Műegyetemista önkéntesek segédkeztek a kerület megszépítésében

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a BME Önkéntes Napot, amelyen csaknem félezer hallgató festett kerítést, szedett szemetet, és végzett kerti munkát Újbudán.

„Egy kicsit visszaadhattunk valamit a kerületnek, miután fiatalságunk legszebb éveit töltjük itt. Szeretnénk a környezetünket jelen állapotban megőrizni az utánunk következő generációnak is” – fogalmazott a nyolcadik alkalommal meghirdetett BME Önkéntes Nap főszervezője, Kovács Szilvia műegyetemi matematikus MSc-s hallgató, aki büszkén osztotta meg a bme.hu-val, hogy az idei eseményre összesen 456 BME-s fiatal regisztrált: nemcsak diákok, hanem szakkollégiumok, öntevékeny körök, szakosztályok és még külföldi tanulók is részt vettek a programon, amelynek mottója a „Legyél Angyal Te is!”, a célja pedig, hogy megszépüljön a Műegyetem környéke, valamint Újbuda egyes intézményei és szabadidős tevékenységre alkalmas területei.

A szervezők a rendezvényt már a gólyatábor óta népszerűsítették a hallgatók körében, emellett plakátokon, szórólapokon és a Műhely újságban is biztatták a diákokat a részvételre. Az érdeklődőkkel a BME Önkéntes Nap Facebook-oldalán tartották a kapcsolatot.

A BME Önkéntes Nap 2018 résztvevőinek kari megoszlása

Gépészmérnöki Kar 154 fő
Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar 81 fő
Építészmérnöki Kar 63 fő
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 50 fő
Villamosmérnöki és Informatikai 33 fő
Építőmérnöki Kar 26 fő
Természettudományi Kar 25 fő
Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki 17 fő
Külsős 7 fő
Összesen: 456 fő

Az idei évben is szedtek szemetet az önkéntesek az Infoparkban és az Irinyi József utcában, továbbá graffitiket távolítottak el a Feneketlen-tó, a Szent Gellért tér és a BME Campus környékén, de voltak új helyszínek is: a Bóbita Bölcsőde (szabadidős kert rendberakása), a Kelenvölgy-Őrmezei Óvoda és a Napsugár Óvoda (kerítésfestés), a Szentimrevárosi Óvoda (vadászkerítés kihelyezése), az Újbudai Karolina Óvoda (mezítlábas ösvény kialakítása), a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium (folyosófestés), az Újbudai Bocskai István Általános Iskola (leszerelt játékok csonkjainak kiásása és kerítésfestés), az Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola (kerítés, kerti fa játékok, padok, szaletlik átfestése), a Szent Imre Kórház (kerítésfestés), az Újbudai Idősek Háza (festés és udvartakarítás, kerti bútorok csiszolása és festése, házon belüli korlátfestés), a Szent Lujza Idősotthon (idős hölgyek napi teendőinek segítése), valamint a Sashegyi Nemzeti Park (tanösvény-karbantartás).

„Számos intézményben ’visszatérő vendégek’ vagyunk ezzel a programmal, ám minden évben törekszünk arra, hogy új helyszín is megszépüljön a BME Önkéntes Nap keretében. Ez ügyben elsősorban az Újbudai Önkormányzattal vettük fel a kapcsolatot, amelynek munkatársai nagyban megkönnyítették választásunkat: támogatásukkal sikerült kapcsolatba lépnünk a Sashegyi Nemzeti Parkkal, ahol a tanösvény karbantartásában segédkeztünk” – árult el részleteket Kovács Szilvia.

A szorgos hallgatók idén három helyszínt tisztítottak meg a graffitiktől, kettőt a szeméttől, négy közintézményben kerítés-, egyben pedig folyosófestést vállaltak.

A fiatalok vadászkerítést helyeztek el a Szentimrevárosi Óvodában, öt helyszínen kerti munkát végeztek, a nap végén pedig a Szent Lujza Idősotthonba látogattak, hogy a lakóknak segítsenek a napi teendőkben.

„A helyszíni koordinátoraink beszámolói szerint a megszépített intézmények vezetői, dolgozói hálásak voltak a műegyetemi fiatalság önzetlenségéért, és azt üzenték: várnak vissza minket jövőre is” – osztotta meg a BME Önkéntes Nap tapasztalatait Kovács Szilvia, aki szerint a résztvevőket a vidám hangulat, a csapatépítés és a közös munka lehetősége motiválta: a diákok egy napra kiszakadhattak a hétköznapokból és jótékonykodhattak a kerületükért. Úgy vélte, „felemelőnek érezték, hogy hozzájárulhattak környezetük megújulásához, miközben tettek egy lépést a tudatosabb élet irányába”.

„A rektori szünetben zajló rendezvényt az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) finanszírozta, ám a költségek valamelyest csökkentek, miután idén sikerült vállalati szponzorokat is találnunk” – ecsetelte a műegyetemi hallgató, aki elmondta még: az eseményt megelőzően tartós élelmiszereket is gyűjtöttek valamennyi műegyetemi kollégiumban, amelyeket az Önkéntes Nap után felajánlottak a Magyar Vöröskereszt számára.

TZS-GI

Fotó:Takács Ildikó