„Háromoldalú együttműködés a tehetséggondozásért”

Több ezer hallgatót, témavezető oktatót és kutatót ér el a 2019 márciusában kezdődő XXXIV. OTDK, amelynek nyitóünnepségét és két szekcióját is a BME szervezi.

„Ez egy önállóan szerveződő mozgalom, amely a magyar nemzetnek az egyik legerősebb hungarikuma” – beszélt a több mint 60 éves múltra visszatekintő Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) jelentőségéről köszöntőjében Józsa János rektor a jövő évi programot felvezető sajtótájékoztatóján a Műegyetemen. Az intézmény vezetője hangsúlyozta: az eseménysorozat – amelynek ünnepélyes megnyitója, továbbá a Kémiai és Vegyipari Szekció, valamint a Műszaki Tudományi Szekció helyszíne is a BME-n lesz – az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) rendezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével kerülnek megtartásra növekvő számú, az egyetemekkel szoros kapcsolatban lévő szakmai szervezetek és felelősen gondolkodó vállalatok támogatásával. Az OTDK-n egykori diákként maga is induló akadémikus örömteli és a szakmai pályája szempontjából meghatározó élményként emlékezett vissza versenyére, majd biztatott minden tanulót, hogy egyetemi, főiskolai éveik alatt vegyenek részt a megmérettetésen. A műegyetemi OTDK ügyvezető elnöke, a Mestertanár Aranyérem (OTDT) kitüntetettje elmondta még, a tudományos fokozatszerzéshez ma már olyannyira fontos eme rendezvény, hogy a tehetséggondozás legmagasabb szintjének számító doktoranduszképzés BME-n zajló felvételi eljárásában a házi TDK-n és a kétévente megtartott OTDK-n való kiemelkedő teljesítmény pontokra váltható.

A rendezvényen az elnökségi asztalnál foglalt helyet Józsa János rektor, Bódis József, az Emberi Erőforrások Minsztériuma (EMMI) oktatásért felelős államtitkára, Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke és Noah M. Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója mellett Kotán Attila kancellár. A BME képviseletében jelen volt továbbá Levendovszky János tudományos és innovációs rektorhelyettes, Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes, Mészáros Virág hallgatói szolgáltatásokért felelős kancellárhelyettes, Jakab László, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) dékánja és Tevesz Gábor oktatási dékánhelyettese, valamint Hórvölgyi Zoltán, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) tudományos és nemzetközi ügyek dékánhelyettese, a jövő évi OTDK Kémiai és Vegyipari Szekció ügyvezető társelnöke, Kiss Rita tanszékvezető helyettes, egyetemi tanár, a Műszaki Tudományi Szekció ügyvezető társelnöke, Pakucs János, a BME Pro Progressio Alapítvány kuratóriumának elnöke és R. Nagy Tibor Endre, az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) elnöke.

Bódis József, oktatásért felelős államtitkár is megerősítette a rektor szavait a tehetséggondozásért megvalósuló háromoldalú együttműködés fontosságáról, hangsúlyozva, hogy „az OTDK a felsőoktatás tudományos utánpótlásának bázisa”. A szakpolitikus úgy vélte: a program lehetőséget ad a hallgatóknak a kutatómunkára, egyúttal arra, hogy megtanulják, miképpen tudják annak eredményeit, gyakorlati hasznát megismertetni a közönséggel. Köszöntőjének végén rámutatott: a mozgalom egységbe tömöríti a fiatalokat, „akik ma még ugyan pályájuk elején járnak, de holnap már ők jutnak el a felfedezésekig és viszik előre a társadalmat”.

Az OTDK egy híd az értelmiség „fenntartására”, egyúttal összekapcsolja a tehetséges, szorgalmas és rátermett diákokat az oktatók sokaságával, akik a fiatalokat a siker felé vezetik – emelte ki beszédében az Országos Tudományos Diákköri Tanácsot (OTDT) 31 éve vezető Szendrő Péter. A szervezet elnökének becslése szerint jelenleg körülbelül 180 olyan helyi Tudományos Diákköri Tanács működik a magyarországi egyetemek karain, amelyek révén „eredményesen dolgozhat együtt mester és tanítványa”. A professzor felhívta a figyelmet arra, hogy a program nem valósulhat meg a fiatalokat segítő szervezetek (pl. Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, Doktoranduszok Országos Szövetsége) nélkül, miképpen a közoktatásban szereplők bevonása is mostanra elengedhetetlenné vált: „a szekciók rendezésével megbízott egyetemektől intézményenként több száz középiskolás diák pár napos fogadását kértük, hogy a tanulók lássák, az érettségi vizsgájuk után érdemes lesz jelentkezniük majd ezekbe a tudományos műhelyekbe”.

„Célunk, hogy a műszaki képzésben tanulók a szakmai fejlődésükhöz szükséges legkedvezőbb lehetőségekkel találkozzanak és éljenek” – magyarázta Noah M. Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója az OTDK-hoz kapcsolódó pártfogói kötelezettségekről. „Örömteli vállalati és társadalmi feladat számunkra a versenyt szervezők segítése” – tette hozzá a szakember, akinek cége aranyfokozatú támogatóként 5 millió forintot adományozott az országos mozgalom műegyetemi rendezvényeinek megszervezésére. A magyarországi ingatlanpiac meghatározó társaságának vezetője kifejtette: a pénzbeli hozzájárulás mellett különdíjként szakmai gyakorlati helyszínt is felajánlanak a mérnökhallgatóknak, megismertetve őket a szakma helyzetével, kihívásaival.

Szintén 5 millió forint összegű támogatást adott az Audi Hungária Zrt., amely a WING mellett a másik aranyfokozatú támogatója az OTDK-nak.

A BME programjainak lebonyolításához csaknem 50 cég biztosít adományt. A finanszírozási támogatások fogadásában a BME mellett működő Pro Progressio Alapítvány és a Varga József Alapítvány is részt vesz.

A Pro Progressio Alapítvány 1998 óta elkötelezett támogatója a BME TDK konferenciáinak, a 2011 óta Pro Scientia Aranyérmet elnyert műegyetemi hallgatóknak, miközben 2017 óta innovációs különdíjban részesít egy hallgatót az OTDT javaslata alapján.

A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) egy széles körű bemutatkozási lehetőség a 2017-ben majd 2018 őszén helyezést elért, az intézményi fordulókon már minősített tudományos és művészeti hallgatói eredményekkel rendelkezők számára, akiknek december 5-ig kell jelentkezni és feltölteni dolgozatukat az OTDT honlapjára, továbbá regisztrálni a BME aloldalán. A nevezésre tehát szűk egy hónapjuk van a diákoknak.

A verseny 16 tudományterületi szekcióban zajlik majd hét város (Budapest, Debrecen, Pécs, Győr, Eger, Esztergom és Gödöllő) 10 felsőoktatási intézményében. (A műegyetemi szervezésről a bme.hu egy korábbi írásában tudósított – szerk.)

Az első OTDK-t 1955-ben tartották, akkor még Tudományos Diákkörök első Országos Konferenciája néven. Az eseményen 300 diákkör képviseletében 19 szakkonferencián 109 előadás hangzott el. Hatvankét évvel később, 2017-ben az 1789 intézmény házi TDK-konferenciáján prezentált 12443 pályaműből az OTDK 16 szekciójában 4111 minősítést szerzett és kiválasztott dolgozat szerzője mutathatta be kutatásait.

Az OTDK szervezői hagyományosan elkötelezettek az iránt, hogy minél szélesebbre tárják a tudomány kapuit az érdeklődő hazai felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók, a határon túli magyar egyetemisták és a kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolás kutató diákok előtt egyaránt. A programsorozat márciusi és áprilisi programjaira mintegy 5000 pályázó hallgató, konzulens, bíráló, támogató, valamint érdeklődő részvételére, ezen belül a két műegyetemi szekcióban 2019. március 21-23. között 800 hallgatóra, 400 oktatóra és 660 dolgozatra számítanak a rendezők.


OTDK 2019 Katalógus, amely a Kreatív Mediadesign versenyén Bronz díjat nyert

Az egyes szekciók részletes felhívásai az OTDK aloldalán olvashatók, a szekcióknak otthont adó intézmények listája és a helyi felelősök névsora pedig az OTDK hirdetményének mellékletében érhető el.

– GI –
Fotó: Philip János, OTDK Facebook-oldal, Robin Design Facebook-oldal
Kiemelt kép forrása: Robin Design Facebook-oldal