középiskolások számára szervezett TTK Science Camp zárórendezvényén Józsa János.

A BME rektora köszöntőjében arra buzdította a résztvevőket, hogy mielőbb tapasztalják és szokják meg, milyen hozzáadott értéket kínál a csapatmunka. „Lehetünk mi csodálatos egyetem csodálatos oktatókkal, a nagyszerű hallgatók és a nagyszerű Science Camp nélkül semmit nem ér az egész. Az ilyen partnerségen alapul, ettől híres és fejlődőképes az egyetemünk” – fogalmazott a BME vezetője.

A záróünnepség elnökségét Józsa János rektor, László Krisztina nemzetközi rektorhelyettes, Pipek János, a Természettudományi Kar dékánja, Lángné Lázi Márta egyetemi docens, a tábor főszervezője és Simon Ferenc egyetemi tanár, a tábor szakmai vezetője alkotta. Az ünnepi rendezvényt Kis Enikő fizikus MSc hallgató, a tábor egyik szervezője vezette le.

„Szinte lehetetlen összefoglalni azt a sok csodálatos élményt, amit a táborban átélhettünk” – hangsúlyozta Kello Klaudia. A Szegedi Deák Ferenc Gimnázium diákja a résztvevők képviseletében mondott köszönetet a szervezőknek.

„A tábort alkotó emberek három csoportra oszlanak: mi, diákok, akik azért jöttünk össze, hogy egymást és magunkat is megismerjük” – tette hozzá Vavrik Márton. A Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulója szerint a másik csoport a már idejáró hallgatók, köztük a csapatvezetőik. „A velük való beszélgetések során rengeteget tanultunk tőlük, illetve ők kötnek össze az oktatókkal is, akik felülről nézik tevékenységünket, ugyanakkor a tanítást is mélységében ismerik. Az ő tudásuk szivárog át hozzánk. Úgy gondolom, legtöbbünk nem fog hátat fordítani a Műegyetemnek ezután sem” – vélekedett a diák.

Márton tizenegyedik osztályos tanuló, és speciális matematika tagozatra jár, kedvenc tárgya a fizika. „A BME fizikus szakán szeretnék továbbtanulni” – árulta el a bme.hu kérdésére a diák, aki szaktanárától hallott a Science Campról. Márton kedvenc tárgyában a tanulmányi versenyek során is sikeres, tagja volt az áprilisban megrendezett Ifjú Fizikusok Osztrák Versenyén abszolút első díjat nyert magyar válogatottnak is. „Ettől a tábortól azt vártam, hogy tisztuljon a kép az egyetemi élettel kapcsolatban” – mesélte. „Olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek azt mutatták, hogy az egyetemi élet ’nemcsak játék és mese’, de azt is láttam, hogy jó itt diáknak lenni, így a mérleg egyensúlyban van.”

„A Science Camp tábor fő célja volt, hogy az érdeklődő középiskolások bepillantást nyerhessenek a természettudományokba és a természettudományos ismeretek hasznosulásába olyan területeken, mint a nukleáris energetika, a számítástudomány, az orvosi fizika, a szilárdtestfizika vagy a pénzügyi matematika. A szervezés legfontosabb szempontjai voltak, hogy minden magyarul értő középiskolás diákot megszólítson, ingyenes legyen, előadások és feladatok egyaránt szerepeljenek a kínálatban, bepillanthassanak az ipari partnerek munkájába, és mindezt csapatmunkában, színes program keretében tehessék" – sorolta  Simon Ferenc egyetemi tanár, a Fizikai Intézet igazgatóhelyettese, a tábor szakmai vezetője.

Ebben az évben is sokan jelentkeztek a felhívásra: a közel 180 érdeklődőből 58-an vehettek részt a táborban. A kiválasztásnál ezúttal is elsősorban a tanulmányi eredmény és az érdeklődési kör volt a legfőbb szempont. Ugyanakkor a szervezők elsősorban a vidékieket, a lányokat és a határon túli diákokat szólították meg, utóbbiak száma idén például az előző évi duplájára nőtt: nyolcan érkeztek Erdélyből, Kárpátaljáról és az Egyesült Államokból. A tábor résztvevői tudományos előadásokat hallgattak meg, önálló műhelymunkát végeztek és külső helyszíneket látogattak meg – ilyen volt például a Paksi Erőmű, a SZTAKI, az Országos Onkológiai Intézet, a Morgan Stanley, a Semilab, a Parlament vagy a Zwack Múzeum. Új program volt az egyetem és a könyvtár történetét és működését bemutató séta is.

A szervezők törekedtek a csapatmunka kialakítására és arra, hogy a középiskolások a korban hozzájuk közelebb álló egyetemisták segítségével ismerkedjenek a tudománnyal. Esténként különböző sport-, kulturális és közösségi rendezvényeket szerveztek a táborlakóknak a TTK hallgatói szervezetei (a KAPOCS és a WIGNER Kísérleti Kör). A zárórendezvényen a különböző színek nevét viselő csapatok okleveleket vettek át a hét folyamán kiadott különféle feladatok megoldásáért. A legszebb, tésztából készült focilabda elkészítéséért például mérnöki különdíj és művészeti különdíj is gazdára talált, de díjazták a legösszetartóbb csapatot is.

A szervezők a BME nagysikerű Gyerekegyetem programja keretében szerzett tapasztalatokra is építhettek. Így például a jövőbeli táborok megszervezését segíthetik majd a résztvevőkkel kitöltetett kérdőívek, amelyek a diákok érdeklődési köréről és motivációikról vallanak. A szervezők szándéka szerint a bentlakásos tábor a következő években is folytatódik, remélik, hogy ehhez — az ideihez hasonlóan – sikerül szponzori támogatásokból előteremteni a költségeket, hogy a részvétel a diákok számára továbbra is ingyenes maradhasson.

Simon Ferenc külön megköszönte a kiemelkedő szervezői munkát Lángné Lázi Mártának, az Analízis Tanszék egyetemi docensének, számos tehetséggondozó program felkarolójának. A tanárnő és csapata az idén különösen nagy munkát végzett annak érdekében, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumához sikeres pályázatot adjanak be. A tábor szakmai vezetője azt is nyomatékosította, hogy Módos Dávid elsőéves hallgatóként lett a szervezői csapat oszlopos tagja, valamint nélkülözhetetlen munkát végzett Péterné Kovács Anikó ügyvivő szakértő és Pokol Gergő egyetemi docens is.

„Figyeljetek a belső hangra és maradjon meg bennetek a lelkesedés bármi iránt, amit az életetekben csinálni fogtok” – fogalmazta meg a diákoknak szánt útravalóul Simon Ferenc.

- HA -

Fotó: Philip János, Takács Ildikó