„Épületgépészeti kihívások megoldásait keressük az oktatás és szakmagyakorlás terén”

23. alkalommal rendezték meg a Műegyetemen az – immár országossá bővült – szakmai seregszemlét az épületgépészek.

„Az épületgépészet ma lehetőséget, kihívást és felelősséget jelent” – hangsúlyozta köszöntőjében Bihari Péter, a BME Gépészmérnöki Karának oktatási dékánhelyettese az Országos Magyar Épületgépész Napok Műegyetemi Rendezvényei „Épületgépészeti Oktatás Napjának” megnyitóján, aki kifejtette: az átalakulóban lévő szakterület fogyasztói és szolgáltatói igényeinek kielégítése nagy feladat, miközben a globális klímaváltozás, a fenntarthatóság és a környezettudatosság kérdései megválaszolásra készteti a mérnököket. Hozzátette: „szerteágazó problémákra keresünk megoldásokat az oktatáshoz és a szakma mindennapi gyakorlásához kapcsolódva. A folyamatosan fejlődő technika bővülő kínálatot nyújt mindehhez: a kiállító cégek és a hallgatói projektek is ezt bebizonyítják”.

Az elmúlt 22 évben a hazai épületgépészek a főváros kiemelkedő jelentőségű programjaként szervezték meg a Magyar Épületgépészek Napját (MÉN). A MÉN 2018-ban országossá bővült és egy átfogó rendezvénysorozattá vált, amely Országos Magyar Épületgépész Napok (OMÉN) elnevezéssel az épületgépész-szakma ünnepe kíván lenni a jövőben is.

Az egyhetes találkozó során több vidéki városban, felsőoktatási intézményben mutatkoztak be a szakterület vállalatai, szakemberei. Az utolsó két napon a Műegyetem vállalta a házigazda szerepét. A korábbi évekhez hasonlóan oktatási rendezvények, konferenciák és kiállítás várta az érdeklődőket: utóbbira hetekkel korábban lefoglalták mind az 50 standot.

A szakmai továbbképzésekre – amelyen műegyetemi oktatók is előadtak – csaknem 500 fő jelentkezett. A változatos tartalmakat kínáló kísérő programok díjmentesek, de regisztrációhoz kötöttek voltak: így például a záróesemény is, az Épületgépész Bál, amely telt házat vonzott.

„Három szám köré épül ez a jeles nap: 23 éve rendezzük meg szakmai seregszemlénket, 11 éve pedig a Műegyetem a házigazdája az eseménynek” – köszöntötte a résztvevőket Kajtár László habilitált egyetemi docens, a GPK Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék vezetője, a szakmai program egyik szervezője. „A harmadik szám pedig az egyes: első alkalommal lett országos a rendezvény” – hangsúlyozta, hozzáfűzve: a múltban számos szakember munkája tette szükségessé azt, hogy mára nagy múltú, rendszeres eseményként várják a terület képviselői a seregszemlét.

„Kiemelkedő jelentőségűnek értékelem, hogy a rendezvény az épületgépész-szakma nagyon erős összefogását nemcsak megvalósítja, hanem meg is tudja jeleníteni” – emelte ki a bme.hu kérdésére Kajtár László. Elmondta még, meghatározó szakmai szervezetek vesznek részt a munkában és nevüket is adják a színvonalas tevékenységhez: a BME GPK ÉPGET Tanszék mellett a Budapesti és Pest Megyei Mérnökkamara, a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség és a Magyar Épületgépészek Szövetsége biztosítja a hátteret a gazdag programkínálathoz.

Az Épületgépészeti Oktatás Napját hagyományosan az Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék szervezte. A Szakdolgozat és Diplomadíjra pályázók előadáson mutatták be diplomatervüket. „Ez a szekció azért lényeges, mert egyfelől a különféle oktatási intézmények hallgatói megismerhetik a más intézményekben zajló munkát és a leendő kollégáikat” – nyomatékosította Kajtár László. „Másfelől nem lebecsülendő előadói rutint szerezhetnek: mivel a BME-n már nagy hagyománnyal rendezzük meg az oktatási programokat, egyes egykori előadók mostanra megbecsült szakemberek vagy kutatók” – tette hozza a tanszékvezető. A legjobb diplomamunkák díjait az Épületgépész Bálon adták át, csakúgy, mint a legjobb egyetemi oktató elismerését is. A PhD szekció „Tudományos eredmények az épületgépészetben” címmel tartott szimpóziumot.

A Műegyetem ezúttal is előadásokkal, kiállítással, laborbemutatóval, fórumokkal, nyitott tanszékkel várta az érdeklődő szakembereket, és a laikus látogatókat egyaránt.

„A továbbképzéshez kapcsolódó tudományos konferencia fókuszában az atomenergia és a megújuló energia, a hőszivattyú és a napelem-technológia kapcsolata álltak. A témaválasztás részben szándékos döntés eredménye volt, részben a nemzetközileg is megkerülhetetlen jelentősége miatt „az élet hozta magával”. A nagyarányú érdeklődés igazolta várakozásainkat” – összegezte Kajtár László tanszékvezető.

HA-GI
Fotó: Both Balázs, Takács Ildikó, Philip János