„Kiválóak között is a legkiválóbbak”

Ünnepélyes keretek között adták át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban részesülő hallgatók okleveleit a BME-n.

„Tanulóinknak mindössze 8 ezreléke szerezheti meg ezt az ösztöndíjat, ami nagyszerű teljesítmény a minőségi képzés biztosítását célul tűző kiválósági képzőhelyen – méltatta a támogatást elnyert műegyetemi diákokat Józsa János rektor, aki köszönetét fejezte ki a szülőknek és nagyszülőknek egyaránt a fiatalok segítéséért. „Sok ezer kiváló hallgatónk közül Önök a legkiválóbbak, az élcsapatban vannak” – összegezte az akadémikus, majd gratulált a Díszteremben jelenlévő ifjaknak.

A Gaudeamus igitur dallamára bevonuló ünnepi elnökség tagjai voltak: Józsa János rektor, Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes, Nagy Balázs Vince nemzetközi rektorhelyettes, Dunai László dékán (Építőmérnöki Kar), Kovács Ádám tudományos és nemzetközi dékánhelyettes (Gépészmérnöki Kar), Nagy József dékán (Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar), Jakab László dékán (Villamosmérnöki és Informatikai Kar), Török Ádám nemzetközi és tudományos dékánhelyettes (Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar), Horváth Miklós dékán (Természettudományi Kar), valamint R. Nagy Tibor Endre, az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke.

Az ünnepség levezetőjeként köszöntötte a hallgatóságot Bihari Péter, a Gépészmérnöki Kar oktatási dékánhelyettese.

Az ünnepségen a rektor és a karok megjelent képviselői nyújtották át az okleveleket a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat elnyert hallgatók számára. Az ÉMK-ról 5-en, a GPK-ról 19-en, az ÉPK-ról 8-an, a VBK-ról 22-en, a VIK-ről 39-en, a KJK-ról 7-en, a TTK-ról 5-en, a GTK-ról pedig 12-en pályáztak sikeresen.

Építőmérnöki Kar
Név Képzés
Szagri Dóra Szerkezet-építőmérnöki mesterképzési szak
Füstös Vivien Infrastruktúra-építőmérnöki mesterképzési szak
Joó Dániel László Építőmérnöki alapképzési szak
Tóth Anita  Építőmérnöki alapképzési szak
Dénes Dániel  Építőmérnöki alapképzési szak
Gépészmérnöki Kar
Név Képzés
Horváth Hanna Zsófia Gépészeti modellezés mesterképzési szak
Pálya Zsófia Gépészeti modellezés mesterképzési szak
Bolyki Zsolt Gépészmérnöki mesterképzési szak
Harsányi Attila Mechatronikai mérnöki mesterképzési szak
Kádár Fanni Gépészmérnöki mesterképzési szak
Balogh Tamás Mechatronikai mérnöki mesterképzési szak
Fellegi Emese Ipari terméktervező mérnöki mesterképzési szak
Bodor Bálint Gépészmérnöki mesterképzési szak
Mihály Levente Gépészmérnöki mesterképzési szak
Virág Ábris Dávid Gépészmérnöki mesterképzési szak
Szaksz Bence Máté Gépészeti modellezés mesterképzési szak
Vajda Márk Zsolt Gépészmérnöki mesterképzési szak
Sántha Gergely Mechatronikai mérnöki mesterképzési szak
Szigeti Ferenc Mechatronikai mérnöki mesterképzési szak
Heszler András Barnabás Mechatronikai mérnöki alapképzési szak
Mihók Anna Energetikai mérnöki alapképzési szak
Iklódi Zsolt Mechatronikai mérnöki alapképzési szak
Sipos Bence Mechatronikai mérnöki alapképzési szak
Galbács Márton Ipari termék- és formatervezői mérnöki alapképzési szak

Építészmérnöki Kar
Név Képzés
Büki Dávid Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
Laczka Áron Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
Horváth Marcell Gergely Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
Bogáthy Zsolt Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
Hegyesi Gréta Erika Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
Szántó Hunor Albert Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
Hargitai Márk Máté Építész mesterképzési szak
Treszkai Anett Építész mesterképzési szak
Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar
Név Képzés
Bognár Zsófia Vegyészmérnöki mesterképzési szak
Kozma József Gyógyszervegyész-mérnöki mesterképzés szak
Madarász Lajos Vegyészmérnöki mesterképzési szak
Fülöp Anna Gyógyszervegyész-mérnöki mesterképzés szak
Jurányi Eszter Petra Vegyészmérnöki mesterképzési szak
Czinkóczky Réka Biomérnöki mesterképzési szak
Faragó Endre Zoltán Gyógyszervegyész-mérnöki mesterképzés szak
Oláh Krisztina Biomérnöki mesterképzési szak
Kozma Petra Gyógyszervegyész-mérnöki mesterképzés szak
Turóczi Fanni Biomérnöki mesterképzési szak
Harsági Nikoletta Gyógyszervegyész-mérnöki mesterképzés szak
Dargó Gyula Vegyészmérnöki alapképzési szak
Tóth Blanka Vegyészmérnöki alapképzési szak
Müller Anna Biomérnöki alapképzési szak
Bérczes Virág Vegyészmérnöki mesterképzési szak
Tacsi Kornélia Gyógyszervegyész-mérnöki mesterképzés szak
Angyal Péter Gyógyszervegyész-mérnöki mesterképzés szak
Paszerbovics Bettina Biomérnöki mesterképzési szak
Fehér Zsuzsanna Gyógyszervegyész-mérnöki mesterképzés szak
Mózner Orsolya Biomérnöki mesterképzési szak
Ződi Levente Zsolt Gyógyszervegyész-mérnöki mesterképzés szak
Csizmadia Eszter Gyógyszervegyész-mérnöki mesterképzés szak
Villamosmérnöki és Informatikai Kar
Név Képzés
Bácsi Sándor Mérnök informatikus mesterképzési szak
Rácz Levente Villamosmérnöki mesterképzési szak
Mezei Adrián Zsombor Mérnök informatikus mesterképzési szak
Szabó Dávid Villamosmérnöki mesterképzési szak
Tamás Kristóf Simon Mérnök informatikus mesterképzési szak
Sütő Bence Villamosmérnöki mesterképzési szak
Kordás Péter Villamosmérnöki mesterképzési szak
Graics Bence Mérnök informatikus mesterképzési szak
Cseppentő Bence Villamosmérnöki mesterképzési szak
Gujgiczer Anna Mérnök informatikus mesterképzési szak
Gyenes Zoltán Bálint Villamosmérnöki mesterképzési szak
Elekes Márton Farkas Mérnök informatikus mesterképzési szak
Bingler Arnold Villamosmérnöki mesterképzési szak
Tilk Bence Mérnök informatikus mesterképzési szak
Sebestyén Marcell Villamosmérnöki mesterképzési szak
Dávid Bence Villamosmérnöki mesterképzési szak
Láncz Gergő Villamosmérnöki mesterképzési szak
Kovács Adorján Villamosmérnöki mesterképzési szak
Göntér Balázs Villamosmérnöki mesterképzési szak
Illésy Lilla Egészségügyi mérnöki mesterképzési szak
Almási Nóra Mérnök informatikus alapképzési szak
Szirtes Máté Villamosmérnöki alapképzési szak
Reizinger Patrik Villamosmérnöki alapképzési szak
Juhos Attila Mérnök informatikus alapképzési szak
Belákovics Ádám Mérnök informatikus alapképzési szak
Bodnár Anna Mérnök informatikus alapképzési szak
Almási Péter Béla Mérnök informatikus alapképzési szak
Szabó Dániel Mérnök informatikus alapképzési szak
Dobos-Kovács Mihály Mérnök informatikus alapképzési szak
Holczer András Villamosmérnöki alapképzési szak
Olosz Balázs Villamosmérnöki alapképzési szak
Kondákor András Villamosmérnöki alapképzési szak
Pásztor Dániel Mérnök informatikus mesterképzési szak
Verbőczy Kristóf Mérnök informatikus mesterképzési szak
Strinni Bence Villamosmérnöki mesterképzési szak
Frey Balázs Konrád Mérnök informatikus alapképzési szak
Szekeres Dániel Mérnök informatikus alapképzési szak
Lernyei Marcell Villamosmérnöki alapképzési szak
Reucsán Bence Villamosmérnöki alapképzési szak

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar
Név Képzés
Sárdi Dávid Lajos Logisztikai mérnöki mesterképzési szak
Róka Ádám Logisztikai mérnöki mesterképzési szak
Tóth Bertalan Járműmérnöki mesterképzési szak
Fehér Márk Járműmérnöki mesterképzési szak
Varga Laura Georgina Járműmérnöki mesterképzési szak
Hegedűs Tamás Járműmérnöki mesterképzési szak
Dalvári Máté Járműmérnöki mesterképzési szak
Természettudományi Kar
Név Képzés
Tóth Zsófia fizikus mesterképzési szak
Kürtössy Olivér Csaba fizikus mesterképzési szak
Hajas Tamás Zoltán fizikus mesterképzési szak
Holló Csaba Tamás fizikus mesterképzési szak
Grabarits András József fizikus mesterképzési szak
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Név Képzés
Pozsonyi Tamás Műszaki menedzser mesterképzési szak
Sas Eszter Krisztina Pszichológia mesterképzési szak
Varga Sámuel Pszichológia mesterképzési szak
Zsiros Ádám János Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak
Vidéki Márta Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak
Tőke Péter Márk Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak
Korbuly Kamilla Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak
Beskorovaynyy Luka Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak
Németh Réka Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak
Takács Ádám Richárd Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak
Pineda Zsófia Carmelita Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak
Maschek Ervin Műszaki menedzser alapképzési szak

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj

A nagy múltra visszatekintő Nemzeti Felsőoktatási (korábban: köztársasági) Ösztöndíjat a mindenkori oktatásért felelős miniszter adományozza egy tanév időtartamára a kiemelkedő tanulmányi eredményű, a tudományos diákköri munkában, illetve szakmai téren kimagasló munkát végző hallgatók részére.

A pályázatot a felsőoktatási intézmények írják ki, majd az ösztöndíjra javasolt hallgatók nevét a bírálat után terjesztik fel a miniszternek. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra pályázhatnak, valamint az adományozást követően az ösztöndíj folyósítására jogosultak az államilag támogatott (ösztöndíjas, részösztöndíjas) illetve költségtérítéses (önköltséges), teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatók. Az ösztöndíj összege 2018-ban hallgatónként havonta 40 ezer forint.

 A 2018/2019-es tanévben 117 hallgató jogosult a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra a Műegyetemen, tartva az  országos szinten is kimagasló létszámot a felsőoktatási intézmények között. 

– GI –
Fotó: Philip János