Elhunyt Lásztity Radomir, a Műegyetem professzor emeritusa

Az oktató-kutató korábban a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar dékánhelyettese, majd a Műegyetem rektorhelyettes volt. Búcsúztatása 2018. február 21-én 13 órakor lesz az Óbudai temetőben

Lásztity Radomir, a BME VBK Biokémia és Élelmiszertudományi Tanszékén (korábban Élelmiszerkémiai Tanszék) dolgozott. 1966 és 1970 között lett a VBK dékánhelyettese, 1970-1976 között pedig a Műegyetem oktatási rektorhelyettes. 1972 és 1993 között az Alkalmazott Biotechnológiai és Élelmiszertudományi Tanszék tanszékvezetőjévé nevezték ki. 1961-ben szerezte meg a kémiai tudomány kandidátusa, 1968-ban pedig a kémiai tudomány doktora címet.

Több évtizedes oktatói tevékenysége mérnökgenerációk munkáját segítette. Dékánhelyettesként majd rektorhelyettesként olyan oktatáskorszerűsítési munkáknak volt az egyik fő szervezője, mint a kötelező számítástechnikai oktatás bevezetése, az oktatók vizsgaköteles számítástechnikai képzése, a biotechnológiai és környezetvédelmi képzés bevezetése, a szervezőmérnök képzés (a mai menedzser képzés elődje).

Lásztity professzor pályája elején bekapcsolódott a kutatómunkába, folytatva azt a gabonakémiai és technológiai, továbbá analitikai és élelmiszerminőséggel összefüggő vizsgálatot, amelyet a tanszék alapítója, Vuk Mihály professzor, majd utódja Telegdy Kovács László professzor kezdett meg. Tudományos eredményeit több mint 900 publikáció (amelyek 11 nyelven 13 országban jelentek meg), köztük ismert angol, amerikai és holland kiadók angol nyelvű könyvei és hazai, valamint külföldi elismerések, szabadalmak szemléltetik. Legalább félszáz országban nyílt lehetősége egyetemek, kutatási intézmények megtekintésére megismerésére. Vendég tanár volt egyebek mellett a Minesotai Egyetemen is.

Lásztity Radomir évtizedekig tagja volt a Tudományos Minősítő Bizottság Szakbizottságának, a MTA Élelmiszerfehérje Kémiai Munkabizottságának, és többféle funkciót töltött be a Magyar Élelmiszer-tudományi és Technológiai Egyesületben (MÉTE). Az 1985-1990 közötti ciklusban országgyűlési képviselőként dolgozott. Nemzetközi tevékenységei közül megemlítendő, hogy 1973-1988 között a FAO/WHO Codex Committee on Methods of Analysis and Sampling elnöki tisztségét töltötte be. 1980-1984 között a Nemzetközi Gabonatudományi és Technológiai Szövetség elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett. Szakértői munkákat végzett az UNIDO és UNESCO számára.

A professzort a legrangosabb hazai kitüntetésekkel jutalmazták munkája elismeréseként: ezek között szerepel az Akadémiai Díj, az Állami Díj, és a Sigmond Elek érem. Külföldi elismerései közül a Bailey érem, a Schweitzer Medal, és a Cseh Akadémia aranyérme a legfontosabbak.
Professzor emeritusként aktívan részt vett a tanszéki oktató munkában. Számos oktatásszervezési, oktatás-módszertani publikáció szerzője. Több mint 40 jegyzete, a magyar nyelvű tankönyvei ma is a képzés fontos segítői.

Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében...

Forrás: BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar