Minden műegyetemi polgár előtt nyitva áll a BME médialabor

Egy éve nyílt meg az intézmény médiaműhelye, ahol a legmodernebb számítógépeket és szoftvereket térítésmentesen használhatják a kreatív ipar iránt érdeklődő diákok.

„Egy nagyszerű lehetőséget és ehhez csúcsminőségű eszközparkot kaptunk, amellyel nem csak a karunk hallgatóit, hanem valamennyi műegyetemi diákot támogathatunk szoftveres ismereteik szélesítésében, kreatív diplomamunkáik elkészítésében vagy akár új kutatási témák inspirációjában is” – foglalta össze a Műegyetem médialaborjának céljairól Szakadát István, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának (GTK) Szociológia és Kommunikáció Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, aki beszámolt arról is, hogy a műhelyt előszeretettel használják a teljesen különböző tudományos területek iránt érdeklődő fiatalok.

A BME „E” épületében található laboratórium egy évvel ezelőtt nyílt meg, létrejöttét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 13 millió forint pályázati hozzájárulással támogatta. (A médialabor megnyitóján Józsa János rektor képviselte a Műegyetemet, míg az NMHH részéről Karas Mónika, a szervezet elnöke vett részt.

Az NMHH összesen tizenegy helyszínen hozott létre médiaműhelyeket különböző releváns képzést nyújtó felsőoktatási intézményekben. A program lehetőséget biztosít arra, hogy a hallgatók a legújabb – a világ vezető médiastúdióiban is használt – informatikai eszközökön készíthessék el (szak)dolgozataikat, versenymunkáikat.

„Több éves fejlesztési programot indított a médiahatóság, amelynek az volt a célja, hogy a jövőbe és a fiatalokba invesztáljon: a legmodernebb hardver- és szoftvertechnológiát felvonultató médiahelyiségek kialakításával támogatta a hazai felsőoktatási intézményeket, hozzájárulva a hallgatók gyakorlati ismereteinek bővítéséhez” - tudtuk meg a GTK tanszékvezetőjétől. A termet a tanszék biztosította, míg az NMHH annak dizájnjáról, bútorzatáról és felszereltségéről gondoskodott: három MacPro és három iMac 27-inch számítógépet, három Dell Ultra Sharp kijelzőt, hat Adobe Creative Cloud szoftvercsomagot üzemelt be ötéves szoftver licensz szerződéssel. „Ezek az eszközök alkalmasak a grafikus tervezés, a kiadvány-, a hang-, a kép- és videószerkesztés vagy a webfejlesztés alapvető ismereteinek elsajátítására” – foglalta össze a laborban rejlő lehetőségeket Szakadát István.

A helyiség eszközeit és a számítógépes szoftvereket a GTK kommunikációs képzéseinek néhány kurzusába is beemelték, ezen kívül a kommON kommunikációs szakkollégium, valamint a Műhely című egyetemi lap is tartott már itt saját szervezésű videóvágó illetve kiadvány-szerkesztési képzéseket.

„A termünk mindenki előtt nyitva áll. Előzetes tanszéki egyeztetést követően bármely műegyetemi kar diákjai térítésmentesen használhatják a helyiséget és annak eszközeit” – hangsúlyozta a tanszékvezető, majd hozzátette: „ennyire modern gépösszeállításokkal és a meglehetősen drága használati díjjal bíró szoftverekkel kevés tanuló rendelkezik, így számukra is lehetőséget biztosítunk, hogy a tanórákon túl a legújabb pc-ken gyakoroljanak”. A BME oktatója elmondta még: „bár manapság ritka, mégis kézzelfogható alternatívát jelenthet a műhely azoknak a diákoknak, akik szakdolgozatukat a téma jellege miatt nem szöveges dokumentumként nyújtják be, hanem digitális adattároló eszközön (például kreatív digitális portfóliót, dokumentumfilmet)”. Szakadát István örömmel venné, ha a médialabor egyre több ilyen magas színvonalú, komplex hallgatói munka és kutatás létrejöttében játszana szerepet.

„Nyitottak vagyunk az együttműködésre és örömmel bocsátjuk a fiatalok rendelkezésre az infrastruktúrát. Bízunk abban is, hogy a médialabor az önálló munkák mellett a jövőben egyre többször lesz karokon átívelő összefogás motorja” – fogalmazott a GTK tanszékvezetője.

A műegyetemi médialabor a BME „E” épület 708-as termében található. A labor használatáról további információ elérhető: Szőke-Zsarkó Zsuzsa +36-1-463-2410

TZS-GI
Fotó: Philip János, NMHH