Hamarosan ismét a látványos tudományos bemutatóké a főszerep

Tovább bővültek a műegyetemi programok és helyszínek az idén rendhagyó módon kétnapos Kutatók Éjszakáján.

Ebben az évben is látványos előadásokat, szakmai bemutatókat, kísérleteket és különleges helyszíneket kínál az érdeklődőknek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a Kutatók Éjszakáján, 2018. szeptember 28-29-én. Az intézményben 13. alkalommal megtartott, Európa-szerte közkedvelt eseménysorozat ezúttal is ingyenesen látogatható.

Korábbi beharangozónkban főként a regisztrációhoz kötött válogattunk, ezúttal viszont a regisztrációhoz nem kötött, vagy a még további jelentkezőkre számot tartó programokból szemezgetünk a teljesség igénye nélkül. (Regisztrálni az esemény központi honlapján lehet, a műegyetemi programokat ezen a linken találják meg, az épület szerinti keresés pedig ezen a felületen érhető el.

A CH épületbe látogatók megismerkedhetnek a vékonyrétegek felszínének elterjedt mikroszkópiai vizsgálati módszerével, a pásztázó elektronmikroszkópiával. A első alkalommal megrendezett programon vendégeinknek lehetőségük lesz különféle minták felszínéről (pl. azbeszt, rovarok, nanoszálak, papír, hajszál, pamutszál, lótuszlevél) képeket készíteni.

Korábban a méréseket ásványi nyersanyagok kutatása céljából végezték, ma egészen más, geodéziai és fizikai célokra használjuk az Eötvös-ingát. A K épületben a Geodézia Tanszéken – első alkalommal megrendezett programon – nemcsak megtekinthető lesz a műszer, hanem az ahhoz kapcsolódó vizsgálatokról, műhelytitkokról is beszélnek a kutatók.

A szabályos és kevésbé ilyen síklapokkal határolt testek (poliéderek) már az ókortól kezdve lenyűgözték a tudósokat. Az öt szabályos, ún. platóni test szerepet kapott naiv világmagyarázatokban is. Mitől szabályosak a platoni testek? Milyen kapcsolat van közöttük? Erre keresi a választ az előadás. a K épület aulájában, ahol a poliéderek mellett más geometriai érdekességeket (például ördöglakatokat) is bemutatnak.

A DCs épület előtti, udvari terület már számos alkalommal adott helyet látványos kísérleteknek: a rakétahajtást például egy vízrakéta segítségével mutatják be.

Miben különbözik a benzin és a gázolaj? Miért szükséges porlasztani a folyékony tüzelőanyagokat? Hogyan zajlik az égés egy hengerben? Mindezekre a kérdésekre szintén a DCs épület melletti bemutatóhely programján kaphatnak választ vendégeink.

A járművekkel kapcsolatos bemutatók is felettébb izgalmasak és sokuk nem igényel regisztrációt. A J épületben és a mellette lévő udvaron a Gépjárműtechnológia Tanszék saját fejlesztésű villanyautóját ismerhetik meg az érdeklődők, a vállalkozó kedvűek pedig tesztvezetésen is részt vehetnek.

A szakemberek bemutatnak egy első generációs félbevágott elektromos autót, valamint az Európában egyedülálló ZalaZONE autonóm jármű tesztpálya is bemutatkozik.

Megelőzhetők az emberi tévedések a vasúti forgalom irányításban? E fontos kérdést járja körül az St épületbe tervezett előadás, amelyen egy vasúti forgalom irányításra használt biztosító berendezési pult szimulátorát mutatják be a résztvevők aktív közreműködésével.

A Sóhajok Hídja melletti udvar idén is látványos – és hangos! – kísérletek helyszíne lesz.

Vízzel kilőtt rakéta, nagyfeszültség, folyékony nitrogén vagy különféle tárgyak lebegtetése – sok érdekesség, amelyekkel a Kísérleti Kör, a Wigner Jenő Szakkollégium egy önálló munkacsoportja készül „Ez nagyot fog szólni!” címmel.

Az egyetem történetét bemutató előadáson és sétán egyebek mellett arról esik szó, hogy mi állt a BME több mint 100 éves épületegyüttesének helyén, az építészeknek milyen nehézségekkel kellett szembenézniük akkoriban,. A vendégek eközben a hétköznapok során a nagyközönség elől elzárt tereket (pl. BME díszterem, tanácsterem) is bebarangolhatják, a vezető történeteiből pedig fény derül a könyvtárt övező valóságon vagy fikción alapuló „városi legendákra” is.

Minden egyes díszítés egy üzenet a homlokzaton: a BME OMIKK Nagyolvasójában szemléletes előadás mutatja be a Könyvtár épületének díszeit és ezek mitológiai szimbólumrendszerét. A programot a Budapesti Városvédő Egyesülettel közösen szervezi az intézmény.

A BME OMIKK-ot bemutató sétán az érdeklődők Magyarország legnagyobb műszaki könyvtárának olvasók elől elzárt területeire – pl. földalatti modern tömörraktár – juthatnak be, és szemügyre vehetik a gördülő polcrendszereket, valamint évszázados könyveket. A vezető történeteiből pedig fény derül a könyvtárat övező valós és fiktív „városi legendákra” is.

A BME Nukleáris Technikai Intézete idén is izgalmas – regisztrációt nem igénylő – rendezvénnyel készül: az ifjabb korosztály számára az MRI és az ultrahang működését a „NukiTeki” játékkal szemléltetik, emellett sugárzásmérő eszközöket mutatnak be, és az is megtudható, mi lehet a rejtélyes papírtokamak.

Az St épület ad helyet a „3D nyomtatás otthon és minden ami kell hozzá” című bemutatónak, amely a forradalmi technológiával ismerteti meg vendégeket , majd az önvezető autók titkai tárulnak fel az „Ön vezet vagy önvezet?” című előadáson, amely után rövid, kötetlen beszélgetésre is lehetőség lesz a járművek jövőjéről.

A Kutatók Éjszakájának egyes programjai több szervező együttműködésével jönnek létre, így már másodszor rendez közös játékot az Ericsson Magyarország, a BME Villamosmérnöki Kar, az ELTE Informatikai Kar és az EIT Digital Budapest. Idén az intelligens eszközök világában merülhetnek el az érdeklődők. Az Infopark területén négy helyszínre érkezhetnek a regisztrált jelentkezők, ahol megismerhetik a „dolgok internetének új világát”, és megnyerhetik az értékes nyereményeket. Az eseményre itt lehet regisztrálni.

HA-GI

Fotó: Philip János

Kiemelt kép forrása: Kutatók Éjszakája / Researchers' Night in Hungary Facebook-oldal