Több évszázada elfogadott, a gyakorlatban alkalmazott tanulási módszerek hatékonyságát cáfolták emlékezésen alapuló vizsgálataikban a TTK kutatói.

„Egy teszt nem a tanulás végső ellenőrzési pontja, hanem maga a tanulás. Önmagunk kikérdezése és a tudást felmérő tesztek nem fenyegető megmérettetések, sokkal inkább a hosszú távú és megalapozott ismeretek elsajátításának hatékony módjai. Csak nehezen hiszünk bennük” – foglalta össze legújabb, az emlékezéssel, az emlékek előhívásával összefüggő kísérleti memóriakutatások eredményeit Racsmány Mihály, a BME Természettudományi Kar (TTK) Kognitív Tudományi Tanszék egyetemi docense, az MTA-BME Nemzeti Agykutatási Program (NAP) kutatócsoportjának vezetője. Elemzéseiben az ún. teszt-hatás pszichológiai és neurológiai következményét elemzi, amely szerinte „nem az egyéjszakás biflázás módszertana”.

„Néhány száz éve egy általános képzet él bennünk a hatékony tanulás feltételeiről: eszerint, minél komplexebb módon visszük be az információt az emlékezetünkbe, annál könnyebben megjegyezzük azt. Ám a jól megtervezett és dokumentált kutatások kimutatták: a hosszú távú és a tartós tudás alapja nem az, ha asszociációkkal vagy akár ún. ’gondolat-térképekkel’ vértezzük fel a megjegyzendő anyagot. Jó példa erre a rohamtempójú tanulás: a vizsga előtti éjjel többször átolvasott tudásanyaggal elért jó érdemjegy általában hamis siker, csupán felszínes ismeretet biztosít, ezeket rövid időn belül elfelejtik a hallgatók” – fejtette ki a szakember, aki ugyanakkor elárulta, a tartós tudás alapja az, ha minél többször előhívjuk az elsajátított anyaghoz kapcsolt emlékeket, ezáltal tesztelve magunkat. „A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a tananyag áttekintését követően a tanuló valamennyi felejtési idő közbeiktatásával a tudását mérő kérdéseket tesz fel magának, és így rekonstruálja a megismerendő anyagot. A módszer további előnye, hogy ellenáll a felejtésnek, a stressznek, más tanulási stratégiák sem „zavarják meg” a hatékonyságát, és a sikerre nincs káros hatással az akár debilizáló, képességeket visszavető szorongással is együttjáró vizsgadrukk. E tulajdonságai miatt a teszt-hatás konzerválja a tudást és alkalmas módszert kínál többek között a tudástranszferre is. Ez utóbbi annyit jelent, hogy nem csak magára a megtanult anyagra emlékszünk, de az ott megtanultakat alkalmazni tudjuk az eredeti feladathoz hasonló új feladatok megoldásához is.

Racsmány Mihály szerint a teszt-hatás egy innovatív, egyelőre még kiaknázatlan és sok újdonsággal kecsegtető témája az agykutatásnak. Kollégáival jelenleg a pszichológiai faktorokat és az idegrendszeri jellemzőket elemzi jelenlegi kísérleti memóriavizsgálataiban. Legújabb kutatási eredményeiket egy neves nemzetközi szaklapban közölték le (Racsmány, M., Szőllősi, Á., & Bencze, D. (2018). Retrieval practice makes procedure from remembering: An automatization account of the testing effect. Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition, 44 (1) – szerk.). Ebben szerepel, hogy „az előhíváson alapuló ismeretszerzés a készségtanuláshoz hasonló jellemzőkkel bír. Az előhívás módja intenzív, jól felépített, és segíti, hogy az idő elteltével gyorsul az emlékezés, azaz a teszteléssel elsajátított információkra nemcsak jobban emlékezünk, hanem gyorsabban is eszünkbe jutnak” – osztotta meg a bme.hu-val a műegyetemi oktató-kutató. Úgy vélte, az előhívás alapú teszt-módszer a diákokon kívül olyan idegrendszeri károsodást szenvedett patológiás csoportokban is sikerrel bevethető, akiknél a hagyományos tanulási módszerek kudarcot vallottak: például Alzheimer-kórban, időskori demenciában szenvedőknél, akiknél a tudatos emlékezési funkciók károsodtak, ám a készségtanulási képességeik megmaradtak, így az új technikával van remény a fejlesztésükre.

Racsmány Mihály szerint a vizsgált módszer sikerrel lenne alkalmazható a hazai oktatási rendszerben is, amelynek pedagógiai modellje szerinte jelenleg inkább a bevitelre, azaz a kódolásra és az ismétlésre koncentrál. „A teszt-módszer használatához paradigmaváltásra van szükség, és első lépésként a pedagógusképzésbe kellene beépíteni az ismételt előhívás metódusát. Az ugyanis nem mindegy, hogy mikor kerül felvételre a teszt és hogyan fogadják a diákok. Pszichológusok és pedagógusok átfogó együttműködésére lenne szükség az életkornak, témának, tananyagnak, sőt a tanulók érzelmi állapotának megfelelő, a motivációjukkal összecsengő tesztek elkészítéséhez, továbbá alkalmazásához”. Hangsúlyozta: „szisztematikus módszer-fejlesztés és nagyszabású átfogó vizsgálat szükséges a teszt-alapú tanulás oktatási programokba történő illesztéséhez”.

A műegyetemi kutató úgy vélte, a tanulási technika bevezetését szubjektív tényezők is megnehezítik: „egészen egyszerűen nem hiszünk a teszt-hatás sikerében. Az emberi elme hajlamos rá, hogy arra a benyomására építsen, amit éppen átél, azaz a jelenből következtet a jövőre. A szaknyelv ezt stabilitási torzításnak nevezi. Nem hiszünk abban, hogy a tudás, amelyet a tesztekkel pillanatnyilag csak nagy erőfeszítések árán tudunk előhívni, hosszútávon mégis kamatozó ismereteket jelent, míg a sokszor átnézett és a jelenben könnyen visszamondható anyagokról úgy érezzük később is képesek leszünk azokat felidézni. Általában mindkét esetben nagyot tévedünk” – fogalmazott Racsmány Mihály.

A BME oktatója a hallgatóknak üzenve kiemelte: „természetesen, segítheti a tanulást, ha különböző szempontok alapján elemzik a megtanulandó szöveget, és akár színes kiemelésekkel rendszert építenek az ismeretanyagba. Ugyanakkor még ennél is hatékonyabb módszer, ha az anyag első olvasása után már ellenőrző kérdéseket gyártanak a feldolgozandó témához, majd ezeket 2-3 alkalommal is megválaszolják, miközben hagyják, hogy az eredetileg megtanult anyagot kicsit elfelejtsék és erőfeszítés kelljen a felidézéséhez. A hatás nem marad el: még hetekkel, hónapokkal a tanulás után is emlékeznek majd ezekre az információkkal.

Racsmány Mihály jövőbeli terveiről elárulta: a kutatócsoport folytatja a tudományos munkát a módszer idegrendszeri hátterének megértésével. A kutatások elsősorban arra próbálnak választ találni, hogy a tesztre épülő tanulási formák mennyiben involválnak eltérő idegrendszeri hálózatokat, úgy mint a hagyományos ismételt tanuláson alapuló technikák. Vizsgálják a hatást különböző neurológiai-és pszichiátriai betegcsoportokon, valamint időskori demenciával küzdőkön is, hogy az eddigi eredményeket felhasználva a tudósok különféle rehabilitációs eljárásokat fejleszthessenek ki számukra.

TZS - GI

Fotó: Philip János