„Meg kell hagyni a pillanat szabadságát!”

A több mint négy évtizedes munkájáért Sztoczek József emlékéremben részesülő Philip János műegyetemi fotográfus a szakma érdekességeiről és a jövő technológiáiról beszélt.

„Meghatódtam, mert még soha nem kaptam ennyire rangos díjat, és jól esett a közönség szűnni nem akaró vastapsa is; a kettő együtt jelentette nekem az elismerést, amely úgy vélem, a sok szeretettel befektetett munka eredménye – vallotta a rektori felterjesztésre Sztoczek József emlékéremmel kitüntetett Philip János, a BME fotográfusa, aki a bme.hu-nak azt is eláulta, hogy miközben a pulpitus felé haladt azon aggódott: ezúttal ki örökíti meg az ő nagy pillanatát.

Sztoczek József emlékérmet azon egyetemi munkatársak méltó elismerésére alapította a Műegyetem szenátusa, akik több éven át az igazgatásban, a gazdálkodásban, az üzemeltetésben, a fejlesztésben vagy más egyetemmel kapcsolatos területen nyújtott teljesítményükkel kiemelkedően szolgálták a BME érdekeit.

2018-ban is tízen részesültek a kitüntetésben:

Bódi Gábor, az Építőmérnöki Kar Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszékének mestertanára;

Fehérné Tar Eszter, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Dékáni Hivatalának igazgatási ügyintézője;

Koch Mária Magdolna, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Műszaki Továbbképző Központjának igazgatója;

Lukátsiné Farkas Róza, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének gazdasági ügyintézője;

Márkus Katalin, a BME OMIKK gazdasági ügyintézője;

Papp Marianna, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Dékáni Hivatalának hivatalvezetője;

Philip János, a BME fotográfusa;

Pók Lászlóné, a Gépészmérnöki Kar Gép- és Terméktervezés Tanszékének főmunkatársa;

Schafranekné Korbai Györgyi, a Rektori Kabinet műszaki ügyintézője;

Vida Mária, a Természettudomány Kar Dékáni Hivatalának ügyvivő szakértője.

„A fotózás véletlenül jött az életembe” – beszélt pályájának elejéről a BME szakembere, kifejtve, hogy diákként egy számítástechnikai középiskolát végzett el, ahol az érettségi után laboránsként, beosztott programkészítőként maradhatott volna, de mivel úgy érezte: nem voltak adottak a munkához szükséges modern informatikai feltételek, nem vállalta el. Szabadidejében bejárt édesanyjához, aki akkoriban a Műegyetemen dolgozott gépíróként; „az egyik ilyen alkalommal hallottam, hogy az Építőmérnöki Kar Vasútépítési Tanszékére Kerkápoly Endre tanszékvezető egyetemi tanár segéderőt keres. Nem sokat haboztam, jelentkeztem az állásra, amit sikerült elnyernem. 1974-től főként az esztergálást tanultam a „szakma mesterei” segítségével, közben pedig oktatói motiválásra felvételiztem a Práter utcai Fotósiskola két éves képzésére. Az egyetemen tudták, mit tanulok, ezért amikor 1976-ban megkaptam a fotográfusi oklevelet, és az oktatástechnikai részlegen megüresedett egy hely, akkor átvettek oktatástechnikusnak a Film csoportba. Ott kollégáimmal 16 mm-es oktatófilmeket (a 16 mm szélességű film vagy keskenyfilm egy népszerű filmformátum volt az 1923 óta használt hagyományos 35 mm-es elődjének kevésbé költséges alternatívájaként – a szerk.) és fekete-fehér képeket készítettünk a kutatásokhoz: rögzítettünk, előhívtunk, szárítottunk, vágtunk a korabeli technikával, majd ugyanezt tettük a színes fotók megjelenésekor Színes képkidolgozó laboratóriummá alakulva”.

Philip János életpályája

1974-76: segéd munkatárs, BME Építőmérnöki Kar Vasútépítési Tanszék
1976-84: oktatástechnikus, fotográfus, BME Oktatástechnika Film csoport, Fotó csoport
1987-1993: beszállító munkatárs, Németország
1994- : fotográfus, BME

Díjak kitüntetések

1997 Rektori dicséret
2018 Sztoczek József emlékérem

Philip Jánost a Műegyetemen töltött munkavégzés ideje alatt hívták be katonának Szandaszőlősre. Emlékei szerint ő volt az első fotográfus közkatona a hadseregben. Főként protokoll események, rendezvények és repülőgépek fotózásával bízták meg, és ahogy felidézte az akkori eseményeket: mindezt nagy örömmel vállalta. Utána visszatért a BME-re, majd 1987-ben egyik barátja kisbeszállítói cégénél elhelyezkedve Németországba utazott. 1993-ig maradt kint, utána végleg hazaköltözött, és a felsőoktatási intézményben dolgozott ismét.

A BME munkatársa büszkén mesélt az elmúlt évtizedek műegyetemi időszakán kívüli egyéb fotográfusi feladatairól: a Magyar Tudományos Akadémián eltöltött másfél évéről, valamint hazai és külföldi szállodafotózásairól. Utóbbiról szólva elmondta: akkoriban maga is rácsodálkozott, hogy a minőségi képek minőségi grafikával, nyomtatással és papír-alapanyaggal kombinálva mennyire színvonalas kiadvány létrehozásához vezetett; „alig ismertem rá a képeimre, igazi csapatmunka volt!”

Philip János a műegyetemi munka szívmelengető és felejthetetlen élményei között említette a Nobel-díjas tudósokkal való találkozást: „Oláh György, és John C. Polányi tudományterületük kiemelkedő alakjai, nemzetközileg ismert és elismert szakemberek, ikonok, akik a fotózáson hihetetlen módon közvetlenül, egyszerűen és szimpatikusan viselkedtek. De ugyanilyen szerényen állnak a kamera elé a BME vezetői, neves oktatói, kutatói, és egyéb munkatársai is. Fontos, hogy megbecsüljük mindannyiójukat, a képek által pedig megörökítsük őket, ezzel az intézmény hírnevét is öregbítjük. Úgy vélem, minél több fotó készül, annál inkább bővül kordokumentumaink összessége”.

A jó képhez elengedhetetlenül szükséges a bizalmi kapcsolat a fotózás alanyával – állítja a kitüntetett, aki törekszik erre, de szerinte olykor több évnek is el kell telnie, amíg ez valakivel kialakul, míg másnál elég néhány perc beszélgetés, vagy a portfolió bemutatása.  „Ezért vívunk nagy konkurenciaharcot a szelfivel. Aki ugyanis önmagáról készít képet, biztosan akarja azt, más közreműködésével viszont már nem” – világított rá, hozzátéve, hogy „nélkülözhetetlen a renomé, ami ha felépített, és megvan az együttműködés a fényképezni kívánt személlyel, akkor az illető lecsillapodik, a szeme nyugodt lesz, így nagy eséllyel siker koronázhatja a képalkotást”. Az egyik értékes munka aztán magával hozza a következőt – mutat a fotográfus műhelyének egyik polcán heverő két VHS kazettára, amelyeket nemrég Oláh György ismerőse és barátja adott át a tudóssal készült interjú digitalizálása céljából.

„Meg kell adni a pillanat szabadságát, a fotós szabadságát: előzetesen a képbeállításnál és utólag a képszerkesztésnél sok mindenre hatással vagyok, de amikor exponálok, olykor nem nézek a gépbe, csak centiméterekkel mozgatom el azt, miközben többször is lenyomom a gombot. Tehát a kattintáskor tervezek, de teret hagyok a spontaneitásnak is, és tudom, hogy a sorozat valamelyik darabja biztosan megfelelő lesz. Ez furcsának tűnhet első hallásra, de nálam bevált” – osztotta meg hitvallását a fotográfus. Hozzáfűzte: „a fényképezés az önkifejezés eszköze, a szerszám ehhez maga a fényképezőgép. A minőségi alkotáshoz nem elég az eszköz használatához szükséges szakmai ismeret, tudni kell fejlődni, és újat alkotni. Ez fiatal korom óta inspirál, emiatt születtek találmányaim, közülük ötből egy szabadalmat is kapott”.  (A szabadalmaztatott vívmány lényege, hogy a PSION személyi számítógépre kifejlesztett speciális talapzat segítségével a beírt telefonszámot azonnal tárcsázta az eszközzel összekötött telefon – a szerk.)

Philip János azt valószínűsítette, a jövő nem a profi fotós felszerelések fejlesztéséről szól, hanem a mobiltelefonok csúcs-fényképezőgéppé alakításáról. „Persze, ez nem jelenti az általunk használt speciális technika gyártásának megszűnését, inkább a látványos visszaszorulását az ahhoz kapcsolódó fizetőképes kereslet szűkülése és a megváltozott vásárlói igények miatt. Azt is látom, hogy a képbeállítási munkákból az automatizáltság révén az ember folyamatosan kivonul, ami helyénvaló, ugyanakkor az egyéni, szubjektív látásmódot nem pótolhatja egy-egy szoftver, a fotósra mindig szükség van és lesz, így folyamatosan biztosított a munkámban a motiváció” – fogalmazott a díjazott.

- GI -

Fotó: Takács Ildikó